Eddig bírtam blogolás nélkül

Örömhír sokak számára!
Délután rájöttem, hogy most nyáron úgyis lesz időm blogot írni, bele kezdek egybe. De ez inkább egy hétköznapi sztori, kicsit valóságalappal rendelkezik, de a nagy része fiktív. remélem annak ellenére, hogy nem 1D-s elnyeri a tetszéseteket. Véleményeket várok!  :)) xX
http://ezamimesenk.tumblr.com/

100. 15 év múlva

az első pár hét nehéz volt. Egyedül éreztem magam, elveszettnek ebben a hatalmas világban. De helyt kellett állnom. A gyerekek előtt sosem sírtam, hiszen azt kellett látniuk, hogy én erős vagyok. Kezdetben naponta jártam ki a temetőbe, de végül el kellett fogadnom a tényt, hogy el kell engednem őt. Bár az emléke örökké bennem, és bennünk él, Ő már egy jobb helyen van.
Rajongók tízezrei, sőt talán milliói gyászoltak napokig, hetekig, és ezzel volt tele a média. A bandatagok sem tudták hogy feldolgozni a dolgokat. Voltak akik a közös házban nosztalgiáztak, mások azokat a helyeket, amikhez közös emlékek fűztek, messziről kerülték. Mindenki máshogy, de végül feldolgozta Harry halálát.
Az évek teltek, őszből tél lett, utána nyár. Darcy egyre jobban kezdte megérteni mi folyik körülötte, és egyre jobban el tudtunk beszélgetni. Harry pedig talán magában elfogadta az apja halálát, és újra egy nyitott, életvidám fiút látok magam előtt.

-15 éve. Hihetetlen. -ezzel a gondolattal ébredtem reggel, majd szokás szerint megcsináltam a reggeli kávém, és megnéztem a neten a híreket.

-Jó reggelt! -ült le mellém Darcy.

-Jó reggelt. Marc? -kérdeztem, miközben neki is megcsináltam a kávéját.

-Még alszik. Én hamar felébredtem. -mosolygott a lány. -Ma 15 éve, hogy a One direction visszavonult, és hogy apa meghalt.-nyelt egy nagyot.

-Igen. Hihetetlen. 20 éves leszel hamarosan, én pedig lassan az 50 felé sétálok. Barátod van, és boldog vagy. Számomra pedig ez a legfontosabb. Látod, élj a mának! Talán nem lesz holnap...

-Fura, de annak ellenére, hogy apára kiskoromból tudok emlékezni, mégis ti vagytok a példaképeim. Nagyon erős nő vagy, épp ezért tisztellek. a love storytok meg apuval simán filmbe illő, bár jobban örültem volna annak a befejezésnek, hogy együtt töltik a nyugdíjas éveiket...

-Ezt fent így intézték... Tudod, minden okkal történik. És ez nem csak egy közhely. Élő példa vagyok rá. -mosolyogtam, majd lecsuktam a laptopot. Ebben a pillanatban pedig megjelent Harry is.

-Morning! -köszönt. -Tudjátok, hogy ma van 15 éve, hogy apát utoljára láttuk? -kérdezte ő is, mi csak biccentettünk, mivel egyszerre folytatta. -Nem megyünk ki együtt egy óra múlva a temetőbe?

-De, mindenképp. Összepakolok, felöltözök, aztán elsétálhatunk.

Darcy felkeltette Marc-ot, Ő hazament átöltözni, és mi is elkészültünk. Mi ketten nők fekete ruhában, Harry pedig öltönyben. Ennyit Harry megérdemel, és most biztosan boldog odafent, hiszen mi nem felejtjük el.
Útközben csatlakozott hozzánk Marc is. Darcyval már több mint 3 éve járnak, a lány sokat mesélt neki az apjáról, és nagyon jó a viszonyunk vele.
Mikor odaértünk a sírhoz, mindenki csendben elmélkedett. Majd ey 5 perc után hangosan folytattam a mondandóimat.

-Drágám.a mai napig nem vagyok képes felfogni, hogy Adam képes volt arra, hogy lelőjön. Ha erre gondolok, mindig elönt a düh, és persze a szomorúság.  Még mindig ugyan úgy szeretlek, mint 15 éve. Látod, a két szemed fénye is hogy megnőtt. Vigyázz ránk fentről. Mi pedig ki tudja mikor, lehet, hogy holnap, de lehet, hogy csak 40 év múlva, vagy több, de találkozunk majd...

-Apa. Nézd. Talán megtaláltam azt az embert, aki olyan lesz nekem, mint anyunak te voltál. És most tudom hogy nagyon féltenél. És talán el beszélgetnél Marc-al, hogy mit szabad, és mit nem. De tudom, onnan fentről félted a kislányodat. szeretlek!

-Apu. Emlékszem, mikor 3 éves voltam egy csillaghoz beszéltem, és neki mondtam el az üzenetemet. Akkor még nem értettem, mi értelme ennek. Most már persze minden világos, de azt a csillagot én sokszor megkeresem még. És elmondom neki mi bánt. Nem válaszol, de érzem, meghallgat. Téged látlak benne. Jó lenne, ha itt lennél, és tudnál tanácsokat adni. Köszönöm ezt a csodás 3 évet. Soha nem foglak elfelejteni!

majd egy percig még csendben álltunk, utána pedig beraktuk a vázába a 3 szál fehér rózsát.

-Látjátok. Ilyen az élet. Amikor úgy tűnik minden tökéletes, jön valaki, vagy valami ami mindent tönkre tesz egy pillanat alatt. Élj úgy, mintha ez a perc lenne az utolsó. Hiszen ki tudja, talán tényleg ez az...




Hát sziasztok. Picurka utolsó rész. Nem túl bő,de lezárásnak szerintem pont jó. és akkor kicsit hosszabb záróbeséd következik, amit örülnék ha elolvasnátok.
Először is KÖSZÖNÖM! Köszönöm, hogy idetévedtél, és elolvastad az írásomat. Még nagyobb köszönet a kommentelőknek. akik eddig még nem írtak,most itt az utolsó lehetőség.
a végére talán erőltetett lett a sztori, de egyszerűen nem tudtam időt szakítani az írásra, és ihletem sem volt. De ha én egyszer a fejembe veszem azt, hogy 100 rész lesz,akkor 100 rész lesz... Sok olvasót vesztettem, de a nagy cél,amit magamnak kitűztem félig siekrült. 150 olvasó a végére. Köszönöm. ♥
Nem tudom, valójában ezt a részt pl hányan olvassák, de talán mindegy is. Minden elismerésem azoké, akik végigolvasták ezt az egészek. Akár tavaly óta olvassák, akár 3 napja.
Nem tudtam 100%osan teljesíteni, de ez így jött össze. A blogos kérdőívben volt pár gyakran ismételt kérdés, üzenet, azokat szeretné kiemelni.
Az első dolog amit sokaktül megkaptam, hogy legyen majd új blogom. ehet, hogy lesz. De nekem msot szükségem van egy kis időre, hogy rendbe tegyem a saját (szerelmi) életem és visszatérjek a valóságba. Hiszen ez a blog olyan, mint egy tündérmese. És néha az életben is ilyen elvárásaim voltak... Vártam Anne-ként Harryt.
Örülök, hogy az írás alapján tudok jellemezni, méghozzá jól.. ;)


Kb ennyi lenne. regényt tudnék íri mit érzek most. Olyan mintha egy részt elengednék az éeltemből. De egyszer minden véget ér. Köszönöm a kitartás, és a türelmet. Talán egyszer majd "találkozunk" és hallotok még rólam. De most kicsit visszavonulok a saját életmbe, és elkezdek ott is ÉLNI.
a blog pedig elérhető marad, bármikor visszaolvashatjáok a részeket.
Aki pedig még nem töltötte ki a kérdőívet, örülnék ha megtenné:  https://docs.google.com/forms/d/1bk1SJ6eJ3Rbg4JXUmno8i_CtXW9S8JRs0Xe1hLDXfdY/viewform
És hát akkor mégegyszer köszönök mindent, legyetek jók és vidámak, és kezdjetek el élni, senki sem tudja melyik perc az utolsó... ;) ♥♥♥

99. Nyugodj békében!

Ott álltam, tetőtől talpig feketében, a hatalmas tükör előtt, szótlanul. Gondolatok százai fogalmazódtak meg bennem még mindig. Fájt. Sokminden fájt. A szemem és a fejem a rengeteg sírástól, és egész lényem az Ő hiányától. Egyedül, a hatalmás házban, és úgy éreztem, nem csak a mini palotánkban vagyok egyedül, hanem az egész világban.

-Anne, kész vagy? -állt meg mellettem öltönyben Louis.

-Igen. -sóhajtottam, majd elindultam vele. Eleanor és Danielle vigyázott az összes gyerekre, így ők nem jöttek a temetésre.

Csendben, saját gondolatainkban elmerülve sétáltunk egymás mellett a Londoni utcán. A Hyde parknál felnéztem, és egy pillanatra megálltam. A hely, amihez rengeteg emlék köt. Lover boy, randik, majd később a gyerekekkel is sokat jártunk ki ide. Most pedig láttam, hogy nélkülünk is folytatódott az élet. Idősek pihentek meg a padokon, gyermekek futkostak a fák között, szülők kiabáltak néha utánuk, és mivel a park kedvelt randihelyszín volt, nem csak egy szerelmes párt láttam. Egymás ölében ülve, vagy éppen egymást kezét fogva, esetleg csókolózás közben. Ők a pillanatnak élnek, ahogy mi is tettük, és bele sem gondolnak, hogy egyszer elveszítik egymást.

-Minden rendben? -nézett háta Lou.

-Persze. csak elbambultam. -mondtam, és tovább sétáltunk.

A temető felé már jöttek a közeli ismerősök. Mindenki részvétet nyilvánított, mielőtt még besétáltam a kapun. Majd miután mindenkivel váltottam pár szót, bementem a ravatalozóba. Anne, és Gemma sírdogált a még le nem zárt koporsónál. Mindkettőjüket megöleltem, majd egy kicsit egyedül hagytak. leültem a koporsó mellé, és néztem a sápadt arcot. Bőre sima volt, mintha csak aludna, és egy kis mosoly is volt az arcán. Az az öltöny volt rajta -a végrendeletében leírtak szerint-, amiben összeházasodtunk. Kezén pedig ott volt az eljegyzési gyűrű. Benne a nevemmel. A szerelmet is átvitte magával a túlvilágra. És egy darabot belőlem is.

-Miért hagytál itt? Szeretlek. És örökké szeretni foglak. -suttogtam, és könnyek szöktek a szemembe. Közben pedig megjöttek a fiúk, úgyhogy én addig elmentem szívni egy kis friss levegőt.

A szertartás fél 4-kor kezdődött. A kántor, mivel ismert minket, kifejezetten szép dalokat énekelt, az atya pedig az elmúlásról beszélt, és arról, hogy csak a jók mennek el, és Harry talán már egy jobb helyen van. Ez után következtek a beszédek. A fiúk közül Niall, és Liam vállalta, hogy beszélnek majd. Előbbi a koporsónál mondott búcsúbeszédet.

-Kedves, gyászoló barátaim. Nem gondoltam volna, hogy már 50 éves korom előtt egy barátom koporsójánál kell állnom. Ilyen az emberi élet,egyszer mindenki elmegy- Mondják sokan. De azt, amit mi éltünk át az elmúlt napokban, azt nem lehet ennyivel lerendezni. Elvesztettünk egy barátot, és belőlünk is kitéptek egy darabot. Amikor megismertük egymást, mindannyian fiatalok voltunk, és az életet egy játékkont fogtuk fel. Zenéltünk, és a mának éltünk, nem érdekelt a jövő. Aztán kicsit felnőttünk. Harrynek is barátnője lett. Anne. Akivel talán egy álomkapcsolata volt. Voltak veszekedéseik, de ezek minden kapcsolatban vannak, de több nehéz időszakot is átvészeltek együtt. És az élet úgy akarta, hgy ők együtt éljék le az életüket. Harry megkérte Anne kezét, később pedig a házasságukból 2 gyermek is született, akiket az apukájuk már csak fentről tud figyelni. Harry nekünk, és a rajongóknak is megtanította, hogy kell szeretni, megbecsülni, és élni. Élettel teli srác volt, nem csak 16 évesen, 26 évesen ugyan úgy. Élet, fiatalság, játékosság, de egyben komolyság is volt benne. Ha kellett, el tudtunk hülyéskedne, de komoly dolgokban is számíthattam rá. Olyan volt, mntha az öcsém lenne. Akit most elvesztettem. De remélem, Ő már tényleg egy jobb helyen van, és fentről vigyáz ránk. Sokat fogunk még gondolni rá, de ez vígasztal minket. -törölte meg a szemét, majd visszaállt hozzánk.

Niall beszéde után a koporsót felvitték a sírhoz. A kántor énekelt, a pap pedig elmondta az áldást. Ezután Liam lépett ki közülünk.

-Utolsóként pedig én szeretnék búcsúzni, mindannyiunk nevében Harrytől. Emlékszem, pár éve beszélgettünk az elmúlásról, és a halálról. Talán kevesen tudják, hogy ez a férfi már egyszer felkészült arra, hogy Ő el fog menni. 17 éves kora körül. Mindenkitől elbúcsúzott, és félig már fel is készült rá, hogy nem fog minket többé látni. De akkor az Isten úgy akarta, hogy maradjon még velünk, így szerencsésen jól sikerült a műtét és talán nem is gondolt többet arra, hogy Ő el fog menni. A beszélgetésünk során sem Ő hozta fel a témát. Én gondolkodtam el azon, hogy egyszer minden véget ér, így az éeltnek is egyszer vége lett, és akkor azt mondta: ,,Én nem akarok meghalni, én nem akarok elmenni. Az életem tökéletes. Van egy szerető családom, és itt vagytok ti is. Nem akarom mindezt itt hagyni." Mi sem akartuk, hogy elmenjen. De Istennek ez volt a terve vele, hogy 35 évesen Ő már az angyalok kórusában énekeljen, egy ezerzer jobb helyen. Fent egy jó emberrel gazdagodott a mennyország, viszont a földről elment egy jó éneker, szerető férj, jó barát, tökéletes apa, egy örökké fiatal srác, aki még élni akart, de az Ő története itt véget ért. Viszont itt hagyott 4 srácot, akikre a bátyjaiként tekintett, egy nővért, akivel nagyon jól kijöttek, egy gyászoló anyát, aki felnevelte, és akinek rengeteg mindent köszönhet. Anne, Ő is biztos csak ennyit mondana: ,,Köszönöm. Mindent" És itt hagyott egy özvegyet maga után,aki fiatal kora óta sokmindent együtt vészelt át Harryvel, és két kisgyermekét, akik csak annyit tudnak,hogy az apjuk elment. Hogy hová? Egy jobb helyre, és onnan figyeli őket, onnan nézi, hogy Ők felnőnek. Egy szebb, és jobb helyről, ahol nem fáj semmi, ahol minden jó. Barátom, figyelj minket odafentről. A feleségedet, a gyermekeidet, a barátaidat, a szüleidet, a testvéredet, és mindenkit, akit földi életedben is szerettél! Nyugodj békében! -fejezte be a beszédet, és a könnyei utat törtek maguknak. Liam nem mozdult, helyette a fiúk álltak oda mellé, és elénekelték Harry egyik kedvenc dalát, a Forever Young-ot.

Furcsa volt úgy hallani ezt a számot, hogy Harry szólóját, miszerint szeretne örökké fiatal maradni, most már a fiúk éneklik, felváltva.
Miközben ők énekeltek,a koporsőt leengedték. odaálltam a sír mellé, és bedobtam egy szál fehér, és két szál vörös rózsát. A fehéret a magam nevében, a vöröseket a gyermekeim nevében.

-Soha nem fogunk elfelejteni! -suttogtam, és már a sokadik zsebkendőmet vettem elő.

A srácok is sorban bedobtak egy-egy szál rózsát, más-más színben, majd Gemma,Anne, és Harry édesapja is egy szál virágot dobott le. Ezek után csendben visszaálltunk a sír mellé, és csendben, szipogva néztük, ahogy a koporsót ellepi a föld, majd koszorúk sokasága kerül a sírra. A Keresztre néztem, amin ez állt: Harold Edward Styles 1994-2029 élt 35 évet.
Még mindig felfoghatatlan volt.Egyedül maradtam. Nincs mellettem a férfi, aki támogat. Vele a fél énemet is eltemették. Még vagy fél óráig ott pityeregtem a sírnál, majd a szürkületben elindultam haza. Harryt és Darcyt Eleanor este hozta haza, így én egyedül érkeztem meg a csendes lakásba. Szívvacsaró érzés volt egyedül lenni a hatalmas házba, és egyedül befeküdni a nagy franciaágyba, és újraolvasni ismét a naplómat, és Harry búcsúlevelét. Sírógörcs tört rám, ismét. Mit meg nem adnék azért, hogy még egyszer láthassam, és beszélhessünk. Hogy még egyszer, utoljára átöleljen, és elbúcsúzhassak tőle. Bocsánatot kérnék tőle mindenért, minden félrelépésemért, rossz szavaimért. De ezt már nem tehetem meg. Úgy ment el, hogy Ő mindent tökéletesnek gondolt. Ezzel a tudattal, és mosollyal az arcán.

-Anyuuu. -megjöttünk. -kiabáltak fel a gyerekek. Egyszerre letöröltem a könnyeimet, és megmostam az arcom, hogy ne lássák, mi is történik körülöttük. Mikor kiértem a fürdőből  mindketten megöleltek, ez hatalmas erőt adott. az, hogy Ők itt vannak nekem.

-Anyu! Apu tényleg elment? -kérdezte halkan Darcy.

-Igen. -mondtam, és igyekeztem visszafojtani a könnyeimet.

-És hova ment? -kérdezte Harry.

-Messze, egy jobb helyre. -mosolyogtam, és ezt a kisfiam is boldogan fogadta.

-És majd meglátogathatjuk? -kérdezte lelkesen.

-Nem, nem hiszem. Nyeltem egy nagyot. -De gyertek, mutatok valamit! -hívtam ki őket az erkélyre. -Látjátok azt a fényes csillagot?

-Igen. -mondták szinte egyszerre.

-Na, apa elment, de ha látni szeretnétek, nézzetek fel az égre, és keressétek meg ezt a csillagot. És mondjátok el neki, amit apának mondanátok. Nem fog válaszolni, de egy biztos, apa figyel titeket, és mindig is emlékezni fog rátok, bárhol is van. -mosolyogtam rájuk, és ők még mosolyogva, játékként fogták fel ezt az egészet.

Este Darcy fogmosás után kiment az erkélyre, és hallottam, hogy halkan mond valmit.

-Apa. Elmentél. És te már nem jössz vissza. De kérlek vigyázz anyura, és ránk is. Szeretlek. -suttogta az ég felé, majd elment lefeküdni, miközben én még nem is kértem. Nem sokkal később még Harry is kifutott az erkélyre, és Ő is megszólította a csillagot.

-Apu! Nem tudom hova mentél, és azt sem, hogy miért nem fogsz vissza jönni. De remélem attól még szeretsz minket, és anyát is. Remélem még majd találkozunk! szia. -köszönt el Ő is, majd egy jóéjt puszi után  Ő is elment aludni. Utána még a kislányom is befutott egy puszira, és mindkettőjüknél lekapcsolódtak a lámpák. Szólni és könyörögni sem kellett, hogy lekapcsolják. Igen, talán érzik, hogy valami nincs rendben...

-Édesem. hiányzol. Már most. Szükségem van rád. Kérlek vigyázz ránk fentről. Bocsáss meg mindenért. Örökké emlékezni fogok rád! Szeretlek! Jóéjt! -néztem én is az ég felé az ablakból, és könnyek szöktek a szemembe. Lassan kezdem felfogni, hogy elment. Örökre...




Hát Sziasztok. Ez lenne az utolsó előtti rész. Hát, én itt könnyezek picit a  képernyő előtt. Főleg a történet miatt, és azért, hogy már csak egy rész, és megválok ettől a blogtól. Nagyon durva. Millió meg egy bocsánat, hogy ilyen későn hoztam a részt, de nincs nagyon időm, és ihletem. Most sem volt nagyon, úgyhogy szerintem ez nem egy kiemelkedően jó rész, de azért remélem elnyerte a tetszéseteket, mégha nem is ez lesz a kedvenc részetek.
Sok olvasót vesztettem talán azért, mert ritkán hozom a réseket, vagy mert nem olyan jók Nem tudom. Ezek szerint volt egy csúcs, ami olyan 50 vagy több tetszik körül volt és most innen ugrottunk egy nagyot. Mindenestre, köszönöm, akik ovlasnak. Mostmár ha senki sem olvasná a blogom, akkor is megírnám az utolsó részt. de tudom, hogy ti még itt vagytok nekem.
És hát, kíváncsiságból csináltam egy kérdőívet, nagyon hálás lennék, ha akár csak egy kérdésre válaszolnátok. Semelyikre sem kötelező, a válasz lehet teljesen anonim is. Szóval töltögessétek, sokat jelentene nekem: https://docs.google.com/forms/d/1bk1SJ6eJ3Rbg4JXUmno8i_CtXW9S8JRs0Xe1hLDXfdY/viewform :)
Anna xX.

98. Nem hiszem el...

Meghallottuk, hogy elsült a fegyver, de ami ez után történt, arra senki sem számított. Harry kezét szívéhez szorítva rogyott össze. A gyermekeink kérdőn néztek egymára, a szememből patakként hullattak a könnyek.

-El, Dani, Rebecca, kérlek menjetek el a gyerekekkel, mindegy hova, hívj ha valami van. -adtam át nekik a gyerekeket, és a többi csöppséggel együtt elmentek hátra az öltözőkhöz.

-Harry! -rohantam fel a színpadra. -a rajongókat már kifele terelgették, a srácok pedi könnyes szemmel állták vagy ülték körbe a megsebesült bandatagot.

-Anne!- húzta oda kezemet kezéhez. Hangja erőtlen volt, szeme pedig könnyes. -Nagyon fáj, azt hiszem, az én életemnek itt lett vége. Pályám és életem csúcsán. nem bírom, érzem ahogy elgyengülök, és itt vége.

-Harry ne mondj ilyet. -néztem bele félig nyitva lévő szemébe.

-Egyszer minden véget ér, kérlek nyugodj meg, vár rám egy másik, jobb hely. Köszök minden csodás pillanaot, neked is és nektek is fiúk.

-Harry, ne csináld ezt! -ült le mellém Niall, közben pedig megérkeztek a mentősök, és a férjemet a hordágyra fektették.

-Anne, szeretlek, Darcyt és a kis Harryt  is. Fentről majd figyellek titeket, és vigyázok rátok, Szeretlek! -mondta, és lehunyta szemeit, még egy utolsó könnycsepp legördült az arcán. a mentősök még gyorsabb tempóval vitték az autóhoz, ahova senkit nem engedtek be velük, így mi külön autóval mentünk be a kórházba. Kissé véres koktélruhában, magassarkúban, összekócolódott hajjal, kisírt szemekkel ültem a műtő előtt, fejemet Louis vállára hajtva.

-Főorvos úr! -mentem oda a dokihoz, aki kijött a műtőből. -Hogy van? Minden rendben ugye? -kérdeztem szipogva.

-Az orvosok, még a férje életéért küzdenek. -mondta ki érzelemmentesen. -A műtét még eltart egy darabig, a golyó nagyon rossz helyre fúródott be, a szívétől nem messze, így nagyon nehezen lehet hozzáférni.

Időközben megérkezett Anne és Gemmaék is, sőt Harry apja is bejött a kórházba.

-Anne, gyere, hoztam egy kávét. -nyomta a kezembe a poharat Zayn.

-Köszönöm, ez kedves tőled. -erőltettem egy halvány mosolyt az arcomra, majd belekortyoltam a forró italba.

Már lassan egy órája semmi hírt nem kaptunk, én pedig idegesen járkáltam fel-alá. Közben megcsörrent a telefonom, Eleanor hívott.

-Szia El, minden rendben? Hogy vannak a gyerekek?

-A pici Harry jól van, viszont Darcy fent sír a szobánkban, és nem beszél senkivel, Ő talán kezdi felfogni, mik is történnek körülöttünk.

-Ne mondj senkinek semmit, mondd, hogy minden rendben van. -mondtam, és közben patakokban folytak a könnyeim.

-Rendben, Lou majd ír ha valami van, légy erős, puszillak. -tette le a telefont.

Miután beledobtam a táskámba a készüléket leültem Anne mellé, aki szintén zokogott, a férje vállán, akivel már egy jó ideje nem is tartotta a kapcsolatot.

-Gondoljunk a legjobbra, arra, hogy minden rendben lesz. -öleltem meg az anyósom, majd leültem mellé, és újabb zsepit nedvesítettem be.

Fél órával később ismét kijött a főorvos. Arca izzadt volt, kezében pedig egy mappát tartott.

-Anne Gand, Mrs. Styles, és mindenki, aki Harry Styles Eredményeire vár. -mondta halkan, mi pedig köré álltunk. Zayn megszorította a kezem, és a fülebe súgta:

-Ne félj, minden rendben lesz!

-Sajnos rossz hírt kell közölnöm önökkel. A golyót ki szedtük, de annyira károsította az artériát, hogy a szív nem kap elég vért, és a szíve feladta ezt a harcot. Boncolást mindenképp szeretnénk végezni, Anne, vagyis Mrs. Styles, Harry felesége is beleegyezik? -kérdezte komoly arccal, én pedig csak bólintottam, szemeimből patakként folytak a könnyek, nekidőltem a falnak, és összerogytam, nem hiszem el, nem bírom felfogni..

                                    

30-as éveiben élő, fiatalos anya, boldog családdal, szerető férjjel, 2 csodás gyerekkel, percek alatt, hirtelen kétgyermekes, özveggyé válik. Váratlanul ért a dolog, és az utolsó percekig hittem, és reméltem, hogy minden rendben lesz. Most pedig közlik velem, hogy a férjem meghalt. Mintha egy kés forgatnának a szívemben. Előttünk volt még az élet, fiatalok voltunk, és annyi mindent terveztünk. Még a 3. gyerkőc is szóba került, most pedig mintha ezt elvágták volna, itt állok, egyes egyedül, és bár szinte mindenki engem vigasztal  mégis egyedül érzem magam ebben a hatalmas világban. Egyedül, elveszetten.

Niall könnyei patakokban folytak le az arcán, Lou is pityergett, bár az arcán aggressziót is láttam , könnyeim mögül. Liam csak ült, és talán még Ő maga sem tudta felfogni, hogy mi történt, lehajtott fejjel bámult maga elé. Zayn pedig a falat ütögette agresszívan.

-Hééé. Összedől. -mentem oda mellé.

-Nem érdekel. Ők tehetnek mindenről. -ütött bele még egyet a kemény falba.

-Szerintem ők mindent megtettek. Gyere, ülj le. -hívtam oda a székekhez, de csak leereszkedett a földre, én pedig mellé ültem, vállára hajtottam fejemet, és csak zokogtam.

-Nem hiszem el. -sóhajtotta, és éreztem, ahogy hajamba csöppen egy könycseppje.

-Én sem. -álltam fel mellőle, és odamentem Annehez. -Sajnálom! -öleltem meg a sápadt, kisírt szemű anyósomat.

-Erre nem tudok mit mondani. Az egyetlen fiam, akiért mindent odaadtam volna. -szipogta, majd leült, én pedig mellé ültem, és rápillantottam a telefonomra. Senki nem keresett, hiszen kértem, hogy ne hívjanak, de a háttérkép láttán ismét sírógörcs tört rám. Darcy, a férjem, és a kis Harrym voltak rajta, az ovis évzáró után.

-Hihetetlen, hogy nemrég még a Forever Young-ot énekeltük, most pedig itt ülünk, ezzel a ténnyel a nyakunkban. Anne, ha tudok valamiben segíteni, kérlek szólj. -ölelt meg Niall.

-Azt hiszem, ezt egyedül kell feldolgoznom, és leküzdenem, de ha szükségem lesz valamire szólok. Ígérem. -álltam fel a srác mellől, és a sötét Londoni utcán elindultam hazafele. Előszedtem a táskámból a lakáskulcsot, körbenéztem, és furán hangzik, és lehetetlen, meg talán idiótának gondolnának érte, de vártam, hogy Harry leszóljon az emeletről, vagy kijöjjön a nappaliból. De ez nem történt meg. Lent levettem a ruhám, egy agresszív mozdulattal csak bevágtam a szennyestartóba, és belebújtam a hálóingembe  majd egy bögre zöld teával felballagtam az emeletre. Minden lépcsőfok megállított egy kis gondolkodásra. Több percbe telt, míg megmásztam azt a 15 lépcsőfokot, akkor talán egy középmagas hegynek tűnt az a pár fok. Éppen be akartam ülni az ágyba, hogy napló írhassak, és visszaolvassak pár napot, amikor rápillantottam a mellettem lévő párnára. Egy rajz volt rajta. A családunkról készült rajzra rápillantva csak tovább, és jobban sírtam. A hátuljára Darcy ráírta a nevüket, és egy szívecskét, az elején pedig a családunk állt, a gyermekeink feldolgozásában. Talán ez lett volna a koncert utáni meglepetésük, amit sajnos az édesapjuk már nem láthat. A Rajzot négy felé összehajtottam, és beragasztottam a naplómba. A mai napról egyszerűen nem volt erőm írni, és mivel tudtam, hogy nem fogok az éjszaka folyamán aludni, fellapztam a naplómat. a különössen emlékezetes napokat megjelöltem, és főként ezekbe olvastam bele. Tökéletes önmarcangolás volt. Kicsit visszaolvastam az esetlen, mindenki által utált kislány naplójából is, majd a Londoni életem kezdetéhez lapoztam. aztán az első szívecskés laphoz. Az első találkozásunk Harryvel. Aztán következett a kalandos összebarátkozásunk, majd szerelmünk. Aztán apró randik, kis veszekedések sorozata után, ismét egy meghatározó esemény. Harry daganatja, és a műtét. ahol a kapcsolatunk egy mérföldkőhöz érkezett. Megmutattam, hogy én mindig kiállok mellette, és az is megmutatkozott, hogy Ő teljes szívéből szeret. Máramennyire lehetett ilyet tenni 17 évesen. aztán a londoni utazásunk is szívecskés bejegyzés, és ezt Harry nemrégiben fel is hozta. Csodás hosszúhtévége, egy csodás városban. De a New York-i nyugalom után jött Adam, Zayn rákja, majd ismét pozitív dolgok. Balatoni nyaralás, sulis hetek, közös karácsony aztán lánykérés. Az egyik legnagyobb szives rész a naplómban. Az utána lévő leánybúcsú és következményei nem felhánytorgatásra alkalmas dolgok, az esküvőnk inkább. életem legszebb napja, örömkönnyekkel, szerelemmel. Aztán szinte úgy tűnt minden tökéletes. Darcy születése, ami mindkettőnk életében fontos esemény volt, aztán egy kicsit adam bekevert, meg voltak veszekedéseink, de semmi komoly nem történt, és még így is egész harmonikus éeltet éltünk, aztán a kis Harry születése ismét örömöt és boldogságot adott nekünk. Boldog családként éltünk, minden szép, és jó volt. Talán már túl mesébe illő, és elértem a mai naphoz, ahova csak a rajzot raktam be. Ebben a pillanatban kaptam egy sms-t.
,,Szia Anne, gondolom te sem alszol. Megtaláltuk Harry végrendeletét. A koncert előtti este még írt hozzá valamit, nem tudjuk mit, nem bontottuk ki, de egy cetli is állt rajta miszerint a neked írt levelét a naplód utolsó lapján találod. Légy erős, xX." -állt Liam sms-ében, én pedig odalapoztam a naplóm hátuljára,és piros szemekkel kinyitottam a borítékot, és olvasni kezdtem egyedi, szép írását, amiből sugárzott a nyugalom.
,,Életem! Amikor ezt te elolvasod, én már nem leszek itt, ebben a világban. Nem tudjuk, az éeltünk mikor ér véget, így minden pillanatban fel kell készülnünk a legrosszabbra. Ezért írtam most is neked. Nagyon fura úgy levelet írni, hogy amikor ezt olvasod, akkor én már csak fentről figyellek. szóval, nem is tudom hol kezdjem. Örök hálám a sorsnak, hogy megismerhettelek. Tisztán emlékszem, és emlékezni is fogok örökre arra a napra, mikor megláttalak. Már akkor tudtam, kellesz nekem. Tini ésszel és gondolkodással is már úgy éreztem, veled akarok lenni, nem csak egy órára,egy éjszakára, egy évre, hanem örökre. És még tovább. Mesébe illő életet élhettem veled. Köszönöm. Minden egyes meglepetésedet, mosolyodat, csókodat, és a két csodás gyermekünket. Minden veletek töltött pillanat örökké él emlékeimben. A gyermekek első szavai, az ovis évzárók, anyák napi ünnepségek, és a szeretetük, ami egy koncert után is annyi energiát tudott adni, hogy akár a maratont is lefuthattam volna. A srácok, a szüleim és TI tettétek teljessé az életemet. Mi mindent köszönhetek neked. Megtanítottál élni, pozitívan gondolkodni, és szeretni. Kislányból a szemem előtt lettél nő, majd gyönyörű anyuka. Számomra mindig is te leszel a legszebb nő a világon, Darcyval holtversenyben persze. Most már belátom, a család tényleg fontosabb bárminél, köszönöm az együtt töltött időt. Napokat, éveket. Ne sírjatok, nekem ennyi jutott, és fentről figyelek rátok, amíg odafent nem találkozunk újra! xX. "

  Harry               

Hát sziasztok! Nagyon utálok? Ígértem meglepetést, hát tessék. Ezt terveztem már június óta. A rész úgy sikerült, ahogy elképzeltem. Happy endet vártatok, nálam ez a befejezés vitte a pálmát.Az utolsó dalnak ehhez a részhez mindenképp Republic dalt szerettem volna, először A ,,Ha mégegyszer láthatnám" című dalukat szerettem volna beilleszteni, de zt nemtudom miért, a blogger nem engedte, úgyhogy az utóbbi számot választottam. Ha szeretnétek hallgassátok meg a Ha mégeyszer láthatnám-mal is..
 Remélem azért így is tetszik a történet. Miközben romantikus könyveket olvasgattam, én is arról álmodtam, hogy valaki az én írásomon is sírjon. Már több részhez is írtátok, hogy megsiratott titeket. Ez volt a célom. Főleg ennél. utána gondolva, talán így több mondanivalója is van a történetnek, ezeket keressétek meg ti, úgygondolom, vannak benne megfontolandó tanácsok, a saját életetekre kihatóan is.
141 olvasóm van most, de nem értem, hogy a részek, miért csak 10-15 tetsziket kapnak? Örülök, hogy azért kb megvannak a 10 kommentek a részeknél, de volt olyan fejezet, amit ha jól emlékszem közel 50 tetsziekt kapott. Mostmeg inkább nemtetszikeket kapok, de okot, hogy miért nem, azt még nem, szóval kérlek titeket, ha már a nem tetszikre kattintotok, akkor indukoljátok, mert még talán az utolsó két részben tudok javítani a hibáimon. A következő rész nem tudom mikor jön, igyekszem. Legyetek jók, tanuljatok sokat! ;)
Anna xX.

97.Nem várt befejezés

Louis beszéde után Niall következett. Róla mondható el a leginkább, hogy érzékeny, így Ő már csillogó szemekkel állt ki a tömeg elé.

-hát, öhm. Sziasztok, vagy mi. -túrt bele zavartan a hajába.-Tegye fel a kezét, aki ma jól érezte magát. -próbálta meg oldani a feszültséget. A magasba peig szinte az összes kéz felemelkedett, amelyik pedig nem volt a magasban, azok éppen zsepit kerestek a táskájukban. Niall elővette a telefonját, és csinált egy képet. -Köszönöm! Ti vagytok a legjobbak. Bár ezt már 2010-ben is így gondoltam. Mikor majdnem a döntőig vittetek minket az x-factorban. Aztán utána féltem, mi lesz, ha feloszlunk. De szerencsére ez nem történt meg. Elindult a karrierünk. Egyre több directioner lett, nekünk pedig sorban jöttek a klipjeink, albumaink, turné dvd-ink.  Mindezekkel a hátunk mögött a csúcson abbahagyjuk, vagyis abbahagyjuk a zenélést. Van 2 csodás gyermekem, akikért megéri. És az édesanyjukért. Do-nak is sok mindent köszönhetek. -nézett hátra hozzánk. -Tudom, ez nem valami Oscar átadó, de szeretnék még pár embernek köszönetet mondani. Köszönök mindent Anne-nek, akit mostmár inkább mrs. styles-ként ismer a világ. tizenévesen sokat segített, és ha kell, még most is ugyanúgy fordulhatok hozzá tanácsért. Olyan volt mint egy húg. Köszi Anne! -mosolygott hátra. -De persze a szüleimnek is hatalmas köszönet, hogy erre az útra elengedtek. Hogy hagyták, hogy azt csináljam amit akarok. Köszönet a producereknek, zenei rendezőknek,zeneszerzőknek,dalszövegíróknak, és mindenkinek, aki egy picit id hozzá tett a One direction-hoz. És végül köszönöm ennek a 4 fantasztikus srácnak, hogy befogadott, és a testvérük lehettem, lehetek. Akikre mindig számíthattam, és akiket soha nem fogok elfelejteni. Soha. -ült vissza a többiekhez, majd nem sokkal később Zayn tápászkodott fel a kanapéról.

-Jó estét London. Was happenin boys? -kiabált bele a mikrofonba.-2010.július 23. Ez a nap már biztosan mindenkinek benne van a szívében. Nem csak nekünk, hanem nektek is. És most ehhez társul egy dátum. A mai nap,amikoris egy álom talán véget ér. De azt szokták mondani, hogy csak az hal meg, akit elfelejtenek. Ilyen rajongók mellett, mint amilyenek ti vagytok, nem hiszem, hogy minket el fognak felejteni 10-20 év múlva. Mondjátok el mindenkinek, mi is az a One Direction. 5 srác, akik csak élvezték az életet. Nem is gondolták túl komolyan a dolgokat. Most pedig itt áll, vagyis ül, 5 érett családapa. Akik egy meghatározó döntést hoztak. abbahagyják azt, ami az életük egy részét tölti ki. De a többi részében ott lesztek ti, ez a 4 idióta,akikre mindig számíthatok, a csodás, és gyönyörű feleségem Rebecca , és Hope. Csodás kislány, ajándék fentről. Én a többiekkel ellentétben nem kétgyermekes apuka vagyok. De ez az egy csöppség sokat jelent nekem. Megérdemeljük, és okkal Remény, a neve. Remény, amire ezalatt a több mint egy évtized alatt sokszor szükségem volt. Rengeteg mélypontom volt, amikből néha ti, néha Anne, néha a srácok, újabban pedig gyakran Rebecca húzott ki. Előttetek nőttem fel, ismertek, és tudjátok milyen hangulatember vagyok.Becca ezt is eltűri mellettem. Érte, és a kezében tartott csöppségért. -mutatott hátra. -Megéri eldobnom az egyik álmom. Talán már többen szülők, anyukák vagytok, megérthetitek mekkora öröm ha a gyermekedet a kezedbe veheted, a kezedben tarthatod. felér egy arénányi ember szeretetével. Tudom, sokan szerettétek volna, hogy ti legyetek a híres Mrs.Malik, és a kis Malik gyerekek anyukái, de ez a kiváltságos helyzet Beccáé. De ti is kis directionerek anyukái lehettek, és garantálom, hogy Hope is a barátnőit fogja majd idegesíteni a One Direction dalokkal, ahogy ti is tettétek pár, értünk nem rajongó haverotokkal. A pólón lévő forever legyen igaz, és tegyetek róla, hogy ismerjenek minket 50 év múlva is! Ti vagytok a legjobbak! -tapsolta meg a közönséget Zayn, és leült. A zsepis zacskók zörögtek, szipgtak a lányok, világítottak a telefonok, készültek az utolsó képek. Zárásként beraktak egy videót, a kezdetektől egészen az utolsó koncertig, közben pedig a Forever Young szólt halkan, Harry pedig kiállt, Darcy pedig egyszercsak felszaladt a színpadra, egyenesen az apjához, aki gond nélkül leguggolt mellé, és valamit a fülébe súgott.
 

-Jó estét London. Sziasztok! Nemtudom mennyire titok, hogy minden koncert előtt szoktam izgulni. De ma kifejezetten rosszul vagyok egész nap. Izgultam. Még mindig nem tudom pontosan, hogy mit kéne mondanom.Hiszen a rajondók igenis sokat számítanak nekünk. Most kérnék bocsánatot attól a több mint 10 millió embertől akit nem követtem vissza a twitteren, vagy nem retweeteltem amit írt. de láttam mindent. Sokszor ovlastam koncertek után a köszönő üzeneteket, miszerint örök életre szóló élmény volt az este, és együtérzően olvastam azoknak az írását  akik nem jutottak el egy koncertre.És még msot sem látott minket az összes rajongónk élőben. De én mondom, nem ettől lesz egy directioner directioner. Hanem attól, hogy nem divatból, hanem a szívéből szeret minket.akár a kezdetek óta, akár pár éve. Apropó, kezdetek. 2010-ben fogtam magam, és kiálltam egy hatalmas színpadra, és énekeltem. Mert szerettem volna híres lenni, hogy szeretetet kapjak az emberektől, hogy szeressenek. Meg is kaptam. De már abban az évben rájöttem, hogy 100emer szeretetét egy lány is tudja pótolni. A neve Anne Gand volt. Akit mostmár életemnek, és a feleségemnek szólíthatok. A szüleim,és a nővérem melett Ő volt az aki végigkísért ezen a pályán. Ő mellettem volt, amikor összetörtem, amikor ideges voltam, de velem örült, ha díjat nyertünk, vagy csak jelölést kaptunk. Tiniszerelemnek indult, holtomiglan-holtodiglan lett belőle. -modnta, majd hátra nézett, nyelt egy nagyot, és folytatta volna, de a nagy, feszült csendben annyit hallottunk, hogy egy puskából kilövik a golyót, majd mindenki sokkoltan nézett a hang irányába.


És akkor talán a részekhez kapcsolódóan aki még nem látta volna a videót, ajánlom figyelmébe:

Hát hellobelló. Nem a leghoszabb rész, de lényeges. Nem tudom, vagyis nem érzem, hogy nagyonjónak, vagy nagyonrossznak sikerült, döntsétek el ti. Mondtam én, hogy lesznek tt még izgalmak. Nagyon fontos lenne a véleményetek, szóval várom. :)
Egyik ovlasóm pedig megkért,hogy hirdessek valamit: A Popcorn magazin szeretne egy 1D-s magazint kiadni, és ez megfelelő számú előjegyzés esetén meg is történik, aki tud, vagyis szeretne a www.directioner.hu oldalon előjegyezhet a magazinra.
Anna xX. 

96. Ez is eljött

Hát elérkezett ez is. Június 20. A Búcsúkoncert, az O2 arénában. A koncert 6 órakor kezdődött, de már Harry reggel nagyon ideges volt.

-Ahj, nem is tudom. -dőlt vissza mellém reggel embertelen időben, már fél 6-kor.

-Na, mondjad. -fogtam meg a kezét, és mellkasára dőltem.

-Nem akarom, hogy vége legyen, de veletek akarok lenni. -mondta, és egy apró könnycsepp gördült le az arcán.

-Ti döntöttetek így. De tudod, valamit valamiért. -húztam el a számat, majd lecsókoltam a könnycseppét- De csak úgy megjegyzem. a One Direction-nek soha nem lesz vége. Több milliós, sőt mára miliárdos videó megtekintések, rengeteg rajongó, akik a mai napig kívülről fújják a dalaitokat, és valószínüleg a gyerekeiket, unokáikat is boldogítják velük.És ki tudja hány négyzetméterenyi területet foglalnak el a posztereitek a szobák falain. Ti továbbra is jóba lesztek, csak nem lesznek turnéitok. Sokkal több időd lesz a gyerekeidre, és az igazi rajongók így is szeretni fognak titeket. Hiszem emlékszel. Az esküvők után vesztettetek pár ezer követőt, és ennyi, több videó is készült, hogy soha nem fognak elfelejteni titeket.

-Jó, igazad van. De szerintem ezt a koncertet meg fogom könnyezni. -simította végig a hátam.

-Ez természetes, mondhatjuk. Még szerintem én is megkönnyezem, és a rajongók is. De ez lesz a cél, nem? -mosolyogtam rá biztatásként.

-De, igen. Izgulok.

-Ne izgulj. Állj ki a színpadra, ahogy mindig, énekelj, mintha ez egy koncert lenne, semmi extra. Majd pedig mondd el, amit el szeretnél, és mindenképp köszönd meg a rajongóknka ezt a csodás több mint 10 évet. -öleltem meg, majd Darcy csatlakozott hozzánk.

-Annyu. Ma lesz a koncert ugye? -kérdezte boldogan.

-Igen, ma lesz, miért? -mosolyogtam rá.

-Már kikészítettük a ruhánkat. Harry-ét is. Mikor megyünk? -türelmetlenkedett a lányunk,majd ki is szaladt a szobából. Ők még talán nem értik, mi történik körülöttük.

-Látod, állj ki, énekelj, mutasd meg magad, a szívedet. Értük, értem, a srácokért, és a rajongókért.

-Igazad van. Nélküled ki tudja mi lenne velem. -kelt ki az ágyból, és lementünk a konyhára. -Reggeli után én még kicsit szeretnék visszamenni a közös házba,mielőtt a cuccok egy részét licitre dobjuk, a jó cél érdekében, aztán pedig készülünk a koncertre. Igazából semmit nem készültünk, spontán lesz a koncert, és mindenki magát adja, utálójára. -nyelt egyet.

Én délelőtt a gyerekekkel voltam, meg itthon dolgozgattam, ebéd után pedig már mi is készülődtünk. Lefürdettem a kisnagy gyerekeimet, és felöltözettem őket. Darcynak kifestettem a körmé, Harrynek pedig göndör fürtjeit kicsit bezseléztem. Végül én egy fehér koktélruhát vettem fel, fekete magassarkúval, kifestettem a körmeimet, kissé göndör, vörös-barna ombre hajamnak pedig utat engedtem le a vállamra. Fél 4-kor a gyerekek készen vártak rám az ajtóban, mert még én a fürdőben húztam ki a szememet, majd kocsival  délután 4 órakor már mi is odaérünk a koncertre.

                                   

A színpad mögé már az O2-ben is gond nélkül beengedtek minket, tudták, hogy Harry családja vagyunk, ismertek minket. 

-Sziasztok! -futottak oda a gyerekeim Louis és Niall gyerekeihez.

-Sziasztok lányok. -köszöntöttem a barátnőimet egy puszival. -a fiúk?

-Hátul énekelgetnek még. -mondta Eleanor, majd az órájára nézett. -Márcsak 20 perc.

-Niall és Louis hogy viselik?

-Niall érzékeny típus, szóval már pityergett reggel egy kicsit, kezdte Dorothy.

-Louis szomorú, de tudja a dolgok jó oldalát nézni. -mesélte Eleanor, miközben felkapta a kisfiát.

A koncert pontban hatkor el is kezdődött, a fiúkkal nem sikerült beszélnünk, úgy terveztük, utána úgyis együtt vacsorázunk, aztán tudunk beszélgetni, így Harry is egy gyors csók után felfutott a színpadra.
Semmi sem volt más. A fiúk farmerben, és egy sima pólóban, vagy ingben mentek fel a színpadra.

-Sziasztok! -köszöntött mindenkit Liam. Az egész arénát betöltötte a taps a füttyszó és a sikítás. Először az első három albumokról énekeltek 3-3 dalt, majd mindenki átöltözött, mostmár egyenruhába. Egy kék farmer, és egy szürke pólóba aminek az elején az első közös képükkel, a hátulján pedig egy mostanival, egyik ujján az alakulásuk dátumával a másik oldalán pedig egy végtelen jellel. Ezt követően a másik 3 albumról énekeltek, ez után pedig egyéni blokkok következtek. Köszönetmondás, mesélés, beszéd, aki amit szeretett volna. Liam kezdte.

-Sziasztok. Fura azzal a tudattal itt állni, hogy legközelebb már nem állhatunk ezen a színpadon. Bár egy évtizede én azt sem gondoltam volna, hogy egyszer itt fogok állni. Az álmom romba dőlt, mikor kiestem az x-factorból aztán miután öszsetörtem, kaptam a hírt, hogy együtt folytathatjuk. Nem így szerettem volna, de persze ezen múlott a továbbjutásom, rábólintottam. És akkor megismertem ezt a 4 srácot, akikkel hamar összebarátkoztunk, és a közös álmaink megvalósítását kezdtük el. Sikerült. Jó barátok lettünk, már a show alatt, és akkor ismertem meg a feleségemet, Danielle-t, aki már 2 csodás gyermeket szült nekem. A mi, közös útunkon egy elágazáshoz érkeztünk, és mi a családot választottuk a karier helyett. Azthiszem, ez mindennél fontosabb. De nélkületek idáig nem jutottunk volna el. Köszönjük a támogatást, a sok ajándékot, levelet, tweetet, videót, és mindent. Szeretlek titeket. Egytől egyig, és remélem, ti akik itt vagytok, vagy nézitek a koncertet, soha nem fogjátok elfelejteni, mi is volt az a One Direction! 2010-től örökké. -ült vissza a kanapéra.

-Jó estét London, és nem London. -állt fel mosolyogva Louis. -Ismertek, és tudjátok, hogy mindig vidám ember voltam, vagyok. Látom, Liam beszéde többeteket megsiratott, őszintén nekem is könnyes a szemem. Talán még fel sem fogtam, mi történik. Hogy ezzel a koncerttel egy bandának,egy álomnak vége. De mi eddig kettős életet éltünk. Volt a sztár énünk, és egy ideje már a családapa énünk is. És ezt a kettőt nehéz összeegyeztetni. talán ebbe, 2010-ben bele sem gondoltunk. Élveztük az életet, díjakat nyertünk, sorra jöttek ki a lemezeink, és a klippjeink. A videónaplók, livestream-ek százai éjszakánként több százezer nézővel. Akkor bele sem gondoltunk, hogy mégsem lehetünk örökké fiatalok. Nekem is családom van, és fáj látni néha a gyermekeimet, mikor  hosszú idő után a nyakamba ugranak, vagy éjszaka álmosan várnak haza. Jó látni, hogy többen vagytok olyanok, akik velünk egyidősek. Ti talán tudjátok, hogy egy szülőnek a legnagyobb kincse a gyereke,, vagy gyerekei. Értük mindent megtennék. Ezt is, egy álmomat feladom, azért, hogy a gyermekeim sok jót mesélhessenek majd az énekes apukájukról, aki sokat nevetett velük. De tudom, nektek hála, a One Direction-nek soha nem lesz igazán vége. Hallgassátok továbbra is a dalainkat, énekeljétek őket, és mondjátok el a gyerekeiteknek, és az unokátoknak, milyen jó kis zenekar voltunk. Legyetek rosszak. -mosolygott, de egy könnycsepp megcsillant az Ő arcán is. a rajongók táskáiból is előkerült a zsepi, elkenődtek a sminkek, pedig még három beszéd hátra volt. Bár nem mondom, hogy a színpad mögött nem itattuk az egereket. A gyerekek teljesen még nem fogták fel, mi is történt, ezért a könnyeinket próbáltuk visszatartani, bár Egyszer mikor Harryt a kezemben tartottam, nem bírtam tovább, és előszökött egy könnycseppem. De Ő egyszerre letörölte, és megkérdezte: ,,Anya, miért sírsz?" Erre csak annyit válaszoltam, hogy egyszer, talán ha nagy leszel, te is megérted. Egyszer mindennek vége lesz."





Na sziasztok. Millió meg egy bocsánat, hogy ilyen későn hoztam a részt, de egyszerűen vagy ihletem, vagy időm nincs. a jövőben, vagyis ebben a kb 3-4 hétben igyekszem gyakrabban írni. Nincs komment meg tetszikhatár, de örülnék ha egy 15-20 komment lenne ennél a résznél is. Aki pedig még nem ovlasta, olvassa el az egy éve című bejegyzést. Érdekes dolgokat tartalmazhat...
Anna xX. :)

Egy éve...

Huhaaa. Durvaaa. Kb ezeket tudnám mondani. 2012. április 11. Szerda. Amikoris egy 14 éves ,,kislány" elkezd egy történetet, amit még saját maga sem lát át teljesen. Ez lennék én. Vagyis voltam, egy éve. Akármilyen hihetetlen, már egy éve, hogy Anne és Harry kalandja elkezdődött, vagyis kipattant a fejemből. Akkor még nem létezett a Take me home, sőt a legnagyobb sláger a One Thing volt. Vannak képek, amikre tisztán emlékszem. A nap süt, kint tök jó az idő, én meg este 6 körül az asztalomnál  a laptopommal unatkozok. Aztán csak úgy jön egy ötlet, miszerint áhh, vágjunk bele, veszteni valónk nincs, írjunk blogot. Az első részek voltak meg fejben, a vége akkor még nem. Nem gondoltam volna, hogy már az első pár rész után jó pár olvasóm és magas oldalmegjelenítésem lesz. Azt meg végképp nem, hogy egy év alatt 140 feliratkozó, és több mint 160,000 oldalmegjelenítés. Álmom volt a 100 olvasó, aztán ezt TI valóra váltottátok. 1 év alatt sokminden történt. A történet alakult, én úgy érzem fejlődtem, és változtam. Külsőleg sokat, ebben a blognak is nagy szerepe volt. 13 kilót sikerült leadnom, és ebben a blogírás is sokat segített. Akármilyen hihetetlen is ez. A blog egy olyan álomvilágot mutat be, amibe az ember bele tudja képzelni magát. És ez néha nem mindig jó. Anne, mint már párszor mondtam, nagyon hasonlít rám. Sőt. Szinte én vagyok, vagyis, a külsőmmel még nem vagyok elégedett, de mint már mondtam, Anne segített hogy egyszer majd elégedett legyek. Anne többi tulajdonsága, stílusa meg ilyenek 100%-ban én vagyok. :) Viszont a történet. Hát a család ami hasonló, a többi, az már csak egy álomvilág, amibe néha bele-bele élem magam, nem csak akkor, amikor írom a blogot, hanem a való életben is. Néha túl nagyok az elvárásaim. Magamhoz és másokhoz is. Harry felesége semmiképp sem lehetek, és talán nem is minden vágyam... De talán nem is ez kellene, hogy a célom legyen, hanem hogy valaki szeressen. Úgy mint Harry Anne-t. De 100 szónak is egy a vége. A blog egy álomvilág, amit az írója (és az Olvasója is) szeretne megélni, de erre valószínűleg nem lesz lehetőség, hiszen ilyen tökéletes élet NEM LÉTEZIK. Akármennyire szeretnénk is. Ez a blog bennem sok élményt hagyott, viszont ez a hátránya is. Úgyhogy most kapaszkodjatok meg, egy időre visszavonulok majd a blog vége után a saját életembe, a valóságba. Szóval lesz egy kis (vagy nem kis) idő, amikor nem hallotok rólam, mint blogíróról. Aztán, hogy a jövőben mi lesz, azt még nem tudom. Lehet kezdek nyáron egy új blogot, de nem ígérek semmit. És nem csak az előbbiek miatt. tavaly sokkal több időm volt az írásra. Most este 8 körül (vagy az után) kerülök géphez, és nem mindig van energiám írni. 1 éve kétnaponta jöttek kb a részek, most hetente, kéthetente. Ez néha miattam van.Megéréseket kérném... Kb 1 évig terveztem a blogom írását, ez össze is jött, picit túl is léptem ezt a keretet. Mára már teljes a kép,és a befejezés (számomra). Lehet páran utálni fogtok miatta, de én így képzeltem el, így szerettem volna befejezni. Örülök, hogy ez így jött ki, annak meg méginkább, hogy végigolvastátok a lelkizős szövegemet. Meg igazából mindennek örülök, és mindent köszönök. a támogatást, a kritikát, a kommenteket, a türelmet, és hogy itt vagytok! Szeretlek titeket ♥
Bár látom többen temetitek a blogot, és a 95.részt elkönyvelitek a végének. Nem így van. a finálé még hátra van.... ;)
Hát így kb röviden tömören ennyi, de az érzéseimet nem tudom egészen megfogalmazni, nem tudok mindent leírni, ezért ide várom a kérdéseket, vagy ha nem publikus, a blog fb oldalára (https://www.facebook.com/LondonOneDirectionAndI)
Mindenre szívesen válaszolok, hétvégén pedig ha sikerül, hozom a 96.részt. Puszilok mindenkit! ♥ ~Anna

95.Sokkoló hír

Április 11. 10 éve, hogy megismertem Harryt. Hihetelen. Ő már 28 éves, én pedig 26. Akkor fiatalok voltunk, és próbáljuk meg alapon elindultunk a közös úton, aminek a mai napig nincs vége, és remélhetőleg nem is lesz egyhamar. Tisztán emlékszem, nem is ismertem a bandát, vagyis nem rajongtam értük. Hallottam a rádióban a zenéjüket, és ennyi. aztán, mikor én megismerhettem mind az öt srác igazi énjét, akkor átjöttek a dalok, akkor, amikor pedig egy-egy versszakot, vagy sort Harry nekem énekelt, méginkább megszerettem a zenéjüket. Már 10 éve is meglehetősen felkapott fiúbanda voltak, rengeteg (főként tini lány) rajongóval. A turnékon a szállodák előtt sikítozva, türelmetlenül várták őket, csak egy aláírást, vagy hogy láthassák őket. A koncerteken rengeteg plüss mellett érdekes dolgok is repültek fel hozzájuk. Vannak dolgok, amik ezek közül nem változtak. Például a rajongók. Máig rengeteg van belőlük. Többen közülük már a kezdetek óta rajongnak értük, tehát vannak koncertek, ahol a rajongók fele 25-30 év körüli. De azt hiszem, vagyis úgy látom, hogy még a fiatalabb lányok azaza, a 15-20 évesek is oda vannak a bandáért. És nem csak a zene miatt. A srácok olyanok, mint az én fiatalkorom DiCaprio-ja, vagy David Beckham-je.. Nem csak a saját korosztályuknak álompasik. De mára már mind az öten foglaltak. Louis-nak és Eleanornak 2 kisfia van, az egyik 7 a másik 5 éves. Liam-nél és Danielle-nél egy 6 éves kislány gazdagítja a családot, Zayn-nél és Rebeccánál pedig egy 14 hónapis lány, Hope. Niall és Do szerelméből pedig egy 4 éves kislány született, és egy 1 hónap múlva reméljük érkezik egy kisfiú is. A fiúk kapcsolata a zenélés miatt nem romolott, és ha Londonban van egy koncert, a gyerekekkel mi is szívesen elmegyünk, és nem csak mi, a kicsik is ugyanúgy élvezik. A lányokkal a kapcsolatunk nem romlott meg, sokszor találkozunk, és miközben mi beszélgetünk a kicsik jól el játszanak egymással.
Az ember 28-30 évesen még fitt, életerős, és strapabíró. 12 év végigdolgozott pálya után is, úgyhogy a fiúk fél éve gond nélkül bevállalták egy Amerikai turnét. talán az volt az, ami a lányokkal méginkább összehozott minket. Azért mindannyiunknak rosszul esett, hogy a fiúk másfél hónapra kimennek Amerikába. De mi már viszonylag tudtuk kezelni a helyzetet. A gyerekek azonban még nem túlságosan. ső, az utolsó egy hétben már nagyon nyügös volt szinte mindenki. Minden este kérdés volt, hogy mikor jön apa, mennyit kell még nélküle audni. Az utolsó héten közösen számoltunk vissza.
Az a másfél hónap mindannyiunkat megviselt, és a csajokkal sokat beszélgettünk, hogy ez így nem oké, merthát mindenkinek van családja, és azért a kisgyerekek szeméből nézve a másfél hónap is sok. Mivel az eddig turnék minn öbb hóaposak voltak, de azzal az indokkal, hogy gyerekeik vannak, lerövidítették.

-Anyu, még ma aludhatok veled, vagyis veletek. Aztán holnap úgyis jön apu. -bújt be mellém este az ágyba a már 6 éves Darcy.

-Máj csak egy nap és jön apa? -állt fel a kiságyában a 3 éves Harry is.

-Igen, de holnap este jönnek, úgyhogy sokáig fent kel maradnotok, ezért aludjaok sokáig, és sokat. -adtam nekik egy puszit, és lekapcsoltam a lámpát.


A srácok gépe este 6-kor szállt le. Mindenki, mármint mi feleségek és a gyerekek izgatottan vártunk, mikor bemondták, hogy megérkezett a gép. Persze, minden másnap, vagy akár naponta telefonon beszéltünk, meg skypeoltunk, de az nem adta vissza teljesen Harryt.

-Apaaaaaaaaaaaaa. -futott oda az összes gyerek a saját édesapjához, és többen könnyes szemmel ölelgették őket Ami persze a híres bandatagok szemébe is könnyeket csalt.

-Szia életem. Nagyon hiányoztál. -csókolt meg Harry, kezében a 2 gyermekünkkel.

-Te is drágám.-öleltem meg.

Este vacsi közben Harry sokat mesélt. Főleg a gyerekeknek. Harryt a repülő, és a repülés érdekelte, Darcy-t inkább a városok.Szóval a nemrég megérkezett apukát kérdészápor fogadta, de végül mindenre sikerült válaszolnia.

-De hoztam is ám ajándékot! -vett elő a bőröndjéből egy nagy táskát.

-A legkisebbnek. -vette fel magához Harryt és odaadta neki a nagy dobozt, amiben egy távirányítós repülő és egy plüss maci  volt.

-Komolyan gondoltad te ezt? -nevettem rá, miközben a szép csillárokat néztem.

-Öhhm. -mosolygott pimaszul a férjem.

- Darcy. Neked is hoztam ám valamit. -vett elő a táskából egy kis kerámiát, amin egy lány zongorázott, a háttérben pedig ott volt a szabadság szobor.( a lányunk nagyon zenemániás,szeret énekelni, velem pedig sokszor zongorázgat) Emellett pedig a sulira készülve egy Hollywood-os tolltartót is rejtett a táska.

-De rád is gondoltam ám. -Halászott elő egy félig már elszáradt fehér rózsát a táskából. -Ezt tudod hol, és kitől vettem? Attól a nénitől, akitől akkro is vettem, mikor még 17 éves korodban kb kint voltunk. És Ő akkor is mondta, hogy sok boldogságot, mert nekünk együtt kell lennünk, igaza volt. -csókolt meg. -És igaz, hogy hervadt, meg kicsit száraz, de nekem ez akkor is sokat jelent remélem neked is....- hadarta zavarában, de egy csókkal leállítottam. Rémlett minden. A néni, és az, hogy fiatalon sétálgattunk New Yorkban.

-Köszönöm. -mondtam, és egy örömkönnycsepp gurult végig az arcomon. Nem tudom azért-e, mert újra láttam, és megcsókolhattam, vagy azért,mert ennyire figyelmes, és mert előjöttek a régi emlékek.

-Anya. Te sírsz? -néztek rám egyszerre a gyermekeim.

-nem. -töröltem le a könnyeim, és rájuk mosolyogtam.

Este egyik gyerkőc sem szeretett volna elaludni. Nagy nehezen végül aztán 10 óra után a kis Harry is kidőlt, a nagy pedig bebújt mellém. Szorosan magához ölelt, én pedig izmos mellkasán boldogan aludtam el, miközben Ő a hajamat simogatta. Most, így közeledve a 30-hoz rájöttem, hogy néha többet ér egy ilyen, összebújós, itt vagy mellettem este, mint egy hancúrozós..


A turné után a fiúk kaptak 2 szabad hetet, amit mindenki szinte csak a családjával töltött. E két hét letelte után vasárnap este a fiúk mindenkit elhívtak a közös lakásba, mivel szerettek volna valamit bejelenteni.
7-re vártak minket, fél 7 fele mi is kocsiba ülütnk, és elmentünk. Harry msot először járt itt, neki még idegen volt a hely, a többiek már kicsit otthonosabban mozogtak, mi pedig a megszokott helyünkre behuppantunk.
Liam állt ki elénk (mint ahogy álltában) Valahogy Ő az ilyen szóvivő, vagy nem is tudom. Arca komoly volt.

-Már mindannyian régen voltatok itt,  de most egy nagyon fontos ügyben hívtunk ide titeket lányok. -kezdte, majd kicsit csendbe maradt, és kezeit babrálta. -Szóval. a fiúkkal sokat beszélgettünk, és úgy döntöttünk, ez volt az utolsó turnénk, és az utolsó előtti fellépésünk. -mindegyikünk arcára kiült a döbbenet.

-Nyugi. Nem oszlunk fel, csak, abbahagyjuk. Mondhatni nyugdíjba vonulunk. Korán belecsöppentünk ebbe a sztárságba,és az egész tini korunk, és a felnőtt korunk egy harmada is ráment. Viszont mindenyiunknak családja van. Több kevesebb idő után mindenkinek sikerült, és egy gyermekkel mindenképp bővíteni a családját. Közösen úgy döntöttünk, hogy a fontossági sorrendben mindannyian a család áll az első helyen, így hát a zenélés abbahagyjuk. Kb 1 hónap múlva lesz egy koncertünk még itt Londonban, és egy álom véget ér. Egy másik meg a családunkkal elkezdődik. -törölte le az előbújó könnycseppe Lou az arcáról.

-Ez komoly? -néztem halál sápadt arccal Harryre, ő pedig csendben bólintott, és fejét vállamra hajtva, éreztem, hogy a felsőm könnyektől ázik....




Hát sziasztok. :)  5 résszel a vége előtt. Te jó ég. Ez még nekem is kicsit hihetetlen. De hát, egyszer minden jónak vége lesz. Köszönö a kommentekt, bár nekem úgy tűnik (a tetszikek alapján) ,hogy egyre kevesebben olvastok. De most már mindegy. csak kissé fura, hogy 137 rendszeres olvasóm van, és a 94.rész 30 tetsziekt sem kapott. A 2 nemtetsziknek az indokát nem kaptam meg, de örülnék, ha megtudnám. Na, de nem szaporítom a szót. Ez alatt a majdnem egy év alatt úgyis sokat kaptam tőletek, rossz szavam nem lehet az olvasóimra  :D De azért örülnék, ha a következő részig lenne egy 10-15 komment. De amint tudom hozom a folytatást. de néha jól esik a bíztatás, és a kritika is. xX.
Anna :))

94. Régi, új és változatlan érzelmek

Hátranéztem, bár a hang ismerősen csengett a fülembe, és az állt mögöttem, akira a hang alapján gondoltam.

-Adam. Mit akarsz már megint? -kérdeztem idegesen.

-Csak gondoltam már úgyis olyan régen láttál. 5 éve... -nézet bele a szemembe.

-Nem is akartalak. -vágtam rá flegmán, de belül egy elmagyarázhatatlan érzés tört elő belőlem.

Annak ellenére, hogy Harry gyermekét hordoztam a szívem alatt, a hatalmába kerített az az érzés, amit kb 10 éve éreztem Adam iránt. Ahogy a szemembe nézett, láttam a vágyat. És elfogott egy érzés, amit egyszerűen magamnak sem merek bevallani, de így van. A pillangók amik már rég nem csapkodtak a gyomroman, most újra feléledtek. Nem értettem. Adam iránt éreznék valamit? Nem,nem,nem! Anne ezt azonnal verd ki a fejedből.

-Biztos vagy ebben? A szemeid nem ezt mutatják. -lépett közelebb.

-Adam! -kiabáltam rá, de Ő nem hátrált meg. Ajkai közeledtek ajkaimhoz.

,,És téged el nem hagylak, holtomiglan-holtodiglan!" Harry jegyes esküének szavai csengtek a fülemben, és a könnyek egyszerre bújtak elő a szemeimből, arcomat pedig elfordítottam.

-Hagyj békén. -löktem el magamtól, és könnyes szemekkel elrohantam, a tóhoz, ahol nem is olyan rég jártam. Senki nem volt ott, mint ahogy már megszoktuk. Leültem a padra, és gondolkodtam. Soha az életben nem szerettem úgy valakit, mint Harryt, épp ezért mentem hozzá feleségül. Adam-ot is szerettem, anno, 14 évesen talán, de miután üldözött, és hasonlók, megutáltam. De az idő talán mindent megváltoztatott? Lehetetlen. Nem lennék képes megbocsájtani neki. Meg akarta ölni a férjemet. Minél gyorsabban el kéne felejtenem.

Egy 20-25 perc után szédülni kezdtem, így nem sokkal később egy busszal haza is mentem, de közben a mai események forogtak előttem: Bővül a család, azaz ismét gyermeket várok, Adam szabadult, és ,,véletlenül" össze is futottunk, és nem tudom mit érzek.

-Anyu. -futott oda hozzám egyszerre Darcy. És innentől kezdve minden kitisztult. Nekem családom van, akiket nem fogok elhagyni!

-Minden oké? Mi tartott ennyi ideig? -köszöntött egy csókkal Harry.

-Este elmondom. -súgtam a fülébe, majd levetem a kabátom, és leültem velük vacsizni. -Mi volt ma az oviban Darcy?

-Szemmi érdekesz. Vadisz de. Összevesztem a Lilly-vel. -húzta oldalra a száját.

-Mert mi történt? -nézett rá kérdően az apukája.

- Mejt nem adta oda a babámat, én meg megütöttem. -mondta határozottan, mi pedig elmosolyodtunk.

-De ilyet nem szabad csinálni! -modntam neki szomorúan.

-Hojnap bocsánatot kéjek. Ígéjem! -modnta majd megitta az utolsó korty kakaóját.

-Ez a beszéd, most pedig irány fürdeni! -emelte fel HArry,és egészen a fürdőkádig futott vele.

Amíg a kislány boldogan lubickolt a fürdőkádban, én kivastam holnapra a ruhát amit fel szeretett volna venni.

-Mikor mondjuk el neki, hogy terhes vagy? -ölelt át hátulról Harry.

-Akár ma is elmondhatjuk neki. -mosolyogtam rá, és belenéztem a szemébe, azt az érzést várva, amit Adam-nél is éreztem.

A kisláynunkat ma az apukája fektette le, addig én befeküdtem az ágyba, és olvastam.

-Anya. Nem is adtál puszit. -bújt be mellém a kislányom, én pedig egyszerre két puszit nyomtam az arcára, közben pedig Hary is befeküdt mellénk, és a hasamra helyezte a kezét.

-Darcy, képzeld, van egy jó hírünk. -mosolygott a kislányra.

-Kapok még egy barbie házat, fiú barbie-val? -nézett ránk csillogó szemekkel.

-Nem, sokkal jobb. -mosolyogtam rá.

-Lesz egy kistestvéred. -mondta ki végül a férjem.

-Ez komooooooooly? -kiabálta, közben pedig megölelt.

-Igen, de csak óvatosan. -pusziltam meg a homlokát. Talán most Darcy,és az újabb születendő kis Styles tartja bennem a lelket.


Mivel Darcy az örömhír hallatára nem nagyon akart alduni menni, én előb kidőltem mint Ő. Harryt pedig hajnali 3-kor megláttam a lány ágya mellett ülve aludni. Nem akartam felkelteni  így hagytam, csak egy képben megörökítettem, és ha nem lett volna túl sötét, nagyon édes kép lehetett volna, de így, hogy szinte semmi nem látszik, a kedven képem marad az, amit az ovis farsang után készítettem róluk:

♦~♦~♦~♦

Az idő mint már megszokhattunk hihetetlenül gyorsan telt. A pocakom egyre nagyobb lett, Darcy pedig egyre türelmetlenebb. Egyre jobban akarta már látni a kistestvérét, akiről később kiderült, hogy kisfiú.
December 10.-én hajnaltájt pedig életet adtam az ifjabb Harry Styles-nak.
A karácsonyi előkészületekben anyuék, és Harry anyukája is sokat segített, nélkülük nem lenne karácsonyfánk, és ajándékaink sem.
Szenteste reggelén Darc már fél 8-kor felébred, és engem is felébresztett, Harry kiságya melett, hogy hallja a karácsonyi zenét, meghozták az angyalok a fát. Mivel éjjel mi díszítettük, álmosan elküdltem, hogy szóljon az apukájának, én pedig kivetem a kiságyból a kicsi HArry-t akit a nővére kedvesen felébresztett.

Közösen, négyen lementünk a napplaiba, ahol a kislányunk vadul kezdte bontogatni az ajándékokat, én pedig karomban a kis Styles-al, leültem a kanapéra.

-Boldog karácsonyt. -csókolt meg Harry.

-Neked is drágám. -mosolyogtam rá, és egy örömkönnycsepp gördült le az arcomon. Eszembe jutott az első közös karácsonyunk. Amikor csak ketten voltunk. Mint pasi, és a barátnője. Most pedig egy élet által már kissé megviselt anya és apa mellett egy boldog kislány és egy kisfiú ünnepel együtt a karácsonyfa alatt. Kell más az embernek? Nem!



Hát hellóbelló. Íme a 94. rész. 6 résszel járunk a vége előtt, kíváncsi lennék, ti milyen befejezésre számítotok. Ezeket kommentben várom, bennem már egy ideje megvan, hogy mi lesz, de hátha valakinek jobb ötlete is lesz... :) Várom a kommenteket, és ha tudom hozom az új részt, mivel a blog 1. szülinapjára be akaram fejezni ezt a blogom. Ez nem fog összejönni, de április vége fele, biztosan vége lesz. :/
Szóval ki milyen befejezésre számít?
Anna xX. :)

93. Amikor nem számítasz rá...

Mikor hazaértünk, Darcy nagy örömmel fogadott minket.

-Milyen volt? Jól éreztétek magatokat? -jött ki utána Anne is.

-Jó volt egy kicsit kikapcsolódni. -karolt át Harry, én pedig felvettem Darcy-t.

-Anya, hiányoztál. -súgta a fülemben a kislányom, miközben Harry elmesélte az édesanyjának, merre is voltunk.

-Darcy-val nem volt semmi gond, ugye? -mosolyogtam a nagymamákra.

-Dehogy, áldott jó gyerek volt, nagyon sokat nevettünk. -jött ki anyu is a konyhából.

-Nagyon szépen köszönjük a felügyeletet. -öleltem meg anyát, és az anyósomat.

-Viszont, mi akkor mennénk is. -pakolt ki anyu még a mosogatógépből. -Viszont Felixék szerintem ma még beugranak.

-Persze, menjetek csak, pihenjetek. Nagyon köszönjük. -kísérte ki őket Harry. -Darcy, mennek haza a mamák! -kiabált fel az emeletre, és a kislányunk fél pillanat múlva már ott is termett a bejárati ajtóba.

-Siastok! -futott oda a mamákhoz, akik egyszerre átölelték.

Harry kipakolt a bőröndből, addig én lefektetem Darcy-t felraktam egy adag ruhát mosni,  és mivel anyu kivasalta a ruhákat, kicsit én is le tudtam dőlni. Csak bebújtam az ágyunkba, és az ölembe húztam a laptopom. Mostanában kevés időm van erre, de úgy érzem, nincs is nagyon szükségem a közösségi oldalakra, meg hasonlókra. A hyrekről a híradóban meg úgyis értesülök. Facebookon semmi extra, benéztem, és bejelentkezve maradtam, közben megnyitottam a twittert, ahol válaszoltam pár embernek, már majdnem a 2 héttel ezelőtti üzeneteknél jártam, amikor pittyegett a gép, hogy kaptam egy üzenetet facebookon. Fred írt. Adam volt haverja . Egy rövid üzenet volt, de a tartalma sokkolt: ,,Szia, bocsi hogy zavarlak, és gondolom már el is felejtetted Adam-et, de aˇhónapokban jó magaviselet miatt szabadulhat. Csak enynit akartam, szia! "

Az üzenet hatására eszembe jutott minden. Elrabolt, fenyegetett, ott tett nekem/nekünk keresztbe ahol tudott, de végül miután majdnem megölte Harry-t, végre elfogták, és nyugalom van, de akkor is megfenyegetett, hogy ezzel még nincs vége...

-Ohhh. Hát itt vagy. -ült le mellém Harry. -minden oké? -nézet rám aggódva, mikor szembe találta magát sápadt arcommal.

-Háát. -kezdtem, de inkább csak felé mutattam az üzenetet.

-Nyugi. -ölelt meg szorosan. -Minden rendben lesz, nem lesz semmi. -mosolygott, én pedig elhittem neki.

-Annu, Aou, cengettek. -jött át hozzánk Darc.

-Megyek már! -mondtam, és lesiettem a lépcsőn, nyomunkban a kislányunkkal.

-Feliiiiiiiix.-ugrott az öcsém nyakába a kislány.

-Sziasztok! Mi járatban, gyertek beljebb, hívtam be az öcsémet és a barátnőjét, Katy-t, közben pedi elkiabáltam Harry-nek.

A férjem leült velük, én pedig hoztam egy kis rágcsálni valót, meg üdítőt.

-Na, viszont tényleg nem akarunk nagyon sokat időzni, de egy fontos dolgot szeretnénk közölni.-kezdte az öcsém, én pedig sejtettem miről lehet szó. 4 éve együtt van Katy-vel, úgyhogy egyszerre az újukra néztem, de közben Ő már folytatta. -Kate és én a nyáron összeházasodunk. -mondta boldogan, majd megcsókolták egymást. Olyan édesek.

-Jajj, de jó már. Gratulálok. -öleltem meg őket.

-Komoly szervezkedésbe még nem kezdtünk, de Darcy-t szeretnénk kis koszorúslánynak. -mosolygott Katy.

-Megoldható, a csodálatos esküvőtökért mindent. -fogott kezet Felix-el a férjem, és adott egy puszit Kate-nek.

-És hát akkor, Július 11, szombat, fél 5. -ada át a meghívót Felix, én pedig kissé meghatódva vettem át, fura lesz elmenni az öcsém esküvőjére, igen, azthiszem Ő is felnőtt már...

Az öcsömék tényleg nem maradtak sokáig. fél órát még beszélgettünk, aztán rohantak tovább.

-Július, ugye? -kérdezte Harry, miközben megnézte a meghívót.

-Igen, miértis? -néztem rá értetlenül.

-Ha minden igaz, te akkor már 7 hónapos terhes leszel. -mosolygott.

-Ha minden igaz, igen, de ez nem akadály. -mosolyogtam. -De ennek még várjuk ki a végét, kitudja, tényleg összejött-e.



Február eleje lehetett, amikor ismét jelentkeztek a kisebb szédülések, hányingerek, és a havim és késett, szóval nagy reményeket fűztünk ahhoz, hogy talán Darcy-nak lehet kistestvére. és 2 és fél héttel a kis kiruccanásunk után, a terhesséi teszt igazolta, úton van a legkisebb Styles.

-Ismerős a jelzés? -mentem oda Harryhez este, miután elvégeztem a tesztet.

-Basszus, igen, jajj de jó! -kapott fel mosolyogva, és megpörgetett. -Ismét gyerekünk lesz, csodálatos, és midnen oylan tökéletes. -áradozott, majd berántott maga mellé az ágyba.

-Újabb csodás teremtmény anyukája lehetek. -mosolyogtam, és mellkasára hajtottam fejemet, és így aludtunk el.


6 hetes terhesen Harryvel karöltve, boldogan sétáltunk be a nőgyógyászomhoz.

-Üdv újra. -örülök, hogy ismét találkozunk. -fogott kezet a férjemmel az orvos.

Miközben én kitöltöttem egy papírt, az orvos előkészítette az ultrahanghoz az ágyat.

Szinte Dejavu érzésem volt. Harry a kezemet fogta, az orvos pedig a képernyőt nézve mozgatta a hasamon a kis készüléket.

-Igen, a teszt nem tévedett. Újabb lakója van a pocakodnak, Anne. Gratulálok! -mosolygott kedvesen, majd Harryvel is kezet fogott. -A neme majd most is titok legyen? -mosolygott.

-Hát, ezen még nem is gondolkodtunk, szerintem nem, de még mindenképp megbeszéljük, meg hát addig van időnk. -mosolyogtam, és megszorítottam Harry kezét. Mindketten boldogok voltunk. Nem az a lényeg, hogy fiunk,vagy lányunk lesz, a léyneg, hogy egészséges kisbabánk van, én ezt ismét örömkönnyekkel fogadtam,és Harry is meghatódott egy kissé, mert láttam, hogy csillog a szeme. Viszont nem sokkal a jó hír bejelentése után Harrynek megcsörrent a telefonja, és mennie kellett. Egy gyors csókkal elköszöntünk egymástól, én pedig még bent maradtam a rendelőben. A doktor úr ellátott tanácsokkal, és felirattam a gyógyszereimet.

-Köszönöm szépen. Viszlát. -fogtam kezet boldogan az orvossal, és elindultam a buszmegálló fele.

-Szia, Jó újra látni. -bökött meg valaki hátulról útközben....




Na hát sziasztok. Rövid részek után hát íme egy hosszabb, remélem elnyerte a tetszéseteket, nem tudom, úgy érzem, nekem mostanában nem meg nagyon ez a blogírás, nem tudom magam annyira beleélni magam, ne mtudom mi van velem, de igyekszem a végére, a fináléra összeszedni magam. Érdemes mondanom kommenthatárt, ha úgyis nagylelkűen előbb hozok rlszt, ha van időm? Azért legyen 16 komment és 36 tetszik a következő részig, vagy ha a húsvéti szünetben ráérek, és lesz ihletem, úgyis hozok részeket, de most, hoyg ,,írói válság"-ban vagyok, nagy szükségem van a kommentkre. Akár jó, akár rossz. Hajrá!
~Anna xX :)

92. Hárman egy család, jól van ez így?

A nagyobb veszekedés bár ez furán hangzik, közelebb hozott minket egymáshoz Harryvel. Azután sokkal többet beszélgettünk, Ő is több időt tölt velünk, és jobban kijövünk egymással. Persze, előfordult, hogy összekaptunk, mert valakinek rossz napja volt, de ezek mind ilyen badarságok. Mert éppen Harold nem volt hajlandó elpakolni maga után, vagymert reggel a nagy sietésben nem vasaltam ki az ingjét mire indulnia kellett volna. De most minden rendben, a bandából szép lassan mindenkinek családja lesz. Louis-éknál már 2 pici lány, Liam-éknél egy kislány, Niall-éknél egy kisfiú és 3 hónapon belül remélhetőleg egy kislány és Zayn-éknél pedig 2 héten belül szintén egy lány, Hope fogja boldoggá tenni a többi bandatag életét.
Darcy is már 2 és fél éves, bölcsődébe jár, nagyon okos, és szép kislány.

-Anyu, neeeeeeeeeeee. -kezdődött a reggeli hiszti, mikor oldalra akartam tűzni a lányunk haját.

-Darcy, nyugi már. -nevetett a férjem, miközben lejött a lépcsőn álmosan.

-Apuciiii. -rohant oda máris a lány. -Gyere velünk a bölcsibe! -nézett rá, miközben az apja felemelte.

-Tényleg, eljössz? -néztem rá mosolyogva.

-Most még van egy kis dolgom, de megígérem, hogy én is érted megyek délután anyuval, rendben? -guggolt le a kislányához Harry.

-De ha nem leszej ott, akkoj nem jövök haza. -tette csípőre a kezét a hölgy.

-ott leszek, de siess, anya már vár. -mutatott rám, majd elment a konyhába, és nem sokkal később már el is tűnt. Úgy tudtam, ma nem lesz próbájuk meg stúdiózásuk, de ezek szerint mégis.

-Délután jövünk. Szia. -adtam egy puszit Darcy-nak, és bekísértem a csoportba.


Miután hazaértem, kicsit takarítottam, meg vasaltam, és megfőztem az ebédet. Darc, az oviban ebédel, de este sokszor eszik a déli ételből is.

-Hmmm, borsó leves, és valamilyen tészta. -ölelt át hátulról Harry.

-Sima tészta, én most jelenleg nutellával kívántam meg. -csókoltam meg.

-Nagyon jó, ülj le, kérlek, hadd vegyem fel a pincér szerepét.

Megterített, gyújtott egy gyertyát, és kihozta a levest. Nem tudtam mire ez a nagy felhajtás, csak akkor derült ki, miután elvitte a második tálakat is, és kihozott egy tálca muffint, mindegyiken egy 8-as számmal.

-Nem is emlékszel? 2012. Április 11. az első találkozás, és utána nem sokkal a kapcsoaltunk kezdete. 8 éve ismertük meg egymást. Boldog évfordulót! -nyújtott át egy borítékot és egy vörös rózsát.majd hosszasan magához szorítva megölelt.

-Te jó ég. El is felejtettem. Köszönöm. Szeretlek! -szorítottam magamhoz a férjem, és egy könnycsepp gurult végig az arcomon.

-Most hétvége, Olaszország, Velence. Megfelel életem? -nevetett.

-Öhm, oké. -mosolyogtam rá. Magyarul van egy napom összepakolni egy hétvégére, és Darcy-nak felügyeletet szerezni.


-Mindent elintéztem, neked csak annyi a dolgot, hogy velem legyél. -mondta halkan. Mintha olvasna a gondolataimban. Pedig szerintem csak annyi a magyarázat erre, hogy ismer.

-Jajj. Ezért is szeretlek én annyira. -nevettem, majd a karórámra nézte. 3 óra volt pontban. -Elmegyünk a lányunkért?

-Persze. -mosolyogott, majd magára kapta a kabátját, és megszorítva a kezemet indultunk át a parkon. Útközben megálltunk egy fagyira, közben pedig beszélgettünk.

Mikor beértünk a csoportba, Darc egyszerre észre vett minket.

-Apuu, anyuu. -ölelt át minket a lábunknál.

-Jó napot! -intettem a gondozónak.

-Sziia kicsikém! -adott a picinek egy puszit Harry.

Miután felöltöztettem a kisnagylányunkat vidáman sétáltunk hazafele. Harry, Darcy, és a pici másik oldalán én. Mi nagyon szóhoz sem jutottunk, egészen hazáig a bölcsis élménybeszámolót hallgattunk. annyira csods volt a nap. és miközben a Hyde parkban sétáltunk haza, előjöttek az emlékek. amikor 16 évesen, gyermekként, itt ültünk, csókolóztunk, vagy éppen sírtam egyedül, vagy találkoztam lover boy-al...




Szombat reggel 8-kor a házat, a lánykánkkal együtt átadtuk a nagyiknak, mi pedig indultunk a reptérre. Délelőtt miután megérkeztünk Velencébe a szállodában kipakoltunk, és sétáltunk egyet és csak vacsorára mentünk vissza a hotelbe.
A szobánkba hozták a vacsit, úgyhogy mindketten lefürödtünk előtte, én lenge hálóingben Harry pedig egy alsónadrágban ette a makarónit.

-Amúgy, nekem Darcy elárult egy titkot. -nézett rám Harry, miután szinte mindent megevett.

-Na, mi az?

-Ő szeretne kistestvért. -mosolygott rám.

-Mikor mondta ezt? -nevettem.

-Amikor Rebecca-éknál voltunk, és Becca és Zayn elmesélték neki, hogy egy kisbaba van Becky pocakjában. -nevetett a férjem.

-Egyem meg, de édes. És szerinted sincs rendjén az, hogy mi csak hárman vagyunk? -haraptam a számba.

-Tennél érte te is, hogy többen legyünk? -simította meg a combom.

-Tennék. -mondtam, és leraktam a tálcáinkat az éjjeli szekrényre, és hevesen megcsókoltam.

Nem sokszor vagyunk ilyen értelemben együtt, úgyhogy már mindkettőnkben nem volt a vágy egymás iránt, kissé vad, de mégis gyengéd szeretkezés volt, és mnt mindig mindketten elégedetten feküdtünk le.

-Remélem jó időben voltunk jó helyen, és a te pocakodnak is új lakója lehet. -mosolygott Harold.

-Ha jól számoltam, lehetséges szerelmem. -mosolyogtam rám, majd megcsókoltam, és mellkasára hajtottam fejemet, Ő pedig hajamat simogatta, így aludtunk el.




Na sziasztok, ez hosszabb rész lett, remélem elnyerte a tetszéseteket. :) Ne pánikoljatok, még nincs vége a blognak, és én mindenképp szeretnék eljutni a 100. részig, sikerülni is fog. Már a képzeletemben teljes a történet, csak le kell írni és meg kell fogalmazni, úgy gondolom, a történet alapján úgyis észre fogjátok venni, ha közel van a vége, de annyit elárulok, hogy egy izgalom még hátra van. Ha minél előbb tudni szeretnétek mi is fog történni még, akkor kommentelésre és tetszikelésre fel! 17 komment és 38 tetszik után jön a folytatás!
Anna xX.

91. A tónál

Nem akartam haza menni, nem akartam, hogy anyu és Anne lássa, összetörtem. Úgyhogy inkább fogtam magam, beültem az autóba, és a külvárosban lévő kis tóhoz mentem, ahova régen nagyon sokat jártunk Harryvel. Csak leültem, bedugtam a fülesem, és gondolkodtam. Vajon én reagáltam túl a dolgot, vagy tényleg az embernek a családjának kell az első helyen lennie? És tényleg nem kéne azért kiakadnom, mert kihagyott egy közös programot, mikor már lassan egy éve nem voltunk kettesen? Nem kéne haragudnom?

-Szia. -ült le mellém egyszer csak a férjem.

-Szia. -vettem ki a fülesemet. -Vége a stúdiózásnak? -kérdeztem flegmán.

-Nem., eljöttem, és miután nem találtalak a plázában, szinte biztosan tudtam, hogy itt leszel. Először is, szeretnék bocsánatot kérni. De tudod, a munka... -kezdte.

-A munka fontosabb mint a családod? Harry, akármennyire is fáj ezt kimondani, a One Direction-nek egyszer vége lesz. lehet hogy 2, lehet, hogy 10, vagy akár 20 év múlva, de a jövő nemzedéke számára ti csak majd legenda lesztek,  emlékek a rajongók szívében. Viszont a gyerekeid, emlékezni fognak arra, hogy milyen ritkán láttak, és hogy szinte az anyjuk nevelte fel őket, mert mindig a stúdióban voltál. Ezt szeretnéd? Hogy az unokáid azt hallják majd rólad a szüleiktől, hogy csak a munkájával foglalkozott és ez fontosabb volt neki mint a gyerekei? -fakadtam ki.

-Nem, nem szeretném. -hajtotta le a fejét.

-Akkor meg, ezt azért legközelebb ezt vedd figyelembe kérlek. Darcy még pici, nem biztos, hogy emlékezni fog bármire is, de nem szeretném, hogy rossz gyerekkora legyen, apa nélkül. Hiszen én mindent meg szeretnék neki adni. Emlékszel mennyire örültél, mikor kiderült, hogy terhes vagyok? Mennyire örültünk, és vártuk a gyermekünk érkezését?

-Emlékszem. Igen, mostanában kicsit tényleg hanyagollak titeket, ígérem, mostantól máshogy lesz. De azért kérlek légy velem türelmes, és megértő. Hiszen még teljesen nem nőttem fel, szükségem van a segítségedre. -nézett bele a szemembe.

-Az leszek, és mindenben itt leszek neked, hogy segítsek, ketten minden könnyebb. -mosolyogtam.

-És amúgy, hogy vagy mostanság? Emlékszem, régen elalvás előtt mindig megbeszéltük a napunkat, meg ilyenek.Minden jelentéktelen dolog szóba került, viszont most úgyérzem, kicsit ismét eltávolodtunk egynástól. Talán miattam van, de egyszerre nem lehetek két helyen.. Esténként pedig, amikor beszélhetnénk, vagy Darcy-nál alszol, vagy ha nem is nála vagy, de mire hazaérek, te már félálomban vagy, vagy pedig én vagyok hulla fáradt.

-Nem könnyű anyának lenni, de megéri. Emellett persze a szüleimmel, és az öcsémmel is foglalkoznom kell.Főzök, mosok takarítok. De megvagyok. Nehéz dolog a gyermekvállalás is, és még picit fiatalok vagyunk talán, de remélem minél előbb siekrül kitapasztalnunk a dolgokat, és lesz időnk mindenre, egymásra is. Na és te, hogy vagy?

-Rengeteg időmet elveszi a munka, és minden elképzelésemet így sem tudom megvalósítani, picit elégedetlen vagyok magammal, emellett viszont eléggé kishitű is mostanság, nem gondoltam volna, hogy egy újabb videóklipnek még mindig ennyire tudnak örülni a rajongók. -kezdett bele a mesélésbe, és hosszú idő után újra tudunk beszélgetni, nem csak fontos ügyekben, hanem kis apróságok is szóba kerültek. Mesélt magáról ismét, és kérdezett felőlem. Örülök, hogy ezek még mindig foglalkoztatják.
A távolság viszont még mindig ugyanannyi volt köztünk. Én törökülésben ültem, Ő pedig egy kis terpeszben ült mellettem, lábunk nem ért össze, de talán 5-10 centi lehetett köztünk.
Nagyon jól el beszélgettünk, nagyon boldog voltam, viszont azért a beszélgetés végére egy ölelését sok mindent megadtam volna, viszont mikor észrevettük, hogy elkezd esni a havaseső én beszálltam Harry autójába, Harry pedig Niall autójával hajtott el, nem tudom hova, én pedig hazafelé vettem az irányt.

-Na, mindent megtudtatok venni? -kérdezte anyu halkan.

-Nem, semmit nem vettünk, nem is jött el. Aztán kimentem a tóhoz, és ott beszélgettünk, de ez talán sokkal jobb volt, mintha végig nézegettük volna az összes kirakatot. Régen sokat szoktunk beszélgetni  jelentéktelen dolgokról, egymásról meg mindenféle dologról. Aztán amióta összeházasodtunk, nem nagyon volt időnk, amikor pedig terhes lettem, azóta szinte nem is voltak hosszabb, mélyebb beszélgetéseink.

-De akkor minden rendben van? -mosolygott anyu.

-Igen, remélem minden rendben. -ölelt át hátukról Harry.

-Most már minden a legnagyobb rendben. -mosolyogtam, majd megpusziltam férjem arcát.






Na sziasztok, tudom ez nagyon rövid rész lett, de azért remélem ez is elnyerte a tetszéseteket. És ami míg jó hír, hogy a héten még hozok egy részt. Addig is várom a kommenteket!
Anna xX. :)

90. Erőltetett mosoly, újra

Nem sokkal később, mikor Anne elaludt, megérkeztek a szülei, anyu pedig írt egy sms-t, hogy baleset történt, úgyhogy Ő késni fog, a srácoknak majd reggel szólunk, nem akartunk senkit zavarni az éjszaka közepén.

-Jajj, Gratulálunk! Minden rendben van? -puszilt meg először Anne.

-Igen, nemrég aludt el, a kislányunkat, Darcy-t pedig megmutatom. A sok csöppség közül egyszerre kitűnik. Az édesanyja szépségét örökölte. -mosolyogtam az anyósomra, majd kimentünk a kórteremből, és odasétáltunk az ablakhoz, ahonnan meg lehetett nézni a kis csöppségeket.

-Második sor, jobbról negyedik? -nevetett Anne, a férje pedig helyeselt.

-Honnan tudtátok? -nevettem rájuk.

-Tiszta Anne. Az arca, és a kis pisze orra is. -nézett rám Mr. Gand.

-Tényleg mennyire hasonlít Anne-re. -csodálkozott rá Felix is. -Mindig egy 3 éves korában készült képpe válgtam vissza kb 5 évesen minden szívatására  és még azon a képen is hasonló orrwa volt. -nevetett a srác. -De régen is volt! Több mint 10 éve...

-Figyelj Harry, menj haza egy picit, feküdj le, hajnali 4 óra lesz lassan, ha kell hazavisznek a fiúk, én majd itt maradok Anne-nél, aztán miután kicsit aludtál gyere vissza. -mosolygott rám Anne.

-Köszönöm, ez kedves tőled, délután jövök, ha valami van, megvan a számom, hívjatok. -köszöntem el tőlük, és lementem a kocsihoz. Szinte már és még nem volt szinte senki az utakon.10 perc alatt hazaértem. Kapcsoltam egy kis zenét, és ledőltem a kanapéra, nem sokkal később el is aludtam. A telefonom ébresztője keltett, fél 11-kor. 6 óra alvás elég volt. A legfőbb vágyam az volt, hogy a családommal lehessek, este pedig majd kipihenem magam. Írtam a srácoknak egy sms-t, felöltöztem, és már indultam is be Anne-hez.


*Anne szemszöge*

-Szép napot, kincsem! -köszöntött egy csókkal Harry. -Minden rendben?

-Szia édes. -öleltem magamhoz. -Persze, minden oké. Jól vagyunk. -mosolyogtam.

-Na, kicsim, akkor én viszont megyek is. Pihenj sokat, vigyázz magadra, és már a kisunokámra is! -ölelt meg anyu, majd magára kapta a pulcsiját, és kisétált az ajtón. Szinte nekiütközött az érkező bandatagoknak, és barátnőiknek.

-Tessék csak jönni. -engedte ki anyut Niall, aki Dorothy kezét fogva sétált be a terembe.

-Kedves Anne, gratulálunk. -ölelt át engem és Harryt is szinte egyszerre Louis. És haver, milyen érzés apának lenni? -nevetett rá a férjemre.

-Csodás, de nem egy szép kisfiú apjának kell ezt mesélnem. -nevetett. -jó volt látni újra, és ismét a Larry pillanatot.

-Gratulálok! Mi már mengéztük, nagyon aranyos. -ölelt meg Dorothy, utána pedig Niall is.



Szerencsre minden rendben volt, így már 4 nap után hazaengedtek minket. Otthoni légkörben mégis jobban éreztem magam. A napjaimat szinte csak a kis Darcy gyerekszobájában töltöttem. Harryék már az 6. albumukon dolgoznak, így Ő sajnos csak este van itthon, de akkor viszont végig velünk van. Darcy nagyon nyugodt gyerek, keveset sír, és szinte csak eszik-alszik. Éjszakánként is csak általában egyszer ébred fel, szóval sok gond nincs vele. És ami emelett még csodálatos, hogy napról-napra nézhetjük, hogy hogy fejlődik, a napok pedig hihetetlenül gyorsan telnek, én is betöltöttem a 23-at, Harry pedig a 25-öt. A kislányunk pedig már 9 hónapos lesz. Elképesztő.

-Szia édes! Miújság? -guggolt le mellém Harry, miközben a lányunkkal játszottam.

-Semmi érdekes. Veled? Hogy álltok az albummal? -kérdeztem, miközben az ölembe vettem a kislányt.

-Bele kell húznunk, ha szeretnénk, hogy december közepén megjelenjen. -vette át Darcy-t.

-December 14-én szombaton ráérnél? El kéne menni karácsonyra vásárolgatni.

-Szombaton nincsenek stúdiózások, szóval ezt megbeszéltük. Gemma, vagy a nagymamák vigyáznak majd rá? -nézett fel rám.

-Szerintem Anne és anyu is szívesen elvállalnák.



A december még anyuka ként is a sürgés-forgásról szól, sőt, most méginkább. Ház dekorálás, ajándékbeszerzés, és majd a sütés-főzés.. De ennek is biztosan megvan a pozitív oldala.

Hoszsú idő után végre van egy fél napunk Harryvel, hogy kettesben legyünk. Ezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem, mikor reggel felébredtem. Kimásztam az ágyból, és átnéztem Darcy szobájába, aki még csendesen aludt. Fél 8 lehetett, azt hittem, Harry is lent van, de az asztalon egy cetli fogadott: Életem, be kellett ugranom a stúdióba, délben találkozzunk a pláza cukrászdájában, tudod, ahova régen szoktunk járni. Kocsikulcs a helyén, autóval gyere! xX. Harry
Hát jó, nem erre számítottam, és nem így képzeltem el a napot. Délelőtt egy picit pakoltam a házban. Gemma átjött Oliverrel egy órácskára. a fiú már 5 éves, de nagyon aranyosan bánik Darcy-val, gy, mintha a húga lenne.

-És, amúgy miújság? -ült le mellém a kanapéra Gemma, miután a kislányomat befektettem a kiságyba, a keresztfiam pedig ,,vigyázott rá".

-Elegem van abból, hogy Harrynek a munka ilyen fontos. A családja kéne, hogy az első legyen, nem?

-De, ebben van igazság, de látod, ez van, ha valaki híres. Először nekünk is furcsa volt, hogy nem láttuk Harryt nap mint nap...

-Úgy volt, hogy ma vásárolni megyünk, erre reggel hagy egy cetlit, hogy el kellett mennie stúdiózni, majd a plázában találkozunk. kicsit bántott.

-Nyugi. Szeret, és a családja a legfontosabb neki! -nyugtatgatott Gemm.

-Szép napot a hölgyeknek. -jött be anyu és Anne. Amióta terhes voltam, azóta Anne anyunak segít a kávézóban, és egy csomó időt vannak együtt, valószínűleg most is együtt jöttek be.

-SZiasztok. -öleltem meg őket.

-Darcy már alszik? -nézett a kiságy felé Harry anyukája.

-Kérdezd a figyelőjétől. -nevettem, és Oliverre mutattam, aki közben a sarkán ülve, félig térdelve ült a kiságy mellett és nézte a gyönyörűszép kislányunkat.

-Elaludt. -nevetett Anne, majd megfogta a már nem is olyan kicsi kisfiút, és lefektette a kétszemélyes ülőgarnitúrára.

-Így jár, aki este nem akar lefeküdni, nevetett Gemma.

-Kislányom, fél 12 van, menjél készülődni. -mosolygott rám anyu a kiságy mellől, én pedig felmentem a hálóba, és gyorsan magamra kaptam egy csőfarmert, egy pulcsit, a táskámba beszórtam a telefonom meg egyéb fontos cuccokat, a sálamat és a kabátomat pedig csak vittem magammal a kocsiba.

Karácsonyi tömeg,dugók a belvárosban. Nem is számítottam másra, épp ezért indultam korábban, de még így is kicsit késve parkoltam le. Egyszerre a lift felé vettem az irányt, és mentem a második emeletre a cukrázdába, és arra számítottam, hogy Harry már ott fog várni, de csalódnom kellett. Fájt, hiszen azt beszéltük meg, hogy itt találkozunk, délben. Mindenesetre beültem a cukrászdába.

-Jó napot! Mit hozhatok? -kérdezte kedvesen a pincérnő.

-Jó napot! Még várok valakit, egy ásványvizet kérnék egyenlőre. -varásoltam mosolyt az arcomra. Ez az,amire már régen volt szükség. Gimiben ez begyakorolt dolog volt, már 9. közepe körül ment, de mostanság csak őszintén mosolyogtam.

Már fél 1 is elmúlt, én pedig a vizemmel ültem az asztalnál,és a telefonommal babráltam. Igazából képeket nézegettem csak, és mindegyiknél előjöttek az emlékek, az első kép a memóriakártyámon, még Magyarországon készült, amikor nem is ismertem a srácokat. Hihetetlen. Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok futottak végig a fejemben, amikor a Fun szám kizökkentett a gondolatmenetemből, Harry neve villogott a képernyőn.

-Nem tudsz jönni, ugye? -kérdeztem kissé flegmán.

-Kérlek ne haragudj, kész kell lennie az albumnak, és le vagyunk maradva, ígérem bepótoljuk. -jött a válasz.

-Azt hittem ennél többet érek neked! Band, vagy család? Gondolkozz el rajta! -tetem le idegesen a telefont, majd az asztalon hagyva 5fontot, elmentem.





Na sziasztok! Örülök, hogy hamar meglettek a kommentek és a tetszikek, csak így tovább! A kommenthatárt eggyel növelem, így 16 komment és 38 tetszik után jön a folytatás. Lehet, hogy kicsit szaggatott lett a rész, de azért remélem nagyjából érthető. Remélem minél hamarabb hozhatom az új részt.
Anna xX. :)