91. A tónál

Nem akartam haza menni, nem akartam, hogy anyu és Anne lássa, összetörtem. Úgyhogy inkább fogtam magam, beültem az autóba, és a külvárosban lévő kis tóhoz mentem, ahova régen nagyon sokat jártunk Harryvel. Csak leültem, bedugtam a fülesem, és gondolkodtam. Vajon én reagáltam túl a dolgot, vagy tényleg az embernek a családjának kell az első helyen lennie? És tényleg nem kéne azért kiakadnom, mert kihagyott egy közös programot, mikor már lassan egy éve nem voltunk kettesen? Nem kéne haragudnom?

-Szia. -ült le mellém egyszer csak a férjem.

-Szia. -vettem ki a fülesemet. -Vége a stúdiózásnak? -kérdeztem flegmán.

-Nem., eljöttem, és miután nem találtalak a plázában, szinte biztosan tudtam, hogy itt leszel. Először is, szeretnék bocsánatot kérni. De tudod, a munka... -kezdte.

-A munka fontosabb mint a családod? Harry, akármennyire is fáj ezt kimondani, a One Direction-nek egyszer vége lesz. lehet hogy 2, lehet, hogy 10, vagy akár 20 év múlva, de a jövő nemzedéke számára ti csak majd legenda lesztek,  emlékek a rajongók szívében. Viszont a gyerekeid, emlékezni fognak arra, hogy milyen ritkán láttak, és hogy szinte az anyjuk nevelte fel őket, mert mindig a stúdióban voltál. Ezt szeretnéd? Hogy az unokáid azt hallják majd rólad a szüleiktől, hogy csak a munkájával foglalkozott és ez fontosabb volt neki mint a gyerekei? -fakadtam ki.

-Nem, nem szeretném. -hajtotta le a fejét.

-Akkor meg, ezt azért legközelebb ezt vedd figyelembe kérlek. Darcy még pici, nem biztos, hogy emlékezni fog bármire is, de nem szeretném, hogy rossz gyerekkora legyen, apa nélkül. Hiszen én mindent meg szeretnék neki adni. Emlékszel mennyire örültél, mikor kiderült, hogy terhes vagyok? Mennyire örültünk, és vártuk a gyermekünk érkezését?

-Emlékszem. Igen, mostanában kicsit tényleg hanyagollak titeket, ígérem, mostantól máshogy lesz. De azért kérlek légy velem türelmes, és megértő. Hiszen még teljesen nem nőttem fel, szükségem van a segítségedre. -nézett bele a szemembe.

-Az leszek, és mindenben itt leszek neked, hogy segítsek, ketten minden könnyebb. -mosolyogtam.

-És amúgy, hogy vagy mostanság? Emlékszem, régen elalvás előtt mindig megbeszéltük a napunkat, meg ilyenek.Minden jelentéktelen dolog szóba került, viszont most úgyérzem, kicsit ismét eltávolodtunk egynástól. Talán miattam van, de egyszerre nem lehetek két helyen.. Esténként pedig, amikor beszélhetnénk, vagy Darcy-nál alszol, vagy ha nem is nála vagy, de mire hazaérek, te már félálomban vagy, vagy pedig én vagyok hulla fáradt.

-Nem könnyű anyának lenni, de megéri. Emellett persze a szüleimmel, és az öcsémmel is foglalkoznom kell.Főzök, mosok takarítok. De megvagyok. Nehéz dolog a gyermekvállalás is, és még picit fiatalok vagyunk talán, de remélem minél előbb siekrül kitapasztalnunk a dolgokat, és lesz időnk mindenre, egymásra is. Na és te, hogy vagy?

-Rengeteg időmet elveszi a munka, és minden elképzelésemet így sem tudom megvalósítani, picit elégedetlen vagyok magammal, emellett viszont eléggé kishitű is mostanság, nem gondoltam volna, hogy egy újabb videóklipnek még mindig ennyire tudnak örülni a rajongók. -kezdett bele a mesélésbe, és hosszú idő után újra tudunk beszélgetni, nem csak fontos ügyekben, hanem kis apróságok is szóba kerültek. Mesélt magáról ismét, és kérdezett felőlem. Örülök, hogy ezek még mindig foglalkoztatják.
A távolság viszont még mindig ugyanannyi volt köztünk. Én törökülésben ültem, Ő pedig egy kis terpeszben ült mellettem, lábunk nem ért össze, de talán 5-10 centi lehetett köztünk.
Nagyon jól el beszélgettünk, nagyon boldog voltam, viszont azért a beszélgetés végére egy ölelését sok mindent megadtam volna, viszont mikor észrevettük, hogy elkezd esni a havaseső én beszálltam Harry autójába, Harry pedig Niall autójával hajtott el, nem tudom hova, én pedig hazafelé vettem az irányt.

-Na, mindent megtudtatok venni? -kérdezte anyu halkan.

-Nem, semmit nem vettünk, nem is jött el. Aztán kimentem a tóhoz, és ott beszélgettünk, de ez talán sokkal jobb volt, mintha végig nézegettük volna az összes kirakatot. Régen sokat szoktunk beszélgetni  jelentéktelen dolgokról, egymásról meg mindenféle dologról. Aztán amióta összeházasodtunk, nem nagyon volt időnk, amikor pedig terhes lettem, azóta szinte nem is voltak hosszabb, mélyebb beszélgetéseink.

-De akkor minden rendben van? -mosolygott anyu.

-Igen, remélem minden rendben. -ölelt át hátukról Harry.

-Most már minden a legnagyobb rendben. -mosolyogtam, majd megpusziltam férjem arcát.






Na sziasztok, tudom ez nagyon rövid rész lett, de azért remélem ez is elnyerte a tetszéseteket. És ami míg jó hír, hogy a héten még hozok egy részt. Addig is várom a kommenteket!
Anna xX. :)