Egy éve...

Huhaaa. Durvaaa. Kb ezeket tudnám mondani. 2012. április 11. Szerda. Amikoris egy 14 éves ,,kislány" elkezd egy történetet, amit még saját maga sem lát át teljesen. Ez lennék én. Vagyis voltam, egy éve. Akármilyen hihetetlen, már egy éve, hogy Anne és Harry kalandja elkezdődött, vagyis kipattant a fejemből. Akkor még nem létezett a Take me home, sőt a legnagyobb sláger a One Thing volt. Vannak képek, amikre tisztán emlékszem. A nap süt, kint tök jó az idő, én meg este 6 körül az asztalomnál  a laptopommal unatkozok. Aztán csak úgy jön egy ötlet, miszerint áhh, vágjunk bele, veszteni valónk nincs, írjunk blogot. Az első részek voltak meg fejben, a vége akkor még nem. Nem gondoltam volna, hogy már az első pár rész után jó pár olvasóm és magas oldalmegjelenítésem lesz. Azt meg végképp nem, hogy egy év alatt 140 feliratkozó, és több mint 160,000 oldalmegjelenítés. Álmom volt a 100 olvasó, aztán ezt TI valóra váltottátok. 1 év alatt sokminden történt. A történet alakult, én úgy érzem fejlődtem, és változtam. Külsőleg sokat, ebben a blognak is nagy szerepe volt. 13 kilót sikerült leadnom, és ebben a blogírás is sokat segített. Akármilyen hihetetlen is ez. A blog egy olyan álomvilágot mutat be, amibe az ember bele tudja képzelni magát. És ez néha nem mindig jó. Anne, mint már párszor mondtam, nagyon hasonlít rám. Sőt. Szinte én vagyok, vagyis, a külsőmmel még nem vagyok elégedett, de mint már mondtam, Anne segített hogy egyszer majd elégedett legyek. Anne többi tulajdonsága, stílusa meg ilyenek 100%-ban én vagyok. :) Viszont a történet. Hát a család ami hasonló, a többi, az már csak egy álomvilág, amibe néha bele-bele élem magam, nem csak akkor, amikor írom a blogot, hanem a való életben is. Néha túl nagyok az elvárásaim. Magamhoz és másokhoz is. Harry felesége semmiképp sem lehetek, és talán nem is minden vágyam... De talán nem is ez kellene, hogy a célom legyen, hanem hogy valaki szeressen. Úgy mint Harry Anne-t. De 100 szónak is egy a vége. A blog egy álomvilág, amit az írója (és az Olvasója is) szeretne megélni, de erre valószínűleg nem lesz lehetőség, hiszen ilyen tökéletes élet NEM LÉTEZIK. Akármennyire szeretnénk is. Ez a blog bennem sok élményt hagyott, viszont ez a hátránya is. Úgyhogy most kapaszkodjatok meg, egy időre visszavonulok majd a blog vége után a saját életembe, a valóságba. Szóval lesz egy kis (vagy nem kis) idő, amikor nem hallotok rólam, mint blogíróról. Aztán, hogy a jövőben mi lesz, azt még nem tudom. Lehet kezdek nyáron egy új blogot, de nem ígérek semmit. És nem csak az előbbiek miatt. tavaly sokkal több időm volt az írásra. Most este 8 körül (vagy az után) kerülök géphez, és nem mindig van energiám írni. 1 éve kétnaponta jöttek kb a részek, most hetente, kéthetente. Ez néha miattam van.Megéréseket kérném... Kb 1 évig terveztem a blogom írását, ez össze is jött, picit túl is léptem ezt a keretet. Mára már teljes a kép,és a befejezés (számomra). Lehet páran utálni fogtok miatta, de én így képzeltem el, így szerettem volna befejezni. Örülök, hogy ez így jött ki, annak meg méginkább, hogy végigolvastátok a lelkizős szövegemet. Meg igazából mindennek örülök, és mindent köszönök. a támogatást, a kritikát, a kommenteket, a türelmet, és hogy itt vagytok! Szeretlek titeket ♥
Bár látom többen temetitek a blogot, és a 95.részt elkönyvelitek a végének. Nem így van. a finálé még hátra van.... ;)
Hát így kb röviden tömören ennyi, de az érzéseimet nem tudom egészen megfogalmazni, nem tudok mindent leírni, ezért ide várom a kérdéseket, vagy ha nem publikus, a blog fb oldalára (https://www.facebook.com/LondonOneDirectionAndI)
Mindenre szívesen válaszolok, hétvégén pedig ha sikerül, hozom a 96.részt. Puszilok mindenkit! ♥ ~Anna