Nem sokkal később, mikor Anne elaludt, megérkeztek a szülei, anyu pedig írt egy sms-t, hogy baleset történt, úgyhogy Ő késni fog, a srácoknak majd reggel szólunk, nem akartunk senkit zavarni az éjszaka közepén.
-Jajj, Gratulálunk! Minden rendben van? -puszilt meg először Anne.
-Igen, nemrég aludt el, a kislányunkat, Darcy-t pedig megmutatom. A sok csöppség közül egyszerre kitűnik. Az édesanyja szépségét örökölte. -mosolyogtam az anyósomra, majd kimentünk a kórteremből, és odasétáltunk az ablakhoz, ahonnan meg lehetett nézni a kis csöppségeket.
-Második sor, jobbról negyedik? -nevetett Anne, a férje pedig helyeselt.
-Honnan tudtátok? -nevettem rájuk.
-Tiszta Anne. Az arca, és a kis pisze orra is. -nézett rám Mr. Gand.
-Tényleg mennyire hasonlít Anne-re. -csodálkozott rá Felix is. -Mindig egy 3 éves korában készült képpe válgtam vissza kb 5 évesen minden szívatására és még azon a képen is hasonló orrwa volt. -nevetett a srác. -De régen is volt! Több mint 10 éve...
-Figyelj Harry, menj haza egy picit, feküdj le, hajnali 4 óra lesz lassan, ha kell hazavisznek a fiúk, én majd itt maradok Anne-nél, aztán miután kicsit aludtál gyere vissza. -mosolygott rám Anne.
-Köszönöm, ez kedves tőled, délután jövök, ha valami van, megvan a számom, hívjatok. -köszöntem el tőlük, és lementem a kocsihoz. Szinte már és még nem volt szinte senki az utakon.10 perc alatt hazaértem. Kapcsoltam egy kis zenét, és ledőltem a kanapéra, nem sokkal később el is aludtam. A telefonom ébresztője keltett, fél 11-kor. 6 óra alvás elég volt. A legfőbb vágyam az volt, hogy a családommal lehessek, este pedig majd kipihenem magam. Írtam a srácoknak egy sms-t, felöltöztem, és már indultam is be Anne-hez.
*Anne szemszöge*
-Szép napot, kincsem! -köszöntött egy csókkal Harry. -Minden rendben?
-Szia édes. -öleltem magamhoz. -Persze, minden oké. Jól vagyunk. -mosolyogtam.
-Na, kicsim, akkor én viszont megyek is. Pihenj sokat, vigyázz magadra, és már a kisunokámra is! -ölelt meg anyu, majd magára kapta a pulcsiját, és kisétált az ajtón. Szinte nekiütközött az érkező bandatagoknak, és barátnőiknek.
-Tessék csak jönni. -engedte ki anyut Niall, aki Dorothy kezét fogva sétált be a terembe.
-Kedves Anne, gratulálunk. -ölelt át engem és Harryt is szinte egyszerre Louis. És haver, milyen érzés apának lenni? -nevetett rá a férjemre.
-Csodás, de nem egy szép kisfiú apjának kell ezt mesélnem. -nevetett. -jó volt látni újra, és ismét a Larry pillanatot.
-Gratulálok! Mi már mengéztük, nagyon aranyos. -ölelt meg Dorothy, utána pedig Niall is.
Szerencsre minden rendben volt, így már 4 nap után hazaengedtek minket. Otthoni légkörben mégis jobban éreztem magam. A napjaimat szinte csak a kis Darcy gyerekszobájában töltöttem. Harryék már az 6. albumukon dolgoznak, így Ő sajnos csak este van itthon, de akkor viszont végig velünk van. Darcy nagyon nyugodt gyerek, keveset sír, és szinte csak eszik-alszik. Éjszakánként is csak általában egyszer ébred fel, szóval sok gond nincs vele. És ami emelett még csodálatos, hogy napról-napra nézhetjük, hogy hogy fejlődik, a napok pedig hihetetlenül gyorsan telnek, én is betöltöttem a 23-at, Harry pedig a 25-öt. A kislányunk pedig már 9 hónapos lesz. Elképesztő.
-Szia édes! Miújság? -guggolt le mellém Harry, miközben a lányunkkal játszottam.
-Semmi érdekes. Veled? Hogy álltok az albummal? -kérdeztem, miközben az ölembe vettem a kislányt.
-Bele kell húznunk, ha szeretnénk, hogy december közepén megjelenjen. -vette át Darcy-t.
-December 14-én szombaton ráérnél? El kéne menni karácsonyra vásárolgatni.
-Szombaton nincsenek stúdiózások, szóval ezt megbeszéltük. Gemma, vagy a nagymamák vigyáznak majd rá? -nézett fel rám.
-Szerintem Anne és anyu is szívesen elvállalnák.
A december még anyuka ként is a sürgés-forgásról szól, sőt, most méginkább. Ház dekorálás, ajándékbeszerzés, és majd a sütés-főzés.. De ennek is biztosan megvan a pozitív oldala.
Hoszsú idő után végre van egy fél napunk Harryvel, hogy kettesben legyünk. Ezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem, mikor reggel felébredtem. Kimásztam az ágyból, és átnéztem Darcy szobájába, aki még csendesen aludt. Fél 8 lehetett, azt hittem, Harry is lent van, de az asztalon egy cetli fogadott: Életem, be kellett ugranom a stúdióba, délben találkozzunk a pláza cukrászdájában, tudod, ahova régen szoktunk járni. Kocsikulcs a helyén, autóval gyere! xX. Harry
Hát jó, nem erre számítottam, és nem így képzeltem el a napot. Délelőtt egy picit pakoltam a házban. Gemma átjött Oliverrel egy órácskára. a fiú már 5 éves, de nagyon aranyosan bánik Darcy-val, gy, mintha a húga lenne.
-És, amúgy miújság? -ült le mellém a kanapéra Gemma, miután a kislányomat befektettem a kiságyba, a keresztfiam pedig ,,vigyázott rá".
-Elegem van abból, hogy Harrynek a munka ilyen fontos. A családja kéne, hogy az első legyen, nem?
-De, ebben van igazság, de látod, ez van, ha valaki híres. Először nekünk is furcsa volt, hogy nem láttuk Harryt nap mint nap...
-Úgy volt, hogy ma vásárolni megyünk, erre reggel hagy egy cetlit, hogy el kellett mennie stúdiózni, majd a plázában találkozunk. kicsit bántott.
-Nyugi. Szeret, és a családja a legfontosabb neki! -nyugtatgatott Gemm.
-Szép napot a hölgyeknek. -jött be anyu és Anne. Amióta terhes voltam, azóta Anne anyunak segít a kávézóban, és egy csomó időt vannak együtt, valószínűleg most is együtt jöttek be.
-SZiasztok. -öleltem meg őket.
-Darcy már alszik? -nézett a kiságy felé Harry anyukája.
-Kérdezd a figyelőjétől. -nevettem, és Oliverre mutattam, aki közben a sarkán ülve, félig térdelve ült a kiságy mellett és nézte a gyönyörűszép kislányunkat.
-Elaludt. -nevetett Anne, majd megfogta a már nem is olyan kicsi kisfiút, és lefektette a kétszemélyes ülőgarnitúrára.
-Így jár, aki este nem akar lefeküdni, nevetett Gemma.
-Kislányom, fél 12 van, menjél készülődni. -mosolygott rám anyu a kiságy mellől, én pedig felmentem a hálóba, és gyorsan magamra kaptam egy csőfarmert, egy pulcsit, a táskámba beszórtam a telefonom meg egyéb fontos cuccokat, a sálamat és a kabátomat pedig csak vittem magammal a kocsiba.
Karácsonyi tömeg,dugók a belvárosban. Nem is számítottam másra, épp ezért indultam korábban, de még így is kicsit késve parkoltam le. Egyszerre a lift felé vettem az irányt, és mentem a második emeletre a cukrázdába, és arra számítottam, hogy Harry már ott fog várni, de csalódnom kellett. Fájt, hiszen azt beszéltük meg, hogy itt találkozunk, délben. Mindenesetre beültem a cukrászdába.
-Jó napot! Mit hozhatok? -kérdezte kedvesen a pincérnő.
-Jó napot! Még várok valakit, egy ásványvizet kérnék egyenlőre. -varásoltam mosolyt az arcomra. Ez az,amire már régen volt szükség. Gimiben ez begyakorolt dolog volt, már 9. közepe körül ment, de mostanság csak őszintén mosolyogtam.
Már fél 1 is elmúlt, én pedig a vizemmel ültem az asztalnál,és a telefonommal babráltam. Igazából képeket nézegettem csak, és mindegyiknél előjöttek az emlékek, az első kép a memóriakártyámon, még Magyarországon készült, amikor nem is ismertem a srácokat. Hihetetlen. Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok futottak végig a fejemben, amikor a Fun szám kizökkentett a gondolatmenetemből, Harry neve villogott a képernyőn.
-Nem tudsz jönni, ugye? -kérdeztem kissé flegmán.
-Kérlek ne haragudj, kész kell lennie az albumnak, és le vagyunk maradva, ígérem bepótoljuk. -jött a válasz.
-Azt hittem ennél többet érek neked! Band, vagy család? Gondolkozz el rajta! -tetem le idegesen a telefont, majd az asztalon hagyva 5fontot, elmentem.
Na sziasztok! Örülök, hogy hamar meglettek a kommentek és a tetszikek, csak így tovább! A kommenthatárt eggyel növelem, így 16 komment és 38 tetszik után jön a folytatás. Lehet, hogy kicsit szaggatott lett a rész, de azért remélem nagyjából érthető. Remélem minél hamarabb hozhatom az új részt.
Anna xX. :)

Hű hát ez vegyes lett :D Az elején aranyos volt az egész kórházi helyzet, aztán utána mikor már Harry nem nagyon foglalkozott Anne-el és Darcy-val, az már úgy elszomorító :/ De ettől függetlenül jó lett. :) Remélem minél hamarabb meglesznek a kommentek. :)x
VálaszTörlésÚjat!! Kérlek kérlek! Tényleg kicsit vegyes lett. De ez dobja fel az egész történetet. :) Kíváncsian várom a folytatást. Remélem gyorsan meg lesz a következő. :) Ja, és imádom a blogod. :D :) xoxo
VálaszTörlésKÖVIIIIIT*--*
VálaszTörléskövit :D *_* :)
VálaszTörlésnagyon jó következőőő
VálaszTörlésDeee jó:) Kiváncsi leszek mi lesz a következő részben:-) Alig várom ! ^^
VálaszTörléscsodás! *.* annyira várom hogy mi,lesz a köviben! :) siess!
VálaszTörlésCsak most kezdtem el olvasni de 2 nap után itt tartok és imàdom, imádom remèlem hamar hozod a kövi rèszt!!! :) Csenge
VálaszTörlésNagyonjólett!:))
VálaszTörlésOhh, és: http://lifewith-1d.blogspot.hu/
Az első bejegyzés. Tudom, csak egy díj, de a végét olvasd el:)
Nagyoooon jó ez annyira izgi olan kíváncsivá teszel Ajjj Siess a kövivel Légysziii :)))))))))))))))))) !!
VálaszTörlésnagyon tetszett a rész!! gyorsan írj újat!! :))
VálaszTörlésistenem.....állati lett ez a rész, gyorsan köviit :)
VálaszTörlésSzerintem ebben jól tükrözted, ami amúgy meg egy jó pár családnál előfordul sajnos:S De nagyon jó lett!:) Remélem hamar meg lesznek a kommentek és a tetszikek!:D
VálaszTörlésnagyon jó lett kövit gyorsan :)
VálaszTörlésNagyon jó lett a fejezet, jól tükrözi a mai helyzetet :S Van egy kis meglepetésem Neked :D
VálaszTörléshttp://onedirectionalmodozz.blogspot.hu/p/blog-page_10.html
Reb.
xx
Nagyon jó lett!
VálaszTörlésAztaaaaa :O Erre egyáltalán nem számítottam,de azért baromi jó lett !:)) Xx
VálaszTörlés