100. 15 év múlva

az első pár hét nehéz volt. Egyedül éreztem magam, elveszettnek ebben a hatalmas világban. De helyt kellett állnom. A gyerekek előtt sosem sírtam, hiszen azt kellett látniuk, hogy én erős vagyok. Kezdetben naponta jártam ki a temetőbe, de végül el kellett fogadnom a tényt, hogy el kell engednem őt. Bár az emléke örökké bennem, és bennünk él, Ő már egy jobb helyen van.
Rajongók tízezrei, sőt talán milliói gyászoltak napokig, hetekig, és ezzel volt tele a média. A bandatagok sem tudták hogy feldolgozni a dolgokat. Voltak akik a közös házban nosztalgiáztak, mások azokat a helyeket, amikhez közös emlékek fűztek, messziről kerülték. Mindenki máshogy, de végül feldolgozta Harry halálát.
Az évek teltek, őszből tél lett, utána nyár. Darcy egyre jobban kezdte megérteni mi folyik körülötte, és egyre jobban el tudtunk beszélgetni. Harry pedig talán magában elfogadta az apja halálát, és újra egy nyitott, életvidám fiút látok magam előtt.

-15 éve. Hihetetlen. -ezzel a gondolattal ébredtem reggel, majd szokás szerint megcsináltam a reggeli kávém, és megnéztem a neten a híreket.

-Jó reggelt! -ült le mellém Darcy.

-Jó reggelt. Marc? -kérdeztem, miközben neki is megcsináltam a kávéját.

-Még alszik. Én hamar felébredtem. -mosolygott a lány. -Ma 15 éve, hogy a One direction visszavonult, és hogy apa meghalt.-nyelt egy nagyot.

-Igen. Hihetetlen. 20 éves leszel hamarosan, én pedig lassan az 50 felé sétálok. Barátod van, és boldog vagy. Számomra pedig ez a legfontosabb. Látod, élj a mának! Talán nem lesz holnap...

-Fura, de annak ellenére, hogy apára kiskoromból tudok emlékezni, mégis ti vagytok a példaképeim. Nagyon erős nő vagy, épp ezért tisztellek. a love storytok meg apuval simán filmbe illő, bár jobban örültem volna annak a befejezésnek, hogy együtt töltik a nyugdíjas éveiket...

-Ezt fent így intézték... Tudod, minden okkal történik. És ez nem csak egy közhely. Élő példa vagyok rá. -mosolyogtam, majd lecsuktam a laptopot. Ebben a pillanatban pedig megjelent Harry is.

-Morning! -köszönt. -Tudjátok, hogy ma van 15 éve, hogy apát utoljára láttuk? -kérdezte ő is, mi csak biccentettünk, mivel egyszerre folytatta. -Nem megyünk ki együtt egy óra múlva a temetőbe?

-De, mindenképp. Összepakolok, felöltözök, aztán elsétálhatunk.

Darcy felkeltette Marc-ot, Ő hazament átöltözni, és mi is elkészültünk. Mi ketten nők fekete ruhában, Harry pedig öltönyben. Ennyit Harry megérdemel, és most biztosan boldog odafent, hiszen mi nem felejtjük el.
Útközben csatlakozott hozzánk Marc is. Darcyval már több mint 3 éve járnak, a lány sokat mesélt neki az apjáról, és nagyon jó a viszonyunk vele.
Mikor odaértünk a sírhoz, mindenki csendben elmélkedett. Majd ey 5 perc után hangosan folytattam a mondandóimat.

-Drágám.a mai napig nem vagyok képes felfogni, hogy Adam képes volt arra, hogy lelőjön. Ha erre gondolok, mindig elönt a düh, és persze a szomorúság.  Még mindig ugyan úgy szeretlek, mint 15 éve. Látod, a két szemed fénye is hogy megnőtt. Vigyázz ránk fentről. Mi pedig ki tudja mikor, lehet, hogy holnap, de lehet, hogy csak 40 év múlva, vagy több, de találkozunk majd...

-Apa. Nézd. Talán megtaláltam azt az embert, aki olyan lesz nekem, mint anyunak te voltál. És most tudom hogy nagyon féltenél. És talán el beszélgetnél Marc-al, hogy mit szabad, és mit nem. De tudom, onnan fentről félted a kislányodat. szeretlek!

-Apu. Emlékszem, mikor 3 éves voltam egy csillaghoz beszéltem, és neki mondtam el az üzenetemet. Akkor még nem értettem, mi értelme ennek. Most már persze minden világos, de azt a csillagot én sokszor megkeresem még. És elmondom neki mi bánt. Nem válaszol, de érzem, meghallgat. Téged látlak benne. Jó lenne, ha itt lennél, és tudnál tanácsokat adni. Köszönöm ezt a csodás 3 évet. Soha nem foglak elfelejteni!

majd egy percig még csendben álltunk, utána pedig beraktuk a vázába a 3 szál fehér rózsát.

-Látjátok. Ilyen az élet. Amikor úgy tűnik minden tökéletes, jön valaki, vagy valami ami mindent tönkre tesz egy pillanat alatt. Élj úgy, mintha ez a perc lenne az utolsó. Hiszen ki tudja, talán tényleg ez az...




Hát sziasztok. Picurka utolsó rész. Nem túl bő,de lezárásnak szerintem pont jó. és akkor kicsit hosszabb záróbeséd következik, amit örülnék ha elolvasnátok.
Először is KÖSZÖNÖM! Köszönöm, hogy idetévedtél, és elolvastad az írásomat. Még nagyobb köszönet a kommentelőknek. akik eddig még nem írtak,most itt az utolsó lehetőség.
a végére talán erőltetett lett a sztori, de egyszerűen nem tudtam időt szakítani az írásra, és ihletem sem volt. De ha én egyszer a fejembe veszem azt, hogy 100 rész lesz,akkor 100 rész lesz... Sok olvasót vesztettem, de a nagy cél,amit magamnak kitűztem félig siekrült. 150 olvasó a végére. Köszönöm. ♥
Nem tudom, valójában ezt a részt pl hányan olvassák, de talán mindegy is. Minden elismerésem azoké, akik végigolvasták ezt az egészek. Akár tavaly óta olvassák, akár 3 napja.
Nem tudtam 100%osan teljesíteni, de ez így jött össze. A blogos kérdőívben volt pár gyakran ismételt kérdés, üzenet, azokat szeretné kiemelni.
Az első dolog amit sokaktül megkaptam, hogy legyen majd új blogom. ehet, hogy lesz. De nekem msot szükségem van egy kis időre, hogy rendbe tegyem a saját (szerelmi) életem és visszatérjek a valóságba. Hiszen ez a blog olyan, mint egy tündérmese. És néha az életben is ilyen elvárásaim voltak... Vártam Anne-ként Harryt.
Örülök, hogy az írás alapján tudok jellemezni, méghozzá jól.. ;)


Kb ennyi lenne. regényt tudnék íri mit érzek most. Olyan mintha egy részt elengednék az éeltemből. De egyszer minden véget ér. Köszönöm a kitartás, és a türelmet. Talán egyszer majd "találkozunk" és hallotok még rólam. De most kicsit visszavonulok a saját életmbe, és elkezdek ott is ÉLNI.
a blog pedig elérhető marad, bármikor visszaolvashatjáok a részeket.
Aki pedig még nem töltötte ki a kérdőívet, örülnék ha megtenné:  https://docs.google.com/forms/d/1bk1SJ6eJ3Rbg4JXUmno8i_CtXW9S8JRs0Xe1hLDXfdY/viewform
És hát akkor mégegyszer köszönök mindent, legyetek jók és vidámak, és kezdjetek el élni, senki sem tudja melyik perc az utolsó... ;) ♥♥♥