99. Nyugodj békében!

Ott álltam, tetőtől talpig feketében, a hatalmas tükör előtt, szótlanul. Gondolatok százai fogalmazódtak meg bennem még mindig. Fájt. Sokminden fájt. A szemem és a fejem a rengeteg sírástól, és egész lényem az Ő hiányától. Egyedül, a hatalmás házban, és úgy éreztem, nem csak a mini palotánkban vagyok egyedül, hanem az egész világban.

-Anne, kész vagy? -állt meg mellettem öltönyben Louis.

-Igen. -sóhajtottam, majd elindultam vele. Eleanor és Danielle vigyázott az összes gyerekre, így ők nem jöttek a temetésre.

Csendben, saját gondolatainkban elmerülve sétáltunk egymás mellett a Londoni utcán. A Hyde parknál felnéztem, és egy pillanatra megálltam. A hely, amihez rengeteg emlék köt. Lover boy, randik, majd később a gyerekekkel is sokat jártunk ki ide. Most pedig láttam, hogy nélkülünk is folytatódott az élet. Idősek pihentek meg a padokon, gyermekek futkostak a fák között, szülők kiabáltak néha utánuk, és mivel a park kedvelt randihelyszín volt, nem csak egy szerelmes párt láttam. Egymás ölében ülve, vagy éppen egymást kezét fogva, esetleg csókolózás közben. Ők a pillanatnak élnek, ahogy mi is tettük, és bele sem gondolnak, hogy egyszer elveszítik egymást.

-Minden rendben? -nézett háta Lou.

-Persze. csak elbambultam. -mondtam, és tovább sétáltunk.

A temető felé már jöttek a közeli ismerősök. Mindenki részvétet nyilvánított, mielőtt még besétáltam a kapun. Majd miután mindenkivel váltottam pár szót, bementem a ravatalozóba. Anne, és Gemma sírdogált a még le nem zárt koporsónál. Mindkettőjüket megöleltem, majd egy kicsit egyedül hagytak. leültem a koporsó mellé, és néztem a sápadt arcot. Bőre sima volt, mintha csak aludna, és egy kis mosoly is volt az arcán. Az az öltöny volt rajta -a végrendeletében leírtak szerint-, amiben összeházasodtunk. Kezén pedig ott volt az eljegyzési gyűrű. Benne a nevemmel. A szerelmet is átvitte magával a túlvilágra. És egy darabot belőlem is.

-Miért hagytál itt? Szeretlek. És örökké szeretni foglak. -suttogtam, és könnyek szöktek a szemembe. Közben pedig megjöttek a fiúk, úgyhogy én addig elmentem szívni egy kis friss levegőt.

A szertartás fél 4-kor kezdődött. A kántor, mivel ismert minket, kifejezetten szép dalokat énekelt, az atya pedig az elmúlásról beszélt, és arról, hogy csak a jók mennek el, és Harry talán már egy jobb helyen van. Ez után következtek a beszédek. A fiúk közül Niall, és Liam vállalta, hogy beszélnek majd. Előbbi a koporsónál mondott búcsúbeszédet.

-Kedves, gyászoló barátaim. Nem gondoltam volna, hogy már 50 éves korom előtt egy barátom koporsójánál kell állnom. Ilyen az emberi élet,egyszer mindenki elmegy- Mondják sokan. De azt, amit mi éltünk át az elmúlt napokban, azt nem lehet ennyivel lerendezni. Elvesztettünk egy barátot, és belőlünk is kitéptek egy darabot. Amikor megismertük egymást, mindannyian fiatalok voltunk, és az életet egy játékkont fogtuk fel. Zenéltünk, és a mának éltünk, nem érdekelt a jövő. Aztán kicsit felnőttünk. Harrynek is barátnője lett. Anne. Akivel talán egy álomkapcsolata volt. Voltak veszekedéseik, de ezek minden kapcsolatban vannak, de több nehéz időszakot is átvészeltek együtt. És az élet úgy akarta, hgy ők együtt éljék le az életüket. Harry megkérte Anne kezét, később pedig a házasságukból 2 gyermek is született, akiket az apukájuk már csak fentről tud figyelni. Harry nekünk, és a rajongóknak is megtanította, hogy kell szeretni, megbecsülni, és élni. Élettel teli srác volt, nem csak 16 évesen, 26 évesen ugyan úgy. Élet, fiatalság, játékosság, de egyben komolyság is volt benne. Ha kellett, el tudtunk hülyéskedne, de komoly dolgokban is számíthattam rá. Olyan volt, mntha az öcsém lenne. Akit most elvesztettem. De remélem, Ő már tényleg egy jobb helyen van, és fentről vigyáz ránk. Sokat fogunk még gondolni rá, de ez vígasztal minket. -törölte meg a szemét, majd visszaállt hozzánk.

Niall beszéde után a koporsót felvitték a sírhoz. A kántor énekelt, a pap pedig elmondta az áldást. Ezután Liam lépett ki közülünk.

-Utolsóként pedig én szeretnék búcsúzni, mindannyiunk nevében Harrytől. Emlékszem, pár éve beszélgettünk az elmúlásról, és a halálról. Talán kevesen tudják, hogy ez a férfi már egyszer felkészült arra, hogy Ő el fog menni. 17 éves kora körül. Mindenkitől elbúcsúzott, és félig már fel is készült rá, hogy nem fog minket többé látni. De akkor az Isten úgy akarta, hogy maradjon még velünk, így szerencsésen jól sikerült a műtét és talán nem is gondolt többet arra, hogy Ő el fog menni. A beszélgetésünk során sem Ő hozta fel a témát. Én gondolkodtam el azon, hogy egyszer minden véget ér, így az éeltnek is egyszer vége lett, és akkor azt mondta: ,,Én nem akarok meghalni, én nem akarok elmenni. Az életem tökéletes. Van egy szerető családom, és itt vagytok ti is. Nem akarom mindezt itt hagyni." Mi sem akartuk, hogy elmenjen. De Istennek ez volt a terve vele, hogy 35 évesen Ő már az angyalok kórusában énekeljen, egy ezerzer jobb helyen. Fent egy jó emberrel gazdagodott a mennyország, viszont a földről elment egy jó éneker, szerető férj, jó barát, tökéletes apa, egy örökké fiatal srác, aki még élni akart, de az Ő története itt véget ért. Viszont itt hagyott 4 srácot, akikre a bátyjaiként tekintett, egy nővért, akivel nagyon jól kijöttek, egy gyászoló anyát, aki felnevelte, és akinek rengeteg mindent köszönhet. Anne, Ő is biztos csak ennyit mondana: ,,Köszönöm. Mindent" És itt hagyott egy özvegyet maga után,aki fiatal kora óta sokmindent együtt vészelt át Harryvel, és két kisgyermekét, akik csak annyit tudnak,hogy az apjuk elment. Hogy hová? Egy jobb helyre, és onnan figyeli őket, onnan nézi, hogy Ők felnőnek. Egy szebb, és jobb helyről, ahol nem fáj semmi, ahol minden jó. Barátom, figyelj minket odafentről. A feleségedet, a gyermekeidet, a barátaidat, a szüleidet, a testvéredet, és mindenkit, akit földi életedben is szerettél! Nyugodj békében! -fejezte be a beszédet, és a könnyei utat törtek maguknak. Liam nem mozdult, helyette a fiúk álltak oda mellé, és elénekelték Harry egyik kedvenc dalát, a Forever Young-ot.

Furcsa volt úgy hallani ezt a számot, hogy Harry szólóját, miszerint szeretne örökké fiatal maradni, most már a fiúk éneklik, felváltva.
Miközben ők énekeltek,a koporsőt leengedték. odaálltam a sír mellé, és bedobtam egy szál fehér, és két szál vörös rózsát. A fehéret a magam nevében, a vöröseket a gyermekeim nevében.

-Soha nem fogunk elfelejteni! -suttogtam, és már a sokadik zsebkendőmet vettem elő.

A srácok is sorban bedobtak egy-egy szál rózsát, más-más színben, majd Gemma,Anne, és Harry édesapja is egy szál virágot dobott le. Ezek után csendben visszaálltunk a sír mellé, és csendben, szipogva néztük, ahogy a koporsót ellepi a föld, majd koszorúk sokasága kerül a sírra. A Keresztre néztem, amin ez állt: Harold Edward Styles 1994-2029 élt 35 évet.
Még mindig felfoghatatlan volt.Egyedül maradtam. Nincs mellettem a férfi, aki támogat. Vele a fél énemet is eltemették. Még vagy fél óráig ott pityeregtem a sírnál, majd a szürkületben elindultam haza. Harryt és Darcyt Eleanor este hozta haza, így én egyedül érkeztem meg a csendes lakásba. Szívvacsaró érzés volt egyedül lenni a hatalmas házba, és egyedül befeküdni a nagy franciaágyba, és újraolvasni ismét a naplómat, és Harry búcsúlevelét. Sírógörcs tört rám, ismét. Mit meg nem adnék azért, hogy még egyszer láthassam, és beszélhessünk. Hogy még egyszer, utoljára átöleljen, és elbúcsúzhassak tőle. Bocsánatot kérnék tőle mindenért, minden félrelépésemért, rossz szavaimért. De ezt már nem tehetem meg. Úgy ment el, hogy Ő mindent tökéletesnek gondolt. Ezzel a tudattal, és mosollyal az arcán.

-Anyuuu. -megjöttünk. -kiabáltak fel a gyerekek. Egyszerre letöröltem a könnyeimet, és megmostam az arcom, hogy ne lássák, mi is történik körülöttük. Mikor kiértem a fürdőből  mindketten megöleltek, ez hatalmas erőt adott. az, hogy Ők itt vannak nekem.

-Anyu! Apu tényleg elment? -kérdezte halkan Darcy.

-Igen. -mondtam, és igyekeztem visszafojtani a könnyeimet.

-És hova ment? -kérdezte Harry.

-Messze, egy jobb helyre. -mosolyogtam, és ezt a kisfiam is boldogan fogadta.

-És majd meglátogathatjuk? -kérdezte lelkesen.

-Nem, nem hiszem. Nyeltem egy nagyot. -De gyertek, mutatok valamit! -hívtam ki őket az erkélyre. -Látjátok azt a fényes csillagot?

-Igen. -mondták szinte egyszerre.

-Na, apa elment, de ha látni szeretnétek, nézzetek fel az égre, és keressétek meg ezt a csillagot. És mondjátok el neki, amit apának mondanátok. Nem fog válaszolni, de egy biztos, apa figyel titeket, és mindig is emlékezni fog rátok, bárhol is van. -mosolyogtam rájuk, és ők még mosolyogva, játékként fogták fel ezt az egészet.

Este Darcy fogmosás után kiment az erkélyre, és hallottam, hogy halkan mond valmit.

-Apa. Elmentél. És te már nem jössz vissza. De kérlek vigyázz anyura, és ránk is. Szeretlek. -suttogta az ég felé, majd elment lefeküdni, miközben én még nem is kértem. Nem sokkal később még Harry is kifutott az erkélyre, és Ő is megszólította a csillagot.

-Apu! Nem tudom hova mentél, és azt sem, hogy miért nem fogsz vissza jönni. De remélem attól még szeretsz minket, és anyát is. Remélem még majd találkozunk! szia. -köszönt el Ő is, majd egy jóéjt puszi után  Ő is elment aludni. Utána még a kislányom is befutott egy puszira, és mindkettőjüknél lekapcsolódtak a lámpák. Szólni és könyörögni sem kellett, hogy lekapcsolják. Igen, talán érzik, hogy valami nincs rendben...

-Édesem. hiányzol. Már most. Szükségem van rád. Kérlek vigyázz ránk fentről. Bocsáss meg mindenért. Örökké emlékezni fogok rád! Szeretlek! Jóéjt! -néztem én is az ég felé az ablakból, és könnyek szöktek a szemembe. Lassan kezdem felfogni, hogy elment. Örökre...




Hát Sziasztok. Ez lenne az utolsó előtti rész. Hát, én itt könnyezek picit a  képernyő előtt. Főleg a történet miatt, és azért, hogy már csak egy rész, és megválok ettől a blogtól. Nagyon durva. Millió meg egy bocsánat, hogy ilyen későn hoztam a részt, de nincs nagyon időm, és ihletem. Most sem volt nagyon, úgyhogy szerintem ez nem egy kiemelkedően jó rész, de azért remélem elnyerte a tetszéseteket, mégha nem is ez lesz a kedvenc részetek.
Sok olvasót vesztettem talán azért, mert ritkán hozom a réseket, vagy mert nem olyan jók Nem tudom. Ezek szerint volt egy csúcs, ami olyan 50 vagy több tetszik körül volt és most innen ugrottunk egy nagyot. Mindenestre, köszönöm, akik ovlasnak. Mostmár ha senki sem olvasná a blogom, akkor is megírnám az utolsó részt. de tudom, hogy ti még itt vagytok nekem.
És hát, kíváncsiságból csináltam egy kérdőívet, nagyon hálás lennék, ha akár csak egy kérdésre válaszolnátok. Semelyikre sem kötelező, a válasz lehet teljesen anonim is. Szóval töltögessétek, sokat jelentene nekem: https://docs.google.com/forms/d/1bk1SJ6eJ3Rbg4JXUmno8i_CtXW9S8JRs0Xe1hLDXfdY/viewform :)
Anna xX.