98. Nem hiszem el...

Meghallottuk, hogy elsült a fegyver, de ami ez után történt, arra senki sem számított. Harry kezét szívéhez szorítva rogyott össze. A gyermekeink kérdőn néztek egymára, a szememből patakként hullattak a könnyek.

-El, Dani, Rebecca, kérlek menjetek el a gyerekekkel, mindegy hova, hívj ha valami van. -adtam át nekik a gyerekeket, és a többi csöppséggel együtt elmentek hátra az öltözőkhöz.

-Harry! -rohantam fel a színpadra. -a rajongókat már kifele terelgették, a srácok pedi könnyes szemmel állták vagy ülték körbe a megsebesült bandatagot.

-Anne!- húzta oda kezemet kezéhez. Hangja erőtlen volt, szeme pedig könnyes. -Nagyon fáj, azt hiszem, az én életemnek itt lett vége. Pályám és életem csúcsán. nem bírom, érzem ahogy elgyengülök, és itt vége.

-Harry ne mondj ilyet. -néztem bele félig nyitva lévő szemébe.

-Egyszer minden véget ér, kérlek nyugodj meg, vár rám egy másik, jobb hely. Köszök minden csodás pillanaot, neked is és nektek is fiúk.

-Harry, ne csináld ezt! -ült le mellém Niall, közben pedig megérkeztek a mentősök, és a férjemet a hordágyra fektették.

-Anne, szeretlek, Darcyt és a kis Harryt  is. Fentről majd figyellek titeket, és vigyázok rátok, Szeretlek! -mondta, és lehunyta szemeit, még egy utolsó könnycsepp legördült az arcán. a mentősök még gyorsabb tempóval vitték az autóhoz, ahova senkit nem engedtek be velük, így mi külön autóval mentünk be a kórházba. Kissé véres koktélruhában, magassarkúban, összekócolódott hajjal, kisírt szemekkel ültem a műtő előtt, fejemet Louis vállára hajtva.

-Főorvos úr! -mentem oda a dokihoz, aki kijött a műtőből. -Hogy van? Minden rendben ugye? -kérdeztem szipogva.

-Az orvosok, még a férje életéért küzdenek. -mondta ki érzelemmentesen. -A műtét még eltart egy darabig, a golyó nagyon rossz helyre fúródott be, a szívétől nem messze, így nagyon nehezen lehet hozzáférni.

Időközben megérkezett Anne és Gemmaék is, sőt Harry apja is bejött a kórházba.

-Anne, gyere, hoztam egy kávét. -nyomta a kezembe a poharat Zayn.

-Köszönöm, ez kedves tőled. -erőltettem egy halvány mosolyt az arcomra, majd belekortyoltam a forró italba.

Már lassan egy órája semmi hírt nem kaptunk, én pedig idegesen járkáltam fel-alá. Közben megcsörrent a telefonom, Eleanor hívott.

-Szia El, minden rendben? Hogy vannak a gyerekek?

-A pici Harry jól van, viszont Darcy fent sír a szobánkban, és nem beszél senkivel, Ő talán kezdi felfogni, mik is történnek körülöttünk.

-Ne mondj senkinek semmit, mondd, hogy minden rendben van. -mondtam, és közben patakokban folytak a könnyeim.

-Rendben, Lou majd ír ha valami van, légy erős, puszillak. -tette le a telefont.

Miután beledobtam a táskámba a készüléket leültem Anne mellé, aki szintén zokogott, a férje vállán, akivel már egy jó ideje nem is tartotta a kapcsolatot.

-Gondoljunk a legjobbra, arra, hogy minden rendben lesz. -öleltem meg az anyósom, majd leültem mellé, és újabb zsepit nedvesítettem be.

Fél órával később ismét kijött a főorvos. Arca izzadt volt, kezében pedig egy mappát tartott.

-Anne Gand, Mrs. Styles, és mindenki, aki Harry Styles Eredményeire vár. -mondta halkan, mi pedig köré álltunk. Zayn megszorította a kezem, és a fülebe súgta:

-Ne félj, minden rendben lesz!

-Sajnos rossz hírt kell közölnöm önökkel. A golyót ki szedtük, de annyira károsította az artériát, hogy a szív nem kap elég vért, és a szíve feladta ezt a harcot. Boncolást mindenképp szeretnénk végezni, Anne, vagyis Mrs. Styles, Harry felesége is beleegyezik? -kérdezte komoly arccal, én pedig csak bólintottam, szemeimből patakként folytak a könnyek, nekidőltem a falnak, és összerogytam, nem hiszem el, nem bírom felfogni..

                                    

30-as éveiben élő, fiatalos anya, boldog családdal, szerető férjjel, 2 csodás gyerekkel, percek alatt, hirtelen kétgyermekes, özveggyé válik. Váratlanul ért a dolog, és az utolsó percekig hittem, és reméltem, hogy minden rendben lesz. Most pedig közlik velem, hogy a férjem meghalt. Mintha egy kés forgatnának a szívemben. Előttünk volt még az élet, fiatalok voltunk, és annyi mindent terveztünk. Még a 3. gyerkőc is szóba került, most pedig mintha ezt elvágták volna, itt állok, egyes egyedül, és bár szinte mindenki engem vigasztal  mégis egyedül érzem magam ebben a hatalmas világban. Egyedül, elveszetten.

Niall könnyei patakokban folytak le az arcán, Lou is pityergett, bár az arcán aggressziót is láttam , könnyeim mögül. Liam csak ült, és talán még Ő maga sem tudta felfogni, hogy mi történt, lehajtott fejjel bámult maga elé. Zayn pedig a falat ütögette agresszívan.

-Hééé. Összedől. -mentem oda mellé.

-Nem érdekel. Ők tehetnek mindenről. -ütött bele még egyet a kemény falba.

-Szerintem ők mindent megtettek. Gyere, ülj le. -hívtam oda a székekhez, de csak leereszkedett a földre, én pedig mellé ültem, vállára hajtottam fejemet, és csak zokogtam.

-Nem hiszem el. -sóhajtotta, és éreztem, ahogy hajamba csöppen egy könycseppje.

-Én sem. -álltam fel mellőle, és odamentem Annehez. -Sajnálom! -öleltem meg a sápadt, kisírt szemű anyósomat.

-Erre nem tudok mit mondani. Az egyetlen fiam, akiért mindent odaadtam volna. -szipogta, majd leült, én pedig mellé ültem, és rápillantottam a telefonomra. Senki nem keresett, hiszen kértem, hogy ne hívjanak, de a háttérkép láttán ismét sírógörcs tört rám. Darcy, a férjem, és a kis Harrym voltak rajta, az ovis évzáró után.

-Hihetetlen, hogy nemrég még a Forever Young-ot énekeltük, most pedig itt ülünk, ezzel a ténnyel a nyakunkban. Anne, ha tudok valamiben segíteni, kérlek szólj. -ölelt meg Niall.

-Azt hiszem, ezt egyedül kell feldolgoznom, és leküzdenem, de ha szükségem lesz valamire szólok. Ígérem. -álltam fel a srác mellől, és a sötét Londoni utcán elindultam hazafele. Előszedtem a táskámból a lakáskulcsot, körbenéztem, és furán hangzik, és lehetetlen, meg talán idiótának gondolnának érte, de vártam, hogy Harry leszóljon az emeletről, vagy kijöjjön a nappaliból. De ez nem történt meg. Lent levettem a ruhám, egy agresszív mozdulattal csak bevágtam a szennyestartóba, és belebújtam a hálóingembe  majd egy bögre zöld teával felballagtam az emeletre. Minden lépcsőfok megállított egy kis gondolkodásra. Több percbe telt, míg megmásztam azt a 15 lépcsőfokot, akkor talán egy középmagas hegynek tűnt az a pár fok. Éppen be akartam ülni az ágyba, hogy napló írhassak, és visszaolvassak pár napot, amikor rápillantottam a mellettem lévő párnára. Egy rajz volt rajta. A családunkról készült rajzra rápillantva csak tovább, és jobban sírtam. A hátuljára Darcy ráírta a nevüket, és egy szívecskét, az elején pedig a családunk állt, a gyermekeink feldolgozásában. Talán ez lett volna a koncert utáni meglepetésük, amit sajnos az édesapjuk már nem láthat. A Rajzot négy felé összehajtottam, és beragasztottam a naplómba. A mai napról egyszerűen nem volt erőm írni, és mivel tudtam, hogy nem fogok az éjszaka folyamán aludni, fellapztam a naplómat. a különössen emlékezetes napokat megjelöltem, és főként ezekbe olvastam bele. Tökéletes önmarcangolás volt. Kicsit visszaolvastam az esetlen, mindenki által utált kislány naplójából is, majd a Londoni életem kezdetéhez lapoztam. aztán az első szívecskés laphoz. Az első találkozásunk Harryvel. Aztán következett a kalandos összebarátkozásunk, majd szerelmünk. Aztán apró randik, kis veszekedések sorozata után, ismét egy meghatározó esemény. Harry daganatja, és a műtét. ahol a kapcsolatunk egy mérföldkőhöz érkezett. Megmutattam, hogy én mindig kiállok mellette, és az is megmutatkozott, hogy Ő teljes szívéből szeret. Máramennyire lehetett ilyet tenni 17 évesen. aztán a londoni utazásunk is szívecskés bejegyzés, és ezt Harry nemrégiben fel is hozta. Csodás hosszúhtévége, egy csodás városban. De a New York-i nyugalom után jött Adam, Zayn rákja, majd ismét pozitív dolgok. Balatoni nyaralás, sulis hetek, közös karácsony aztán lánykérés. Az egyik legnagyobb szives rész a naplómban. Az utána lévő leánybúcsú és következményei nem felhánytorgatásra alkalmas dolgok, az esküvőnk inkább. életem legszebb napja, örömkönnyekkel, szerelemmel. Aztán szinte úgy tűnt minden tökéletes. Darcy születése, ami mindkettőnk életében fontos esemény volt, aztán egy kicsit adam bekevert, meg voltak veszekedéseink, de semmi komoly nem történt, és még így is egész harmonikus éeltet éltünk, aztán a kis Harry születése ismét örömöt és boldogságot adott nekünk. Boldog családként éltünk, minden szép, és jó volt. Talán már túl mesébe illő, és elértem a mai naphoz, ahova csak a rajzot raktam be. Ebben a pillanatban kaptam egy sms-t.
,,Szia Anne, gondolom te sem alszol. Megtaláltuk Harry végrendeletét. A koncert előtti este még írt hozzá valamit, nem tudjuk mit, nem bontottuk ki, de egy cetli is állt rajta miszerint a neked írt levelét a naplód utolsó lapján találod. Légy erős, xX." -állt Liam sms-ében, én pedig odalapoztam a naplóm hátuljára,és piros szemekkel kinyitottam a borítékot, és olvasni kezdtem egyedi, szép írását, amiből sugárzott a nyugalom.
,,Életem! Amikor ezt te elolvasod, én már nem leszek itt, ebben a világban. Nem tudjuk, az éeltünk mikor ér véget, így minden pillanatban fel kell készülnünk a legrosszabbra. Ezért írtam most is neked. Nagyon fura úgy levelet írni, hogy amikor ezt olvasod, akkor én már csak fentről figyellek. szóval, nem is tudom hol kezdjem. Örök hálám a sorsnak, hogy megismerhettelek. Tisztán emlékszem, és emlékezni is fogok örökre arra a napra, mikor megláttalak. Már akkor tudtam, kellesz nekem. Tini ésszel és gondolkodással is már úgy éreztem, veled akarok lenni, nem csak egy órára,egy éjszakára, egy évre, hanem örökre. És még tovább. Mesébe illő életet élhettem veled. Köszönöm. Minden egyes meglepetésedet, mosolyodat, csókodat, és a két csodás gyermekünket. Minden veletek töltött pillanat örökké él emlékeimben. A gyermekek első szavai, az ovis évzárók, anyák napi ünnepségek, és a szeretetük, ami egy koncert után is annyi energiát tudott adni, hogy akár a maratont is lefuthattam volna. A srácok, a szüleim és TI tettétek teljessé az életemet. Mi mindent köszönhetek neked. Megtanítottál élni, pozitívan gondolkodni, és szeretni. Kislányból a szemem előtt lettél nő, majd gyönyörű anyuka. Számomra mindig is te leszel a legszebb nő a világon, Darcyval holtversenyben persze. Most már belátom, a család tényleg fontosabb bárminél, köszönöm az együtt töltött időt. Napokat, éveket. Ne sírjatok, nekem ennyi jutott, és fentről figyelek rátok, amíg odafent nem találkozunk újra! xX. "

  Harry               

Hát sziasztok! Nagyon utálok? Ígértem meglepetést, hát tessék. Ezt terveztem már június óta. A rész úgy sikerült, ahogy elképzeltem. Happy endet vártatok, nálam ez a befejezés vitte a pálmát.Az utolsó dalnak ehhez a részhez mindenképp Republic dalt szerettem volna, először A ,,Ha mégegyszer láthatnám" című dalukat szerettem volna beilleszteni, de zt nemtudom miért, a blogger nem engedte, úgyhogy az utóbbi számot választottam. Ha szeretnétek hallgassátok meg a Ha mégeyszer láthatnám-mal is..
 Remélem azért így is tetszik a történet. Miközben romantikus könyveket olvasgattam, én is arról álmodtam, hogy valaki az én írásomon is sírjon. Már több részhez is írtátok, hogy megsiratott titeket. Ez volt a célom. Főleg ennél. utána gondolva, talán így több mondanivalója is van a történetnek, ezeket keressétek meg ti, úgygondolom, vannak benne megfontolandó tanácsok, a saját életetekre kihatóan is.
141 olvasóm van most, de nem értem, hogy a részek, miért csak 10-15 tetsziket kapnak? Örülök, hogy azért kb megvannak a 10 kommentek a részeknél, de volt olyan fejezet, amit ha jól emlékszem közel 50 tetsziekt kapott. Mostmeg inkább nemtetszikeket kapok, de okot, hogy miért nem, azt még nem, szóval kérlek titeket, ha már a nem tetszikre kattintotok, akkor indukoljátok, mert még talán az utolsó két részben tudok javítani a hibáimon. A következő rész nem tudom mikor jön, igyekszem. Legyetek jók, tanuljatok sokat! ;)
Anna xX.

97.Nem várt befejezés

Louis beszéde után Niall következett. Róla mondható el a leginkább, hogy érzékeny, így Ő már csillogó szemekkel állt ki a tömeg elé.

-hát, öhm. Sziasztok, vagy mi. -túrt bele zavartan a hajába.-Tegye fel a kezét, aki ma jól érezte magát. -próbálta meg oldani a feszültséget. A magasba peig szinte az összes kéz felemelkedett, amelyik pedig nem volt a magasban, azok éppen zsepit kerestek a táskájukban. Niall elővette a telefonját, és csinált egy képet. -Köszönöm! Ti vagytok a legjobbak. Bár ezt már 2010-ben is így gondoltam. Mikor majdnem a döntőig vittetek minket az x-factorban. Aztán utána féltem, mi lesz, ha feloszlunk. De szerencsére ez nem történt meg. Elindult a karrierünk. Egyre több directioner lett, nekünk pedig sorban jöttek a klipjeink, albumaink, turné dvd-ink.  Mindezekkel a hátunk mögött a csúcson abbahagyjuk, vagyis abbahagyjuk a zenélést. Van 2 csodás gyermekem, akikért megéri. És az édesanyjukért. Do-nak is sok mindent köszönhetek. -nézett hátra hozzánk. -Tudom, ez nem valami Oscar átadó, de szeretnék még pár embernek köszönetet mondani. Köszönök mindent Anne-nek, akit mostmár inkább mrs. styles-ként ismer a világ. tizenévesen sokat segített, és ha kell, még most is ugyanúgy fordulhatok hozzá tanácsért. Olyan volt mint egy húg. Köszi Anne! -mosolygott hátra. -De persze a szüleimnek is hatalmas köszönet, hogy erre az útra elengedtek. Hogy hagyták, hogy azt csináljam amit akarok. Köszönet a producereknek, zenei rendezőknek,zeneszerzőknek,dalszövegíróknak, és mindenkinek, aki egy picit id hozzá tett a One direction-hoz. És végül köszönöm ennek a 4 fantasztikus srácnak, hogy befogadott, és a testvérük lehettem, lehetek. Akikre mindig számíthattam, és akiket soha nem fogok elfelejteni. Soha. -ült vissza a többiekhez, majd nem sokkal később Zayn tápászkodott fel a kanapéról.

-Jó estét London. Was happenin boys? -kiabált bele a mikrofonba.-2010.július 23. Ez a nap már biztosan mindenkinek benne van a szívében. Nem csak nekünk, hanem nektek is. És most ehhez társul egy dátum. A mai nap,amikoris egy álom talán véget ér. De azt szokták mondani, hogy csak az hal meg, akit elfelejtenek. Ilyen rajongók mellett, mint amilyenek ti vagytok, nem hiszem, hogy minket el fognak felejteni 10-20 év múlva. Mondjátok el mindenkinek, mi is az a One Direction. 5 srác, akik csak élvezték az életet. Nem is gondolták túl komolyan a dolgokat. Most pedig itt áll, vagyis ül, 5 érett családapa. Akik egy meghatározó döntést hoztak. abbahagyják azt, ami az életük egy részét tölti ki. De a többi részében ott lesztek ti, ez a 4 idióta,akikre mindig számíthatok, a csodás, és gyönyörű feleségem Rebecca , és Hope. Csodás kislány, ajándék fentről. Én a többiekkel ellentétben nem kétgyermekes apuka vagyok. De ez az egy csöppség sokat jelent nekem. Megérdemeljük, és okkal Remény, a neve. Remény, amire ezalatt a több mint egy évtized alatt sokszor szükségem volt. Rengeteg mélypontom volt, amikből néha ti, néha Anne, néha a srácok, újabban pedig gyakran Rebecca húzott ki. Előttetek nőttem fel, ismertek, és tudjátok milyen hangulatember vagyok.Becca ezt is eltűri mellettem. Érte, és a kezében tartott csöppségért. -mutatott hátra. -Megéri eldobnom az egyik álmom. Talán már többen szülők, anyukák vagytok, megérthetitek mekkora öröm ha a gyermekedet a kezedbe veheted, a kezedben tarthatod. felér egy arénányi ember szeretetével. Tudom, sokan szerettétek volna, hogy ti legyetek a híres Mrs.Malik, és a kis Malik gyerekek anyukái, de ez a kiváltságos helyzet Beccáé. De ti is kis directionerek anyukái lehettek, és garantálom, hogy Hope is a barátnőit fogja majd idegesíteni a One Direction dalokkal, ahogy ti is tettétek pár, értünk nem rajongó haverotokkal. A pólón lévő forever legyen igaz, és tegyetek róla, hogy ismerjenek minket 50 év múlva is! Ti vagytok a legjobbak! -tapsolta meg a közönséget Zayn, és leült. A zsepis zacskók zörögtek, szipgtak a lányok, világítottak a telefonok, készültek az utolsó képek. Zárásként beraktak egy videót, a kezdetektől egészen az utolsó koncertig, közben pedig a Forever Young szólt halkan, Harry pedig kiállt, Darcy pedig egyszercsak felszaladt a színpadra, egyenesen az apjához, aki gond nélkül leguggolt mellé, és valamit a fülébe súgott.
 

-Jó estét London. Sziasztok! Nemtudom mennyire titok, hogy minden koncert előtt szoktam izgulni. De ma kifejezetten rosszul vagyok egész nap. Izgultam. Még mindig nem tudom pontosan, hogy mit kéne mondanom.Hiszen a rajondók igenis sokat számítanak nekünk. Most kérnék bocsánatot attól a több mint 10 millió embertől akit nem követtem vissza a twitteren, vagy nem retweeteltem amit írt. de láttam mindent. Sokszor ovlastam koncertek után a köszönő üzeneteket, miszerint örök életre szóló élmény volt az este, és együtérzően olvastam azoknak az írását  akik nem jutottak el egy koncertre.És még msot sem látott minket az összes rajongónk élőben. De én mondom, nem ettől lesz egy directioner directioner. Hanem attól, hogy nem divatból, hanem a szívéből szeret minket.akár a kezdetek óta, akár pár éve. Apropó, kezdetek. 2010-ben fogtam magam, és kiálltam egy hatalmas színpadra, és énekeltem. Mert szerettem volna híres lenni, hogy szeretetet kapjak az emberektől, hogy szeressenek. Meg is kaptam. De már abban az évben rájöttem, hogy 100emer szeretetét egy lány is tudja pótolni. A neve Anne Gand volt. Akit mostmár életemnek, és a feleségemnek szólíthatok. A szüleim,és a nővérem melett Ő volt az aki végigkísért ezen a pályán. Ő mellettem volt, amikor összetörtem, amikor ideges voltam, de velem örült, ha díjat nyertünk, vagy csak jelölést kaptunk. Tiniszerelemnek indult, holtomiglan-holtodiglan lett belőle. -modnta, majd hátra nézett, nyelt egy nagyot, és folytatta volna, de a nagy, feszült csendben annyit hallottunk, hogy egy puskából kilövik a golyót, majd mindenki sokkoltan nézett a hang irányába.


És akkor talán a részekhez kapcsolódóan aki még nem látta volna a videót, ajánlom figyelmébe:

Hát hellobelló. Nem a leghoszabb rész, de lényeges. Nem tudom, vagyis nem érzem, hogy nagyonjónak, vagy nagyonrossznak sikerült, döntsétek el ti. Mondtam én, hogy lesznek tt még izgalmak. Nagyon fontos lenne a véleményetek, szóval várom. :)
Egyik ovlasóm pedig megkért,hogy hirdessek valamit: A Popcorn magazin szeretne egy 1D-s magazint kiadni, és ez megfelelő számú előjegyzés esetén meg is történik, aki tud, vagyis szeretne a www.directioner.hu oldalon előjegyezhet a magazinra.
Anna xX. 

96. Ez is eljött

Hát elérkezett ez is. Június 20. A Búcsúkoncert, az O2 arénában. A koncert 6 órakor kezdődött, de már Harry reggel nagyon ideges volt.

-Ahj, nem is tudom. -dőlt vissza mellém reggel embertelen időben, már fél 6-kor.

-Na, mondjad. -fogtam meg a kezét, és mellkasára dőltem.

-Nem akarom, hogy vége legyen, de veletek akarok lenni. -mondta, és egy apró könnycsepp gördült le az arcán.

-Ti döntöttetek így. De tudod, valamit valamiért. -húztam el a számat, majd lecsókoltam a könnycseppét- De csak úgy megjegyzem. a One Direction-nek soha nem lesz vége. Több milliós, sőt mára miliárdos videó megtekintések, rengeteg rajongó, akik a mai napig kívülről fújják a dalaitokat, és valószínüleg a gyerekeiket, unokáikat is boldogítják velük.És ki tudja hány négyzetméterenyi területet foglalnak el a posztereitek a szobák falain. Ti továbbra is jóba lesztek, csak nem lesznek turnéitok. Sokkal több időd lesz a gyerekeidre, és az igazi rajongók így is szeretni fognak titeket. Hiszem emlékszel. Az esküvők után vesztettetek pár ezer követőt, és ennyi, több videó is készült, hogy soha nem fognak elfelejteni titeket.

-Jó, igazad van. De szerintem ezt a koncertet meg fogom könnyezni. -simította végig a hátam.

-Ez természetes, mondhatjuk. Még szerintem én is megkönnyezem, és a rajongók is. De ez lesz a cél, nem? -mosolyogtam rá biztatásként.

-De, igen. Izgulok.

-Ne izgulj. Állj ki a színpadra, ahogy mindig, énekelj, mintha ez egy koncert lenne, semmi extra. Majd pedig mondd el, amit el szeretnél, és mindenképp köszönd meg a rajongóknka ezt a csodás több mint 10 évet. -öleltem meg, majd Darcy csatlakozott hozzánk.

-Annyu. Ma lesz a koncert ugye? -kérdezte boldogan.

-Igen, ma lesz, miért? -mosolyogtam rá.

-Már kikészítettük a ruhánkat. Harry-ét is. Mikor megyünk? -türelmetlenkedett a lányunk,majd ki is szaladt a szobából. Ők még talán nem értik, mi történik körülöttük.

-Látod, állj ki, énekelj, mutasd meg magad, a szívedet. Értük, értem, a srácokért, és a rajongókért.

-Igazad van. Nélküled ki tudja mi lenne velem. -kelt ki az ágyból, és lementünk a konyhára. -Reggeli után én még kicsit szeretnék visszamenni a közös házba,mielőtt a cuccok egy részét licitre dobjuk, a jó cél érdekében, aztán pedig készülünk a koncertre. Igazából semmit nem készültünk, spontán lesz a koncert, és mindenki magát adja, utálójára. -nyelt egyet.

Én délelőtt a gyerekekkel voltam, meg itthon dolgozgattam, ebéd után pedig már mi is készülődtünk. Lefürdettem a kisnagy gyerekeimet, és felöltözettem őket. Darcynak kifestettem a körmé, Harrynek pedig göndör fürtjeit kicsit bezseléztem. Végül én egy fehér koktélruhát vettem fel, fekete magassarkúval, kifestettem a körmeimet, kissé göndör, vörös-barna ombre hajamnak pedig utat engedtem le a vállamra. Fél 4-kor a gyerekek készen vártak rám az ajtóban, mert még én a fürdőben húztam ki a szememet, majd kocsival  délután 4 órakor már mi is odaérünk a koncertre.

                                   

A színpad mögé már az O2-ben is gond nélkül beengedtek minket, tudták, hogy Harry családja vagyunk, ismertek minket. 

-Sziasztok! -futottak oda a gyerekeim Louis és Niall gyerekeihez.

-Sziasztok lányok. -köszöntöttem a barátnőimet egy puszival. -a fiúk?

-Hátul énekelgetnek még. -mondta Eleanor, majd az órájára nézett. -Márcsak 20 perc.

-Niall és Louis hogy viselik?

-Niall érzékeny típus, szóval már pityergett reggel egy kicsit, kezdte Dorothy.

-Louis szomorú, de tudja a dolgok jó oldalát nézni. -mesélte Eleanor, miközben felkapta a kisfiát.

A koncert pontban hatkor el is kezdődött, a fiúkkal nem sikerült beszélnünk, úgy terveztük, utána úgyis együtt vacsorázunk, aztán tudunk beszélgetni, így Harry is egy gyors csók után felfutott a színpadra.
Semmi sem volt más. A fiúk farmerben, és egy sima pólóban, vagy ingben mentek fel a színpadra.

-Sziasztok! -köszöntött mindenkit Liam. Az egész arénát betöltötte a taps a füttyszó és a sikítás. Először az első három albumokról énekeltek 3-3 dalt, majd mindenki átöltözött, mostmár egyenruhába. Egy kék farmer, és egy szürke pólóba aminek az elején az első közös képükkel, a hátulján pedig egy mostanival, egyik ujján az alakulásuk dátumával a másik oldalán pedig egy végtelen jellel. Ezt követően a másik 3 albumról énekeltek, ez után pedig egyéni blokkok következtek. Köszönetmondás, mesélés, beszéd, aki amit szeretett volna. Liam kezdte.

-Sziasztok. Fura azzal a tudattal itt állni, hogy legközelebb már nem állhatunk ezen a színpadon. Bár egy évtizede én azt sem gondoltam volna, hogy egyszer itt fogok állni. Az álmom romba dőlt, mikor kiestem az x-factorból aztán miután öszsetörtem, kaptam a hírt, hogy együtt folytathatjuk. Nem így szerettem volna, de persze ezen múlott a továbbjutásom, rábólintottam. És akkor megismertem ezt a 4 srácot, akikkel hamar összebarátkoztunk, és a közös álmaink megvalósítását kezdtük el. Sikerült. Jó barátok lettünk, már a show alatt, és akkor ismertem meg a feleségemet, Danielle-t, aki már 2 csodás gyermeket szült nekem. A mi, közös útunkon egy elágazáshoz érkeztünk, és mi a családot választottuk a karier helyett. Azthiszem, ez mindennél fontosabb. De nélkületek idáig nem jutottunk volna el. Köszönjük a támogatást, a sok ajándékot, levelet, tweetet, videót, és mindent. Szeretlek titeket. Egytől egyig, és remélem, ti akik itt vagytok, vagy nézitek a koncertet, soha nem fogjátok elfelejteni, mi is volt az a One Direction! 2010-től örökké. -ült vissza a kanapéra.

-Jó estét London, és nem London. -állt fel mosolyogva Louis. -Ismertek, és tudjátok, hogy mindig vidám ember voltam, vagyok. Látom, Liam beszéde többeteket megsiratott, őszintén nekem is könnyes a szemem. Talán még fel sem fogtam, mi történik. Hogy ezzel a koncerttel egy bandának,egy álomnak vége. De mi eddig kettős életet éltünk. Volt a sztár énünk, és egy ideje már a családapa énünk is. És ezt a kettőt nehéz összeegyeztetni. talán ebbe, 2010-ben bele sem gondoltunk. Élveztük az életet, díjakat nyertünk, sorra jöttek ki a lemezeink, és a klippjeink. A videónaplók, livestream-ek százai éjszakánként több százezer nézővel. Akkor bele sem gondoltunk, hogy mégsem lehetünk örökké fiatalok. Nekem is családom van, és fáj látni néha a gyermekeimet, mikor  hosszú idő után a nyakamba ugranak, vagy éjszaka álmosan várnak haza. Jó látni, hogy többen vagytok olyanok, akik velünk egyidősek. Ti talán tudjátok, hogy egy szülőnek a legnagyobb kincse a gyereke,, vagy gyerekei. Értük mindent megtennék. Ezt is, egy álmomat feladom, azért, hogy a gyermekeim sok jót mesélhessenek majd az énekes apukájukról, aki sokat nevetett velük. De tudom, nektek hála, a One Direction-nek soha nem lesz igazán vége. Hallgassátok továbbra is a dalainkat, énekeljétek őket, és mondjátok el a gyerekeiteknek, és az unokátoknak, milyen jó kis zenekar voltunk. Legyetek rosszak. -mosolygott, de egy könnycsepp megcsillant az Ő arcán is. a rajongók táskáiból is előkerült a zsepi, elkenődtek a sminkek, pedig még három beszéd hátra volt. Bár nem mondom, hogy a színpad mögött nem itattuk az egereket. A gyerekek teljesen még nem fogták fel, mi is történt, ezért a könnyeinket próbáltuk visszatartani, bár Egyszer mikor Harryt a kezemben tartottam, nem bírtam tovább, és előszökött egy könnycseppem. De Ő egyszerre letörölte, és megkérdezte: ,,Anya, miért sírsz?" Erre csak annyit válaszoltam, hogy egyszer, talán ha nagy leszel, te is megérted. Egyszer mindennek vége lesz."





Na sziasztok. Millió meg egy bocsánat, hogy ilyen későn hoztam a részt, de egyszerűen vagy ihletem, vagy időm nincs. a jövőben, vagyis ebben a kb 3-4 hétben igyekszem gyakrabban írni. Nincs komment meg tetszikhatár, de örülnék ha egy 15-20 komment lenne ennél a résznél is. Aki pedig még nem ovlasta, olvassa el az egy éve című bejegyzést. Érdekes dolgokat tartalmazhat...
Anna xX. :)

Egy éve...

Huhaaa. Durvaaa. Kb ezeket tudnám mondani. 2012. április 11. Szerda. Amikoris egy 14 éves ,,kislány" elkezd egy történetet, amit még saját maga sem lát át teljesen. Ez lennék én. Vagyis voltam, egy éve. Akármilyen hihetetlen, már egy éve, hogy Anne és Harry kalandja elkezdődött, vagyis kipattant a fejemből. Akkor még nem létezett a Take me home, sőt a legnagyobb sláger a One Thing volt. Vannak képek, amikre tisztán emlékszem. A nap süt, kint tök jó az idő, én meg este 6 körül az asztalomnál  a laptopommal unatkozok. Aztán csak úgy jön egy ötlet, miszerint áhh, vágjunk bele, veszteni valónk nincs, írjunk blogot. Az első részek voltak meg fejben, a vége akkor még nem. Nem gondoltam volna, hogy már az első pár rész után jó pár olvasóm és magas oldalmegjelenítésem lesz. Azt meg végképp nem, hogy egy év alatt 140 feliratkozó, és több mint 160,000 oldalmegjelenítés. Álmom volt a 100 olvasó, aztán ezt TI valóra váltottátok. 1 év alatt sokminden történt. A történet alakult, én úgy érzem fejlődtem, és változtam. Külsőleg sokat, ebben a blognak is nagy szerepe volt. 13 kilót sikerült leadnom, és ebben a blogírás is sokat segített. Akármilyen hihetetlen is ez. A blog egy olyan álomvilágot mutat be, amibe az ember bele tudja képzelni magát. És ez néha nem mindig jó. Anne, mint már párszor mondtam, nagyon hasonlít rám. Sőt. Szinte én vagyok, vagyis, a külsőmmel még nem vagyok elégedett, de mint már mondtam, Anne segített hogy egyszer majd elégedett legyek. Anne többi tulajdonsága, stílusa meg ilyenek 100%-ban én vagyok. :) Viszont a történet. Hát a család ami hasonló, a többi, az már csak egy álomvilág, amibe néha bele-bele élem magam, nem csak akkor, amikor írom a blogot, hanem a való életben is. Néha túl nagyok az elvárásaim. Magamhoz és másokhoz is. Harry felesége semmiképp sem lehetek, és talán nem is minden vágyam... De talán nem is ez kellene, hogy a célom legyen, hanem hogy valaki szeressen. Úgy mint Harry Anne-t. De 100 szónak is egy a vége. A blog egy álomvilág, amit az írója (és az Olvasója is) szeretne megélni, de erre valószínűleg nem lesz lehetőség, hiszen ilyen tökéletes élet NEM LÉTEZIK. Akármennyire szeretnénk is. Ez a blog bennem sok élményt hagyott, viszont ez a hátránya is. Úgyhogy most kapaszkodjatok meg, egy időre visszavonulok majd a blog vége után a saját életembe, a valóságba. Szóval lesz egy kis (vagy nem kis) idő, amikor nem hallotok rólam, mint blogíróról. Aztán, hogy a jövőben mi lesz, azt még nem tudom. Lehet kezdek nyáron egy új blogot, de nem ígérek semmit. És nem csak az előbbiek miatt. tavaly sokkal több időm volt az írásra. Most este 8 körül (vagy az után) kerülök géphez, és nem mindig van energiám írni. 1 éve kétnaponta jöttek kb a részek, most hetente, kéthetente. Ez néha miattam van.Megéréseket kérném... Kb 1 évig terveztem a blogom írását, ez össze is jött, picit túl is léptem ezt a keretet. Mára már teljes a kép,és a befejezés (számomra). Lehet páran utálni fogtok miatta, de én így képzeltem el, így szerettem volna befejezni. Örülök, hogy ez így jött ki, annak meg méginkább, hogy végigolvastátok a lelkizős szövegemet. Meg igazából mindennek örülök, és mindent köszönök. a támogatást, a kritikát, a kommenteket, a türelmet, és hogy itt vagytok! Szeretlek titeket ♥
Bár látom többen temetitek a blogot, és a 95.részt elkönyvelitek a végének. Nem így van. a finálé még hátra van.... ;)
Hát így kb röviden tömören ennyi, de az érzéseimet nem tudom egészen megfogalmazni, nem tudok mindent leírni, ezért ide várom a kérdéseket, vagy ha nem publikus, a blog fb oldalára (https://www.facebook.com/LondonOneDirectionAndI)
Mindenre szívesen válaszolok, hétvégén pedig ha sikerül, hozom a 96.részt. Puszilok mindenkit! ♥ ~Anna

95.Sokkoló hír

Április 11. 10 éve, hogy megismertem Harryt. Hihetelen. Ő már 28 éves, én pedig 26. Akkor fiatalok voltunk, és próbáljuk meg alapon elindultunk a közös úton, aminek a mai napig nincs vége, és remélhetőleg nem is lesz egyhamar. Tisztán emlékszem, nem is ismertem a bandát, vagyis nem rajongtam értük. Hallottam a rádióban a zenéjüket, és ennyi. aztán, mikor én megismerhettem mind az öt srác igazi énjét, akkor átjöttek a dalok, akkor, amikor pedig egy-egy versszakot, vagy sort Harry nekem énekelt, méginkább megszerettem a zenéjüket. Már 10 éve is meglehetősen felkapott fiúbanda voltak, rengeteg (főként tini lány) rajongóval. A turnékon a szállodák előtt sikítozva, türelmetlenül várták őket, csak egy aláírást, vagy hogy láthassák őket. A koncerteken rengeteg plüss mellett érdekes dolgok is repültek fel hozzájuk. Vannak dolgok, amik ezek közül nem változtak. Például a rajongók. Máig rengeteg van belőlük. Többen közülük már a kezdetek óta rajongnak értük, tehát vannak koncertek, ahol a rajongók fele 25-30 év körüli. De azt hiszem, vagyis úgy látom, hogy még a fiatalabb lányok azaza, a 15-20 évesek is oda vannak a bandáért. És nem csak a zene miatt. A srácok olyanok, mint az én fiatalkorom DiCaprio-ja, vagy David Beckham-je.. Nem csak a saját korosztályuknak álompasik. De mára már mind az öten foglaltak. Louis-nak és Eleanornak 2 kisfia van, az egyik 7 a másik 5 éves. Liam-nél és Danielle-nél egy 6 éves kislány gazdagítja a családot, Zayn-nél és Rebeccánál pedig egy 14 hónapis lány, Hope. Niall és Do szerelméből pedig egy 4 éves kislány született, és egy 1 hónap múlva reméljük érkezik egy kisfiú is. A fiúk kapcsolata a zenélés miatt nem romolott, és ha Londonban van egy koncert, a gyerekekkel mi is szívesen elmegyünk, és nem csak mi, a kicsik is ugyanúgy élvezik. A lányokkal a kapcsolatunk nem romlott meg, sokszor találkozunk, és miközben mi beszélgetünk a kicsik jól el játszanak egymással.
Az ember 28-30 évesen még fitt, életerős, és strapabíró. 12 év végigdolgozott pálya után is, úgyhogy a fiúk fél éve gond nélkül bevállalták egy Amerikai turnét. talán az volt az, ami a lányokkal méginkább összehozott minket. Azért mindannyiunknak rosszul esett, hogy a fiúk másfél hónapra kimennek Amerikába. De mi már viszonylag tudtuk kezelni a helyzetet. A gyerekek azonban még nem túlságosan. ső, az utolsó egy hétben már nagyon nyügös volt szinte mindenki. Minden este kérdés volt, hogy mikor jön apa, mennyit kell még nélküle audni. Az utolsó héten közösen számoltunk vissza.
Az a másfél hónap mindannyiunkat megviselt, és a csajokkal sokat beszélgettünk, hogy ez így nem oké, merthát mindenkinek van családja, és azért a kisgyerekek szeméből nézve a másfél hónap is sok. Mivel az eddig turnék minn öbb hóaposak voltak, de azzal az indokkal, hogy gyerekeik vannak, lerövidítették.

-Anyu, még ma aludhatok veled, vagyis veletek. Aztán holnap úgyis jön apu. -bújt be mellém este az ágyba a már 6 éves Darcy.

-Máj csak egy nap és jön apa? -állt fel a kiságyában a 3 éves Harry is.

-Igen, de holnap este jönnek, úgyhogy sokáig fent kel maradnotok, ezért aludjaok sokáig, és sokat. -adtam nekik egy puszit, és lekapcsoltam a lámpát.


A srácok gépe este 6-kor szállt le. Mindenki, mármint mi feleségek és a gyerekek izgatottan vártunk, mikor bemondták, hogy megérkezett a gép. Persze, minden másnap, vagy akár naponta telefonon beszéltünk, meg skypeoltunk, de az nem adta vissza teljesen Harryt.

-Apaaaaaaaaaaaaa. -futott oda az összes gyerek a saját édesapjához, és többen könnyes szemmel ölelgették őket Ami persze a híres bandatagok szemébe is könnyeket csalt.

-Szia életem. Nagyon hiányoztál. -csókolt meg Harry, kezében a 2 gyermekünkkel.

-Te is drágám.-öleltem meg.

Este vacsi közben Harry sokat mesélt. Főleg a gyerekeknek. Harryt a repülő, és a repülés érdekelte, Darcy-t inkább a városok.Szóval a nemrég megérkezett apukát kérdészápor fogadta, de végül mindenre sikerült válaszolnia.

-De hoztam is ám ajándékot! -vett elő a bőröndjéből egy nagy táskát.

-A legkisebbnek. -vette fel magához Harryt és odaadta neki a nagy dobozt, amiben egy távirányítós repülő és egy plüss maci  volt.

-Komolyan gondoltad te ezt? -nevettem rá, miközben a szép csillárokat néztem.

-Öhhm. -mosolygott pimaszul a férjem.

- Darcy. Neked is hoztam ám valamit. -vett elő a táskából egy kis kerámiát, amin egy lány zongorázott, a háttérben pedig ott volt a szabadság szobor.( a lányunk nagyon zenemániás,szeret énekelni, velem pedig sokszor zongorázgat) Emellett pedig a sulira készülve egy Hollywood-os tolltartót is rejtett a táska.

-De rád is gondoltam ám. -Halászott elő egy félig már elszáradt fehér rózsát a táskából. -Ezt tudod hol, és kitől vettem? Attól a nénitől, akitől akkro is vettem, mikor még 17 éves korodban kb kint voltunk. És Ő akkor is mondta, hogy sok boldogságot, mert nekünk együtt kell lennünk, igaza volt. -csókolt meg. -És igaz, hogy hervadt, meg kicsit száraz, de nekem ez akkor is sokat jelent remélem neked is....- hadarta zavarában, de egy csókkal leállítottam. Rémlett minden. A néni, és az, hogy fiatalon sétálgattunk New Yorkban.

-Köszönöm. -mondtam, és egy örömkönnycsepp gurult végig az arcomon. Nem tudom azért-e, mert újra láttam, és megcsókolhattam, vagy azért,mert ennyire figyelmes, és mert előjöttek a régi emlékek.

-Anya. Te sírsz? -néztek rám egyszerre a gyermekeim.

-nem. -töröltem le a könnyeim, és rájuk mosolyogtam.

Este egyik gyerkőc sem szeretett volna elaludni. Nagy nehezen végül aztán 10 óra után a kis Harry is kidőlt, a nagy pedig bebújt mellém. Szorosan magához ölelt, én pedig izmos mellkasán boldogan aludtam el, miközben Ő a hajamat simogatta. Most, így közeledve a 30-hoz rájöttem, hogy néha többet ér egy ilyen, összebújós, itt vagy mellettem este, mint egy hancúrozós..


A turné után a fiúk kaptak 2 szabad hetet, amit mindenki szinte csak a családjával töltött. E két hét letelte után vasárnap este a fiúk mindenkit elhívtak a közös lakásba, mivel szerettek volna valamit bejelenteni.
7-re vártak minket, fél 7 fele mi is kocsiba ülütnk, és elmentünk. Harry msot először járt itt, neki még idegen volt a hely, a többiek már kicsit otthonosabban mozogtak, mi pedig a megszokott helyünkre behuppantunk.
Liam állt ki elénk (mint ahogy álltában) Valahogy Ő az ilyen szóvivő, vagy nem is tudom. Arca komoly volt.

-Már mindannyian régen voltatok itt,  de most egy nagyon fontos ügyben hívtunk ide titeket lányok. -kezdte, majd kicsit csendbe maradt, és kezeit babrálta. -Szóval. a fiúkkal sokat beszélgettünk, és úgy döntöttünk, ez volt az utolsó turnénk, és az utolsó előtti fellépésünk. -mindegyikünk arcára kiült a döbbenet.

-Nyugi. Nem oszlunk fel, csak, abbahagyjuk. Mondhatni nyugdíjba vonulunk. Korán belecsöppentünk ebbe a sztárságba,és az egész tini korunk, és a felnőtt korunk egy harmada is ráment. Viszont mindenyiunknak családja van. Több kevesebb idő után mindenkinek sikerült, és egy gyermekkel mindenképp bővíteni a családját. Közösen úgy döntöttünk, hogy a fontossági sorrendben mindannyian a család áll az első helyen, így hát a zenélés abbahagyjuk. Kb 1 hónap múlva lesz egy koncertünk még itt Londonban, és egy álom véget ér. Egy másik meg a családunkkal elkezdődik. -törölte le az előbújó könnycseppe Lou az arcáról.

-Ez komoly? -néztem halál sápadt arccal Harryre, ő pedig csendben bólintott, és fejét vállamra hajtva, éreztem, hogy a felsőm könnyektől ázik....




Hát sziasztok. :)  5 résszel a vége előtt. Te jó ég. Ez még nekem is kicsit hihetetlen. De hát, egyszer minden jónak vége lesz. Köszönö a kommentekt, bár nekem úgy tűnik (a tetszikek alapján) ,hogy egyre kevesebben olvastok. De most már mindegy. csak kissé fura, hogy 137 rendszeres olvasóm van, és a 94.rész 30 tetsziekt sem kapott. A 2 nemtetsziknek az indokát nem kaptam meg, de örülnék, ha megtudnám. Na, de nem szaporítom a szót. Ez alatt a majdnem egy év alatt úgyis sokat kaptam tőletek, rossz szavam nem lehet az olvasóimra  :D De azért örülnék, ha a következő részig lenne egy 10-15 komment. De amint tudom hozom a folytatást. de néha jól esik a bíztatás, és a kritika is. xX.
Anna :))