A bulit követő nap szinte csak sírtam. Rengeteg szomorú zenét hallgattam, és 2 romantikus filmet és végigsírtam. Szinte senkivel sem beszéltem. Egyedül anyunak tálaltam ki mindent.
Szóval a napom az sírásból, és szomorkodásból állt. Már éppen le akartam feküdni, amikor Zayn írt egy sms-t, hogy holnap nem-e lenne kedvem beszélni Melivel. Mert ő már nem nagyon bírja, hogy nem szól semmit, és Melinda nem is adott magáról semmi életjelet. Mivel Zaynnek megígértem, hogy beszélek a barátnőjével, nem okozhattam neki csalódást. Leírta, hogy mit mondhatok el neki, én pedig egyeztettem az időpontot Melivel. Nem volt valami egyszerű feladat. Makacs volt, és csal nagynehezen lett meg a találkozási hely, és az időpont.
Már éppen írni akartam Zaynnek, hogy minden oké, és már el akartam köszönni, amikor megkérdezte, hogy velem miújság. Utálom ha ilyenekről faggatnak. Nem szeretek panaszkodni az embereknek, viszont nem írhattam azt, hogy minden szép és jó meg minden, mert tudja, hogy nem így van. Végül csakannyit írtam, hogy nem vagyok valami jól, és nagyon bánt, hogy Harry megcsalt. Még akkor is, ha részeg volt. Erre pedig kaptam egy olyan üzenetet, hogy Christina ma is volt a srácoknál, és Harryt kereste, de a barátom (vagy minek mondjam) csak pér szót váltott vele, utána pedig Christina csalódottan távozott. Ez egy kicsit feldobta a napom, de Harry akkor is megcsókolta. Még mielőtt végleg elköszöntem volna azért rákérdeztem Zaynre, hogy szerinte mennyire volt részeg Harry, és szerinte nem volt annyira az, szóval tudta mit csinált. Na szuper. Ezzel vége is lett a jókedvemnek. Elköszöntem Zayntől, és hamar el is aludtam. Reggel fél 9-re állítottam az ébresztőmet, mert 10-kor találkoztunk Melivel a kávézónkban. Frissitőként lezuhanyoztam, főztem magamnak lágytojást reggelire, majd felöltöztem. Kivételesen szó szerint tűzött a nap ezért egy farmer rövidnadrágot vettem fel, szürke-korall csíkos pólóval, és megfelelő kiegészítőkkel. Egy laza sminket is tettem fel, de nem vittem túlzásba.
Már előbb elindultam, mert nem akartam, hogy Melinda várjon rám. Kikértem anyunál a latte-mat, és leültem egy szabad asztalhoz, ahol nyugalom volt. Meli időben érkezett, és leült velem szembe.
-Szia. Azért hívtalak ide, hogy elmagyarázzam, mi is történt, akkor amikor megpusziltam Zaynt. -a megpusziltam szót próbálta hangsúlyozni.
-Hallgatom. -mondta flegmán.
-Megtaláltam Zayn naplóját, és tudom bunkóság, de beleolvastam. Az elején főként a bandáról ír, néha engem is megemlített, még régebben, de utána voltak olyan részek, ahol rólad áradozott, bár nem olvastam el mindent. Viszont az utolsó oldal, csúnyán volt írva, míg a többi szép, rendezett volt. Ezért azt elolvastam. És a tény amit leír, engem nagyon lesokkolt. Zayn rákos. -mondtam halkan, és egy könnycsepp gurult végig az arcomon. Meli is lesápadt, de nem sírt. Viszont arca falfehér volt.
-És amikor reggel találkoztam Zaynnel, akkor ért haza az orvostól, és kiderült. Zayn tüdőrákos. El lehetne távolítani a daganatot, de a barátod fél, ert az egyik haverja is tüdőrákban halt meg. Úgy, hogy megtörtént a beavatkozás, de a srác utána 3 nappal meghalt. Szóval zayn ettől fél, és nem szívesen vállalná be a műtétet. De ha tényleg úgy dönt, akkor kb 2 éve van már csak hátra, vagy kevesebb. De ha megműtik, akkor akár 50 éves koráig, sőt tovább gondtalanul élhet. -mondtam el vázlatosan.
-tehát Zayn rákos? Ne szórakozz kérlek. Ilyen hlye indokokat ne találj ki. Ezzel nem kéne szórakozni. -csapott az asztalra Meli.
-nem szórakoznék Zayn életével. Ő a legjobb fiú barátom. És ez bármennyire is szeretnéd nem fog megváltozni. Csak én tudtam, hogy mi történt, azért Zayn csak rám számíthatott. próbáltam megvígasztalni, de nem nagyon sikerült. Vagyis azért nem volt egészen haszontalan de Zayn még mindig nagyon maga alatt van, Azután meg főleg, hogy te is otthagytad. És felpofoztad. Ok nélkül. Vagyis nem tudtad, hogy miért sírunk mindketten, és miért adtam egy arcra puszit Zaynnek. De remélem így már érthető a dolog. -Meli arca falfehér volt, de a könnyektől csillogott.
-Hol van most Zayn. Beszélnem kell vele. -mondta sírva.
-Otthon. A fiúk házában. Gondolom.
-Köszönöm. És köszönök mindent. Nagyon hülye voltam. Kérlek ne haragudj, hogy megbántottalak. -ölelt meg Melinda.
-Semmi gond. Na siess Zaynhez. Nyugtasd meg, és szeresd nagyon. -öleltem meg a lányt, ő pedig kirohant.
-Anne. Minden oké? -nézett bele könnyes szemeimbe anyu.
-Egy gonddal kevesebb. De a nehezén még nem estem túl. Még nem beszélem Harryvel.
-Értem. Hát akkor hajrá. -ölelt meg bíztatásként. Hihetetlen mennyi erőt tud adni egy anyai ölelés.
Hazamentem, és egy kicsit felnéztem netre. facebookon semmit új. Rengetegen jelölnek be, de itt nem jelölök vissza szinte senki ismeretlent- Twitteren viszont a követőim száma 500000-et. Rengetegen írtak, hogy milyen aranyosak vagyunk Harryvel, és a többség reméli, hogy a kapcsolatunknak soha nem lesz vége. Persze van pár gyűlölködő üzenet is,(jóval kevesebb, mint régen) de azokkal nem nagyon foglalkozom. Alapból ezektől az tweetektől általában nagyon boldog szoktam lenni,de most annyira nem dobtak fel. Sőt, csak rosszabb lett a kedvem. Ránéztem, hogy Harry írt-e ki valamit, de semmi újdonság. még kicsit olvasgattam twitteren. Már negyed órája csak keresgéltem, mikor megláttam, hogy érkezett egy üzenetem. Kicsit félve nyitom ki ezeket, félek, hogy valaki rossz szándékkal ír. De ez nem olyan üzenet volt.
Lover boy (szerelmes fiú) üzenete: Kedves Anne! Remélem nem zavarlak. Csak azt szeretném kérdezni, hogy lenne-e kedved találkozni. Csak egy kis séta. Semmi több. Kérlek válaszolj. xx.
Nagyon meglepődtem. Azt sem tudtam, hogy én követem ezt a srácot. Kíváncsian visszakerestem, és rájöttem, hogy már régóta. Még mielőtt Eleanor bekövettem, az előtt követett. A neve, és a képei sem árultak el semmit a srácról. Trendelte, hogy Harry and Anne forever, és hasonló dolgokat, tehát valószínűleg nem utál. Ez jó jel. Nagyon érdekelt, hogy ki lehet az. Miért akar találkozni, és miről akar beszégletni, tehát írtam neki egy üzenetet.
Szia. Holnap délután a Hyde parkban?
A válasz szinte másodperceken belül megjött: Oké. A szökőkútnál, fél 2-kor. Ott találkozunk. Szia. :)
Ijedten néztem az órára. Már fél 7 volt. apu és öcsém is megérkezett. Mivel egyikük sem értett nagyon a főzéshez nekem kellett vacsorát csinálnom Kikapcsoltam a laptopom, és kimentem a konyhába. Apuék kedvenc vacsija, a bundáskenyér volt, ezért szerettem őket. Gyorsan megvolt. Nem szerettem este a konyhában téblábolni. Én csak egy fél szelet kenyeret bírtam megenni. Az izgalomtól, és a csalódottságtól egyaránt.
Öcsém panaszkodott, hogy mostanában nem nagyon foglalkozok vele. És igen. Igaza is volt. Mindig csak a srácokkal voltam. De este mindezt bepótoltuk. Mi hárman leültünk és videójátékoztunk. Minden rosszkedvem elszállt, és örültem, hogy ilyen jó családom van. Sokat nevettünk. Főként apu bénázásain, de jót beszélgettünk, és a hangulatomon rengeteget javított ez az este. Anyu fél 10 után ért haza, és egyszerre aludni tessékelte öcsémet. Addig én lezuhanyoztam, ő pedig ebédet csinált.
-Anyu. Ne haragudj, hogy elhanyagoltalak titeket. -öleltem át.
-Semmi gond. Kamasz vagy. Talán kicsit érthető is. Bár tényleg jó lenne, ha velünk is foglalkoznál, nem csak Harryvel. -ült le mellém a konyhapultra.
-Ígérem, ez másképp lesz. Próbálok több időt rátok fordítani. Ha pedig Harry szakít velem, akkor mindig veletek leszek. -mondtam, könnyes szemmel.
-Minden rendben lesz. És remélem együtt maradtok. Harry nálad jobbat nem fog találni. Még ha akar is, nem fog. -msolygott rám anyu.
-Hidd el van nálam jobb. Ezt már akkor bebízonyította, amikor lesmárolta Christinat.
-Nagyot hibáz, ha szakít veled. Hidd el. És ha megteszi, akkor sosem szeretett igazán. Na de irány aludni. Jó éjt. -adott egy puszit a homlokomra, én pedig elindultam a szobámba.
-Neked is. És Anyu. Köszönöm. -szóltam még vissza halkan, majd becsuktam az ajtót magam mögött.
Szerencsére hamar elaludtam. Anyu bíztató szavai csengtek a fülemben. Néha ő anya, és legjobb barátnő egyben. Reggel sokáig aludtam. Nem tudom, hogy csináltam, de fél 11-kor keltem fel. ár senki nem volt itthon. Kapcsoltam zenét, kicsit összepakoltam a szobámban. Anyu írt egy cetlit, hogy az ebéd a hűtőben van. Borsó leves, krumpli főzelékkel. Nem volt olyan rossz. Bár nem ettem olyan sokat. Nagyon izgatott voltam a találkozás miatt.
Fél 1 fele elkezdtem készülődni. Egy farmer rövidnadrágot vettem fel szürkés felsővel, és fehér szandállal. A telefonomat, egy kardigánt, és hasonló fontos cuccokat egy fekete táskába pakoltam bele.
Negyed kettőkor már elindultam. Lassú léptekkel, ap mosollyal az arcomon sétáltam végig a forgalmas utcákon.
3 perccel előbb érkeztem. A szökőkút körül csak egyetlenegy srác ácsorgott, hátratett kézzel.
-Lover boy? -kérdeztem félénken.
-Igen. Én lennék az. -mosolygott kisfiús mosollyal, én pedig kicsit sokkot kaptam...
Sziasztok Ez lenne az 50. rész. A ,,változatosság kedvéért" direkt egy izgalmas résznél hagytam abba. Remélem ez is elnyerte a tetszéseteket.
*Figyelem kis beszéd következik*
2 és fél hónap után elértünk ide, az 50. részhez. Azóta nagyon sokminden történt. Bonyodalmak, szerelmek, csalódások, és sok minden más. Április 11.-én nem gondoltam volna, hogy most 42 rendszeres olvasóm lesz, és 64 tetsziket kap egy rész. Annyi de annyi örömöt tudtok okozni. Voltak már olyan pillanatok, amikor nem sokon múlt, hogy az örömkönnyek kijöjjenek a szememből. Annyira jól esnek a kommentjeitek. És annak is örülök, ha valaki elmondja azt is ha nem tetszik. Továbbra is fogadom az építő kritikát. Köszönöm. Főleg azoknak, akik minden résznél vették a fáradságot, és valamit írtak alá. Viszont van, amit sajnálok, hogy azok az emberek, akik a kezdeteknél velem voltak, azok már nem írnak semmit. Ha még mindig olvasnak, kérem adjanak magukról életjelet. Most egy kicsit szeretném, hogy mindenki mozgassa meg magát, és írjon egy kommentet. Konkrétan nem mondom meg mikor jön az új rész, csak annyit, hogy a komentek után. Viszont kérnék mindenkit, hogy kommenteljen! Köszönöm, hogy eddig is olvastatok, és remélem a történet végéig itt lesztek, olvastok és komemnteltek.
Még mindig lehet követni a blogot twitteren: https://twitter.com/Anneand1D
és lehet lájkolni a facebookon: https://www.facebook.com/LondonOneDirectionAndI
Várom a megjegyzéseket, ésmégegyszer köszönök mindent. Nagyon szeretlek titeket. ♥
Anna xx.

nagyon tetszik ez a rész is ahogy a többi is ... nagyon jól írsz :) remélem minnél előbb hozod az új részt:) már várom..
VálaszTörléspuszi :)
Ááááááá nagyon jó rész lett!!! :)) Már nagyon izgulok az új rész miatt!!! :)
VálaszTörlésAztaa:O:)) Nagyon jó, az a lover boy ugye Harry?!:) Nagyon várom már a következőőőt:)) Siess:))
VálaszTörlésÜgyes vagy :) Már nagyon várom a következő részt :D
VálaszTörlésNagyon jó rész lett!! Remélem hanarosan jön a következő!:) nayon kíváncsi vagyok ki a Lover boy!! :))
VálaszTörlésxx Julia
Ááá dejó imádom az oldalad :D kiváncsi vagyok ki az a Lover boy de szerintem az Harold lesz :D by:Tina x
VálaszTörlésNagyon jó lett ez a rész!Imádom az írásod!Várom a következő részt! :)
VálaszTörléshamar újjat=) szeretünk <3
VálaszTörlésNikx.Xx
nagyon jó lett:) várom a kövit:D
VálaszTörléshihetetlen milyen jól írsz:) imádom<3
Niki
Uh nagyon jó!!! Remélem nem Harry,mert azért "megismernék még1személyt /Adam kívül/ Anne ismerősei között! :) még ma a köviit!!!! *o*
VálaszTörlésNagyon jó *.* van egy olyan érzésem, h Lover Boy a mi kis drága Haroldunk lesz. de ez nem biztos siess a kövivel, nagyon kíváncsiak vagyunk :DD
VálaszTörlésNagyon jó lett.:)) Csakúgy mint a többi..:D Remélem 1x majd a mi blogunk is ilyen sikeres lesz..:// :DDxd Nagyon várom a következő részt..:)) Siess.!:DD
VálaszTörlésNaagyon joo :P Szerintem Lover Boy vagy Harry lesz, vagy az a fiú aki Adamnak volt segítője, és segített Anne szokésénél[?] ki tudja :] De siess a kovekezovel .P Bár tuom hogy nem megy ám az olyan gyorsan
VálaszTörlésMionny :3
[mionny.blogspot.com 1D-s torténet *.*]
Háát ez nagyon szuper lett!És tényleg pont a legizgalmasabb résznél hagytad abba!
VálaszTörlésHamar hozd légyszi a kövit!:)
A kezdetektől fogva olvasom és mindegyik rész nagyon jó... csak így tovább ;)
VálaszTörlésés nagyon várom az új részt :) puszi
Nagyon jó lett. :) Örülök, hogy Anne és Meli megbeszélték a dolgokat és kibékültek.:) És sejtem már, hogy ki lesz az a bizonyos személy. :D siess a következővel. :) Dorka. x
VálaszTörlésHúú anyám..:D kb. 3 napja találtam rá erre az oldalra..akkor még "nem rajongtam annyira" a One Directionért...és akkor elkezdtem ezt olvasni és hajajjj alig tudtam leállni:D most értem utol a többi olvasót, és személy szerint én is nagyon várom az új részt!!! :D Csak így tovább! :D
VálaszTörléshuuh..nagyon jó lett..már az elején mutattad az x-et magadba xdd.már nagyon vártam ezt a részt.inden 5 percben néztem mikor lessz egy újabb izgis rész:>.
VálaszTörléscsak így tovább Timii xx
Nagyon tetszik a történeted. Már várom a folytatást :):):)
VálaszTörlésnagyon jó lett :) Lover Boy szerintem Harry lesz :D már nagyon várom a folytatást! :)
VálaszTörlésSzandi.x
Én rég óta olvasom a blogod és nagyon tetszik csak így tovább :))
VálaszTörlésSzia. :D Nagyo jókat írsz, imádom a blogodat :D
VálaszTörlésEz a rész nagyon érdekes lett nagyon tetszik <3
VálaszTörlésPetra
ÚÚÚÚÚristen *-* imáááádtam :D kéérem a kövi rééészt *-* kérlek *-* sztem a lover boy Harry az... *-* imádtam <3
TörlésÚÚÚÚÚristen *-* imáááádtam :D kéérem a kövi rééészt *-* kérlek *-* sztem a lover boy Harry az... *-* imádtam <3
VálaszTörlésUpsz... az előbb véletlen a válaszra kattintottam xd ááá mindegy csak minnél előbb legyen kövi rész xd
JÁÁJ DREJÓ HARRY LESZ A LOVER BOY 100°/° AM TÉNLEG VOLT EGY SZAVAZÁS HOGY MEDIG TARTSON AZ OLDAL:) NA MEDDIG FOG? lÉCI HA TANÁLCSOLHATOK VALAMIT AZT SZERETNÉM KÉRNI, HOGY HIRDESD MAJD KI AZ EREDMÉNYEKET:-) vAGY IS A SZAVAZÁSEREDMÉNYEIT.LORÍÍ:)
VálaszTörlésJó rész! Folytatást!:))
VálaszTörlésRemélem valami titkos hodoló lesz. Aki először szerelmes belé, utána pedig legjobb barátok lesznek. És utána kibékül Harryvel. Martina.xx
VálaszTörlésáá remélem a titkos hódoló nem Harry lesz. Hanem valamilyen srác. Aki miatt még jobban össze vesznek Harryvel. De valahogyan majd kibékülnek... és utána pedig zaklassa a srác. Vagy valami ilyesmi..:DDD De ez nem az én blogom, és szerintem te is a lehető legjobban oldod meg.Abban viszont biztos leszek, hogy az új rész is izgi lesz:P Csak legyen már új rész.*-*.<3
VálaszTörlésEz a rész is nagyon jó lett!!:)) Csak úgy,mint a többi!!!:D
VálaszTörléshihetetlenul jókat írsz:DDDDDD annyira beleélem magamat a részekbe, amikor olvasom, akkor állandóan mosolygok és jókat kacagok rajta :DDDDD imádom olvasni és nagyon várom már hogy kiderüljön, hogy ki az a Lover Boy :) gyorsan hozd a következôt :DDDdD Emi a kezdetektõl
VálaszTörlésÉn még csak nem rég kezdtem el olvasni a blogod de nagyon tetszik és igyekszem felzárkózni a többiekhez. Nagyon tehetséges vagy remélem még sok sok meglepetést tartogatsz nekünk . Minél hamarabb hozd a következöt! Puszi Bogi.
VálaszTörlésén a blog elejétől fogva itt vagyok az oldalon és renszeresen olvasom. imááádom. fantasztikus. ♥
VálaszTörlésI.B.