37. Nem bírom!

Reggel kipihenten ébredtem. Végig aludtam az éjszakát, viszont reggel korán keltettek, mert vizsgálatra kellett menni. Kezdetben boldog voltam, aztán eszembe jutott mi is történt. Ennyit a jókedvemről. Röntgenre kellett mennem, utána pedig vérvételre. Körülbelül másfél órát ott voltam. Nagyon unalmas volt, és egész végig arra koncentráltam, hogy ne bőgjem el magam. Mikor visszaértem a szobába már nem bírtam tovább, újra sírni kezdtem. Már 10 perce áztattam a párnámat, amikor eszembe jutott a tegnapi üzenet. Este már nem volt erőm válaszolni. Felmentem twiterre, ahol már páran meg i kérdezték, hogy minden rendben van-e. Ezek szerint kiszivárogtak az infók. Pedig nem kéne. A fiúk semmit nem írtak ki, ahogy Meli, Do és a többiek sem. Remélem Tina sem. Bár róla semmit nem tudok, de valahogy nem nézném ki belőle. Na lényegtelen. Ezeken a híreken csak gyorsan végigfutottam, majd megnyitottam az üzenetet. Problem? még mindig csak ennyi állt ott. Nem tudtam pontosan mit is válaszoljak, aztán összeszedtem a gondolataimat, és ezt írtam: Igen. Zavar. De csak hogy tudd. Harryvel már sok mindent megéltünk. Nem hinném, hogy képes lennél minket szétválasztani. Csók. :D "
Éppen fent volt. 2 perce arrál áradozott még, hogy Harry milyen jól csókol. Legszívesebben oda írtam volna hozzá, hogy tudom, de nem akartam nagy balhét csinálni. Nem kellett sokat várnom arra, hogy válaszoljon az üzenetemre. Remegve és kíváncsian nyitottam meg. Egy rövid kérdést tett fel: ,,Biztos vagy te ebben? ".
Határozottan leírtam, hogy igen, és már el is küldtem neki. Bár a szöveg, amit írtam az határozottnak tűnt, én nem voltam magamban annyira biztos. A válasz pedig csak jobban elbizonytalanított. ,,Ennek örülök. Akkor gondolom nem probléma, ha ma is találkozok Harryvel. Erre nagyon ideges lettem, és elhatároztam, hogy így nem vagyok hajlandó, járni Harryvel. Randira hívja egy ismeretlen, ő pedig elmegy. Szánalmas. Válaszul az üzenetre pedig csak két kérdőjelet írtam. Éppen türelmetlenül váltam a választ, amikor megcsörrent a telefonom. Annyira megijedtem, hgy le is ejtettem, amikor pedig megláttam, hogy ki hív, nagyon meglepődtem.


-Szia. Vettem fel a telefont, és próbáltam vidámnak tűnni.


-Szia. mesélj el mindent. -támadott le Zayn.


-Miről? -kérdeztem, és reméltem, hogy nem tudja mi történt.


-Arról, hogy Harry miért csalt meg. -mondta ki zavartan.


-Hát egy nagyon jó estének indult a tegnapi, csakhogy a végére minden elromlott. Bementünk a mekibe, ahol én beálltam a sorba, Harry pedig leült. Sokat kellett várnom. Mikor 4-5 ember állt előttem, akkor hívott Meli. Sokat beszéltünk, de én következtem, úgyhogy megígértem neki, hogy visszahívom. Kikértem a kaját, és visszamentem Harryhez. Elmondtam, neki, hogy mi van.Körülöttünk nagy volt a zaj, úgyhogy kicsit arrébb  mentem. Maximum 10 percet beszéltem a barátnőddel, és éppen indultam is vissza Harryhez. Amikor arra néztem láttam, hogy Harry egy másik lánnyal smárol. -mondtam gyorsan, és mire a  történet végére értem, rámtört a sírás.


-De ettől még nem kerülhettél kórházba. Mit csináltál? -kérdezte idegesen.


-Hát öhm, futottam valahova. Magam sem tudtam hova. A végén pedig egy kocsi előtt kötöttem ki.


-Te hülye vagy. Arra gondolom nem gondoltál, hogy mi lett volna, ha komoly bajod esik. -kezdte Zayn.


-Az nem elég komoly, hogy négy öltéssel össze kellett varrni az arcát. -jött hátulról a hang.


-Lou? -kérdeztem csodálkozva.


-Igen ő. De vissza térve a lényegre, vagyis rád. Ha meghaltál volna, vagy súlyosabb lett volna a baleseted? mi nem bírtuk volna azt ki.


-Ki az a mi? -kérdeztem csodálkozva.


-Hát a srácok, én, a barátnőink és persze a családod. 


-Ennek örülök, de Harrynek biztos nem hiányoztam volna. Még így is talált mást, hogy én itt vagyok.


-Anne. Te nem vagy normális. Tudtommal ő már elmondta neked, hogy még mindig szeret, az egy másik téma, hogy nem beszél vele. Na én ennyit akartam. remélem kibékültök. Többet pedig pedig ne csinálj ilyen hülyeséget. vigyázz magadra. Puszillak. szia.


-Köszönöm, hogy hívtál. De várj, veled mi van?


-Hát még mindig kicsit fáj, ahol összevarták, de amúgy jól érzem magam. Még 3 napig bent tartanak, mert hát egy lövés mégis egy komolyabb sérülés. de már sokkal jobban vagyok már. Na, de adom Niallt, még beszélni akar veled.


-oké rendben. Akkor gyógyulgass. szia. -köszöntem el.


-Hülye lány, normális vagy? -ordított bele a telefonba Niall.


-Miért? Azért mert elüttettem magam, vagy azért mert összevesztem Harryvel? -kérdeztem idegesen.


-Hé,hé. Nyugi. Amúgy mind a kettő miatt.


-Na mert te mit csináltál volna, ha meglátod, hogy Do egy idegen sráccal smárol?


-Hát nemtudom. de igen én is hasonló dolgokat tettem volna. Meg egész nap ettem volna, vagy ami még rosszabb. Nem eszek semmit.


-Na látod? És megbocsájtanál Dorothynak?


-Nem tudom. Lehet. Mert szeretem. És nem hagyom, hogy egy kis félreértés szétszakítson minket. -Mondta lelkesen. Azért Nialltől kértem tanácsot, mert ő is olyan érzékeny mint én, és hasonló a lelki világunk is.


-Értem. Amúgy Zaynnél vagytok bent a kórházban? -érdeklődtem.


-Igen. Na, de mi is megyünk lassan. Szóval szerintem is bocsáss meg Harrynek. Jó legyél. Szia. -köszönt el az ír szőkeség.


-Szia. Ti is legyetek jó. Semmi rosszalkodás. -nevettem.


-Már késő. -mondta Niall, mire a háttérben Do is felnevetett.


-Hahaha. Akkor már mindegy. Na Sziasztok. Puszilok mindenkit. -mondtam, Niall pedig kinyomta a telefont.


Ez elgondolkodtatott. Lehet, hogy tényleg meg kéne bocsájtanom neki? Nem tudom. Még egy darabig biztos nem fogok. Kell egy kis gondolkodási időt. Mire letettem el is felejtettem, hogy nem kaptam választ az üzenetemre. Gyorsan felnéztem hátha írt. És így is lett: ,,Igen. Találkozunk. 10 perc múlva meki előtt. De azt mondtad nem zavar. " Erre ismlt rámtört a sírs, és egyedül akartam lenni. Reméltem is, hogy sikerül de nem. Anyu jött be a szobába. Kakaót hozott a Starbucks-ból.  Ez rendes volt tőle. Nem akartam megkérdezni, de 10 perc beszélgetés után kicsúszott a számon.


-Anyu. Harry otthon van? -érdeklődtem.


-Igen. Kiköltözött a nappaliba, és vagy alszik, vagy pityereg, vagy a telefonját bámulja.


-Most is otthon lehet? -faggattam tovább.


-Szerintem igen. Felhívjam aput? -kezdte kedvesen de aztán jött a rettegett kérdés. -Miért?


-Az lényegtelen. Majd később elmondom. -mosolyogtam felé. Bezsélt apuval, majd pedig rám mosolygott.


-Otthon van. Ül és tévét néz. -mosolygott felém.


-Akkor jó. -mondtam megkönnyebbültem, amikor anyunak megcsörrent a telefonja.


-Kicsim. Ne haragudj. De nekem mennem kell. Amúgy azt mondták, hogy holnap haza jöhetsz. -mosolygott, egy puszit nyomott az arcomra, és elment.


Egyszerre felnéztem twiterre, és írtam egy üzit Laurának (a volt osztálytársam, akit mindig gyűlöltem, és akivel Harry smárolt)  hogy milyen a randija Harryvel. Valami véletlen folytán egyszerre írt, hogy jó. Ekkor elnevettem magam, és válaszoltam: ,,Akkor ok. :D "


Egy órán keresztül beszélgettem még Liamel, és Doval twitteren üzenetben, mikor Harry jött be a kórterembe.


-Szia. Hajlandó vagy velem beszélni? -kezdte, és láttam, hogy szeme piros volt a sírástól, de nem szóltam semmit. Magamban eldöntöttem, hogy egy hétig biztos nem szólok hozzá.


-Hát jó. Ha nem  akkor nem. Csak annyit akartam mondani, hogy szeretlek. Szeretnék még veled kézen fogva mászkálni veled mindenhol. Szeretlek, és szeretni foglak. Mindenki hibázhat. Ha most kibékülnénk ígérem soha többé nem fordulna elő. Hajlandó vagy megbocsájtani? -még mindig nem szóltam semmit. De már nem nagyon bírtam csendben maradni, de sikerült. -Ha nem, hát nem. Akkor én holnap vissza is megyek Londonba. Bármikor szeretettel várlak.  -folytatta a mondandóját, de már nem bírtam tovább csendben maradni...




Na sziasztok. Ez lenne a 37. rész. Remélem tetszik. Véleményeket kérek. 24 tetszik és 14 komment után hozom a következő részt. Ha több van annak örülök. Addig is kérnélek még mindig titeket, hogy ajánljátok a blogot mindenkinek.
Anna xX.