36. Életem egyik legrosszabb napja

A következő dolog amire emlékszem az az volt, hogy a mentőautóban a vérző arcomat fertőtlenítik. Az arcom nagyon fájt, és a csuklómat mozdítani sem bírtam. Ijedtem néztem körbe. Egy számomra ismeretlen lány ült mellettem.


-Anne. Jól vagy? -nézett rám ijedten.


-Háát. nem mondanám. Nagyon fáj az arcom, és a csuklómat mozdítani sem bírom. -panaszkodta.


-Hát. Az nem valami jó. Amúgy Tina vagyok. Magyar directioner. Én hívtam ki a mentőket.Onnan ismerlek, és mi magyarok nagyon büszkék vagyunk arra , Harrynek magyar barátnője van. Szép, magyar barátnője. -tette hozzá.


-Jajj. Ez aranyos tőletek. És köszönöm. Ha ott hagysz, ki tudja mit történt volna. Köszönöm. -mosolyogtam felé, a mentő pedig megállt. Tina egy szó nélkül elrohant.


Engem egy üres kórterembe vittek. A vérzéseket sikerült elállítani. A kezemre, és a hátamra szereztem horzsolásokat, de az arcom érült meg a legjobban. A kocsi egyik vasdarabja felsértette a bal orcámat. Ott egy elég mély seb keletkezett. Emellett persze az arom többi része is tele volt horzsolásokkal.
10 perce feküdtem a szobában, bekötött csuklóval. Éppen azon gondolkodtam, hogy miért csinálta ezt velem Harry.


-Anne, kicsim. Normális vagy? -rontott be a szobába anyu. Már kezdtem reménykedni, hogy Harry jön, de sajnos nem. Persze anyunak is örültem, de valahogy a barátom látogatásának jobban felvidított volna.


-Hülye voltam tudom. De nagyon ideges lettem. -mondtam lesütött szemmel.


-Bár még nem tudom mi történt, de akkor is. Mi lett volna, ha komolyabb bajod esik? -agggodalmaskodott tovább.


-Nem tudom erre nem is gondoltam. Amikor ezt tettem, nem gondoltam semmire. Ideges voltam, és nem vetem figyelembe, hogy milyen következményei lehetnek a tettemnek. 


-Na látod. Alapján egy tök értelmes ember vagy, de ez a tetted nem arra vall. De mégis mi volt, hogy ennyire kibuktál? -faggatott. A szívem majd meghasadt, de elmeséltem anyunak, hogy ni történt.


-A mekibe rángatott be Harry. Ő kiült az erkélyre, én pedig beálltam a sorba. Akkor hívott Meli, hogy Zayn nincs jól, és meg kellett nyugtattam. Éppen én következtem a sorban, úgyhogy letettem a telefont, és megígértem Melinek, hogy visszahívom. Megvettem a kaját, és kimentem Harryhez, de kértem, hogy várjon egy kicsit amíg visszahívom Melindát. Körülöttünk nagy zaj volt, úgyhogy úgy döntöttem, kicsit távolabb megyek. 10 percig vigasztaltam a lányt, és amikor indultam volna vissza Harry egy idegen lánnyal smárolt. és akkor rohantam nem tudom merre, és végül egy autó előtt kötöttem ki. -vázoltam fel a történteket, Mire elmeséltem újra rámtört a sírás.


-Kicsim nyugodj meg. Biztos hogy Harry volt? És honnan tudod, hogy ő is megcsókolta? -kezdett bele anyu.


-Ezt még te sem hiszed el ugye? Mi az hogy ő is megcsókolta. Valószínűleg, mert smároltak. azt hittem szeret. És akkor rám volt kiakadva, mert Adam egy csomót hazudozott neki. Csalódtam. De hatalmasat. -mondta idegesen.


-Bocs. Én csak próbáltam segíteni. -mondta, de látta, hogy reménytelen. Nagyon magam alatt voltam. -Na, viszont én megyek. Gondold át a dolgokat. -mondta, miközben megölelt, és egy puszit nyomott az arcomra.


-Várj. -szóltam még utána, mire ő kérdően visszanézett. -Harrynek ne szólj. Ha kérdezi, akkor mond el neki mi van. Vagyis csak azt, hogy kórházban vagyok, de többet ne. Légyszi. -néztem rá, mire ő bólintott, és elment.
Én pedig még egy órán keresztül vártam, hátha jön valaki, de egyszer nyitódott ki a kórterem ajtaja. Akkor nagyon megörültem, de mikor megláttam, hogy csak a nővér jön, egyszerre visszaállta a szomorú hangulatom.
Mivel már az életkedvem a 0 alatt volt, úgy döntöttem inkább alszom egy kicsit, de mielőtt elaludtam volna, eldöntöttem, hogy Harryvel nem fogok beszélni.


*Harry szemszöge*


Bekövetkezett az, amitől féltem. Anne észrevett minket. Nem láttam teljesen a reakcióját, csak azt, hogy elrohant, nem tudom hova. Én is otthagytam a Mekit, és próbáltam utána rohanni, de nem sikerült. Eltűnt a nyüzsgő pesti utcákon.A telefonja ki volt kapcsolva. A srácok és barátnőik közül is Melivel beszélt utoljára. Nem tudtam mit csináljak, nem tudtam elérni. Kezdtem félni.  Nagy nehezen visszataláltam a szállodában. Jó pár embert meg kellett kérdeznem, de sikerült. Fél 11 fele már ott voltam.


-Csókolom, szia. Anne hol van? -mentem be.


-Kórházban. -mondta Mrs. Gand dühösen.


-Mert mégis mi történt. -kérdeztem ijedtem. A szívem hevesen vert, a lábaim pedig remegni kezdtek.


-Azt kérte, hogy csak ennyit mondjak. -mondta Anne anyukája egyhangúan.


-Én most azonnal bemegyek hozzá. -álltam fel a fotelből.


-Úgy mégis. Szerinted be is engednek fél 11-kor? -kérdezte szintén mogorván Mr. Gand.


-Engem nem érdekel. -mondtam idegesen, és már indultam is. Útközben vettem egy szál piros rózsát, bocsánatkérés képpen.


Próbáltam visszatartani a sírást, de nem sikerült. Könnyes szemmel, kapucniban mentem végig Budapesten. Mikor a kórház értem, mély levegőt vettem, és bementem. A recepción elmondtam, hogy kit keresek.


-Harry Styles? -nézett rám csodálkozva a fiatal nővér.


-Igen. Én lennék, és Anne Gand-et keresem. -mondtam remegő hangon.


-Még ha szerencséd van nem alszik. mondta mosolyogva, és a teremre mutatott, ahol egyedül Anne volt.


Mikor beléptem láttam, hogy még fent van, mert éppen olvasott. 


-Szia kincsem. -mentem be, és egy puszit akartam neki adni, de ő elrántotta a fejét. A keze be volt kötve, az arca horzsolásokkal volt tele, és egy mély seb volt az arca bal oldalán. Szép volt így is, de rossz volt látni, hogy szenved.


-Mi történt? -faggattam tovább, de ő nem válaszolt. Talán jogos ez a viselkedés. Mivel azt tapasztaltam, hogy nem akar beszélni velem, úg gondoltam, elmondom amit akartam.


-Anne. Kérlek ne haragudj. Jól láttad, mi történt. Egy csók. Hirtelen felindulásból. Ez a lány csak úgy rám nyomult. Én éppen indultam a mosdóba, amikor utánam kapott, és lesmárolt. Hiába erősködtem, de tudtam elmenni, és te pont ezt a pillanatot láttad. Ennyi lenne a magyarázat. Meg tudnál bocsájtani? -néztem rá, könnyes szemmel, és erőltetett mosollyal. Láttam rajta, hogy szemét lehunyja, de még mindig nem szólt semmit, és az arcáról sem tudtam semmit leolvasni.


-Hát. Ennyit akartam. Ha hajlandó leszel beszélni velem, bármikor hívhatsz. -mosolyogtam, és nehéz, lassú léptekkel elhagytam a kórtermet. Nem szólt semmit. A rózsát letettem a szekrényére, és ott hagytam.




*Anne szemszöge*


Bejött, mégis. Örültem mikor bejött, de aztán eszembe jutott, mit is tett. Azért ezt nem lehet olyan könnyen elfelejteni. Amit tett, azt nem lehet ennyivel elintézni. Hogy jön ahhoz, hogy miközben barátnője van ő más lányokat csókolgat. Olyan nincs, hogy nem hagyták menekülni. Ez lehetetlen. Bár a szavai jól estek, nem fogok ettől meghatódni. A végén, már majdnem megszólaltam, de sikerült visszafognom magam. Viszont amikor kilépett a teremből a könnyek, amik addig hősiesen bent maradtak a szememben, kikívánkoztak. A papírszepim egy részét sikeresen el is fogyasztottam. Végiggondoltam, hogy miket mondott, és elhatároztam, hogy nem fogok egykönnyen megbocsájtani. Féltékenység, vagy csalódottság. Nem is tudom mi ez, de nagyon rossz. Szeretem, de nem érdemli meg. Nehéz döntést hoztam: El kell felejtenem.
Lefekvés előtt még felnéztem twiterre hátha van valami új. Semmi. Senki nem tud semmit, ez jó hír. Harry 2 napja írt ki valamit utoljára. Az említéseim között szinte nem is volt semmi. Már éppen ki akartam jelentkezni, amikor megláttam, hogy kaptam egy privát üzenetet. Egy volt osztálytársam írt, akivel soha nem nem voltunk jó viszonyban. Nem is tudom, miért követtem be, lehet, hogy azért, mert kérte. Na mindegy. Lényegtelen. Az üzenetben pedig ez állt:  Problem? és rengeteg röhögős smiley. Nee. Ő volt az. Hányingerem lett, és szédülni kezdtem. Mi jöhet még? Arcomat párnámra fektettem, és álomba sírtam magam...




na sziasztok. íme, ez lenne  a 36 rész. Remélem olvastátok az előző kis áttekintés. Kérdéseket még mindig várok, ha van valami kérdésetek, nyugodtan tegyétek fel. Kérlek ajánljátok a blogot. 23 tetszik, és 13 komment. után hozom a következő részt.
Anna xX.