2012. július 31., kedd

59. Tökéletes meglepetés

-Jóó reggelt. Van negyed órád, hogy elkészülj. Anyukád kivisz minket a reptérre. -keltett fel Harry egy puszival.


-Ahj te jó ég. Hány óra van. -dörzsöltem meg a szemeim.


-Fél 7. fél óra múlva indul a gép. Öltözz, sminkelj, és reggelizz gyorsan. -sürgetett, én pedig kipattantam az ágyból. Harry-n farmer térdnadrág volt, egy fehér Armani póló, és egy piros Converse cipő, ezek szerint nyári ruhát kéne nekem is keresni. A szekrényemből csak gyorsan kikaptam egy farmer short-ot, és egy korall színű trikót választottam hozzá, strandpapuccsal. Harry elég nyáriasan öltözött, úgyhogy én is előkerestem a napszemüvegemet is.
Reggelire anyu csinált gofrit, úgyhogy gyorsan megreggeliztünk, és bepakoltuk a két kis bőröndöt a kocsiba.


-Jajj, a jogsim. -szált ki hirtelen anyu a kocsiból, és felrohant.


-Na, áruld már el, hogy hova megyünk. -öleltem meg Harryt, az autó hátsó ülésén.


-Meglepi, még mindig, de mindjárt ott vagyunk. -mondta, és ebben a pillanatban már anyu is megérkezett, és elindultunk a reptér felé. 
Kicsit késésben voltunk Harry azt mondta, 7-kor indul a gép, mi pedig 15 perccel előtt értünk csak oda.


-Kérjük, a Londonból Budapestre tartó gép utasait, hogy szálljanak fel a repülőre. -szólalt meg egy női hang.


-Magyarországra megyünk? -kérdeztem boldogan Harrytől. -mindig örülök, ha haza utazhatok, ez már maga jó kis meglepetés volt. 


-Igen, ezt már tudod. -mosolygott, majd megcsókolt.


-De Magyarországon belül hova? -kérdeztem csodálkozva.


-Titok. De gyere. -mondta, majd megfogta a kezem, és elindultunk, hogy felszálljunk a repülőre.


Mielőtt felszállt volna a gép, mégegyszer megkérdeztem Harry-t, hogy mik a tervei, és majd elszólta magát, de végül nem jöttem rá, ő pedig nem akarta, hogy megtudjam, mit tervez, ezért a Budapestre érkezésig némasági fogadalmat tett. 
Ennek köszönhetően egész úton zenét hallgattam, és bámultam ki az ablakon. 
Harry pedig a kezemet fogta, és fejét vállamon pihentetve aludt.


-Kérjük utasainkat kapcsolják be a biztonsági öveket, a gép hamarosan leszáll.


-Édes, mindjárt leszáll a gép. -simogattam meg az alvó Harry fejét.


-Máris? -csodálkozott, és megdörzsölte a szemeit.


A reptéren Harry egyszerre a kijárat felé vezetett, ahol egy taxis várt minket.


-Jó napot! Ahogy megbeszéltük. -mondta a barátom, és odaadta a bőröndöket a sofőrnek.


-Szóval, most már hajlandó vagy elmondani, hogy hova megyünk? -pusziltam meg Harry nyakát.


-Jajj. Nem. -kaptam meg egyszerre a választ. Elővett a zsebéből egy piros kendőt, és bekötötte a szemem.


Útközben egymás kezét fogtuk, de nem szóltunk egymáshoz semmit. A taxis rádiót hallgatott, mi pedig csendben ültünk hátul.
Végül hosszú utazás után megszólalt a sofőr.


-Megérkeztünk. -állította le a motort. Harry egyszerre fizetett, és miután kiszálltunk, el is hajtott.


-Üdvözöljük Vonyarcvashegyen. Kellemes időtöltést, és jó szórakozást kívánunk. -vette le  mosolyogva a kendőt. 


-Vonyarc? Balaton? Harry, köszönöm. -mondtam, és örömkönnyek hullattak a szememből.


-Tetszik? -kérdezte, miközben szorosan magához ölelt.


-Csodálatos. Szóval ezt szerveztétek titokban a hátam mögött anyuval. -mosolyogtam rá.


-Igen. Tudom, hogy mennyire fontos neked Magyarország, és, hogy mennyire szereted a Balatont, ezért gondoltam ez egy jó ajándék, tőlem, neked. -csókolt meg.


-Imádlak, és soha nem akarlak elveszíteni. Te vagy a tökéletes pasi. -mondtam, és még a könnyektől mindig csillogott a szemem. Harry kezével letörölte a könnyeimet, és szorosan magához ölelt.


Életem egyik legromantikusabb pár perce volt ez. A Balaton part, és életem szerelme. Kell ennél több?


-Na, menjünk be. -mutatott mosolyogva a parton álló házra.


Megfogtam a bőröndömet, és gyorsan kipakoltam. Előkerestem a strandcuccomat, és már indultunk is ki a strandra.
Egy nagyobb fa árnyéka alá lepakoltunk, és már indultam volna is a vízbe, amikor Harry felkapott, és berohant velem a vízbe.


-Na, mikor lesz már mélyebb? -kérdezte, mikor a 120-as táblánál is még nem volt mély a víz.


-áhh, már mindjárt, vagyis remélem. -mosolyogtam Harryre, aki egy pillanatra megállt, de már ment is tovább. Amikor már majdnem a nyakáig ért a víz, visszaszámolt.


-3, 2, fog be az orrod, nagy levegő, 1. -monda, és beledobott a vízbe.


-Vicces vagy. -mondtam, majd hátulról rá ugrottam, és lenyomtam a víz alá.


Egész délután a vízben hülyéskedtünk, vagy a parton napoztunk. Sőt, még egy kicsit röpizni is tudtunk. A rajongók tök rendesek voltak. Néztek minket, de nem támadták meg Harryt aláírásokért, és képekért. Örülök, hogy nem zavarták meg a napunkat.
Éppen bent a házban csináltam vacsorára, amikor Harry kihívott.


-Anne, drágám. Naplemente. Gyere. -egyszerre lezártam a gázt, és kimentem a barátomhoz.



-Ez tényleg gyönyörű. Nem csodálom, hogy szereted a Balatont. -mosolygott felém.

-Ugye? öleltem át.

-Számoljunk vissza. -ugrott fel hirtelen. -5, 4. -kezdte, majd én is csatlakoztam. -3, 2, 1. -és a nap már el is tűnt.

-Egy Oscar-díjas romantikus filmbe illő jelenet ez. Nem tudom, mi lenne velem, ha nem ismertelek volna meg. Te vagy a mindenem. -csókolt meg hosszasan Harry.

-Én már szavakkal nem is tudom kifejezni, hogy mit érzek. -szorítottam meg a kezét.

-De már csak egy hónap van, életem, vagy életünk legszebb nyarából. Ősztől neked suli, nekem pedig fellépések, dedikálások, stúdiózások, és hasonló dolgok.

-Erre ne is gondolj, én igyekszem hamar megtanulni, és a hétköznap estéket, és a hétvégéket akkor együtt tudjuk tölteni. -mosolyogtam felé bíztatóan.

-Igen, kivéve, ha én a világ másik végén leszek. -húzta el a száját, és szemei csillogtak, de nem sírt.

-Megoldjuk. Úgy gondolom, sok mindent megéltünk már együtt, az már majd meg sok kottyan. De tudod mit. -mondtam, és leszedtem az egyik fekete-fehér, fonott karkötőmet, és Harrynek adtam. -Ha lesz olyan, hogy nem leszel itt velem, akkor majd erről eszedbe fogok jutni. -kötöttem fel a kezére a karkötőt.

-Ez lesz a kedvencem. -mondta, majd a szemembe nézett, és megcsókolt.

Miután már sötétedett, és jöttek a szúnyogok bementünk, és megettük az addig elkészült palacsintákat. Többet már nem volt erőm sütni, de szerintem elég is volt annyi.

-Gyere be a hálóba, és koronázzuk meg ez estét. -mondta Harry, és már le is vette a pólóját.

Felmentünk a hálószobába, és rövid időn belül le is kerültek a felesleges ruhadarabok. Forró teste enyémhez simult, és sűrű lélegzetvételeit fülembe hallottam.Simogattam, karmolgattam, és az egész testét végig csókolgattam. Gyengéd volt, és szenvedélyes. Az egész együttlét csodálatos volt.

-Életem egyik legszebb napja volt ez a mai. Köszönöm. -csókoltam meg Harryt, még mielőtt lekapcsoltuk volna a lámpát, és elaludtunk volna.



Na sziasztok, ismét kicsit megkésve hoztam a részt. Sajnálom, de nem nagyon voltam gépnél a nap folyamán. Épségben megérkeztem, és már csak egyszer fogok hosszabb időre eltűnni a nyáron. Örültem, hogy sok tetsziket kaptam, és 2 új olvasóm is lett ebben az egy hétben. Az oldalt ennek ellenére továbbra is lehet reklámozni, hiszen még mindig szívesen fogadom az új olvasóimat.
Arra gondoltam, hogy a 60. résznél lehetne azt csinálni, hogy ti írtok szavakat, én pedig azokat beleírom a következő részbe. Bármilyen szót írhattok, én pedig igyekszek egy frappáns részt összehozni.
Szóval ha van kedvetek, akkor írjatok. 
A kommentekre, amik megérnek egy választ, arra válaszolok, mielőtt felraknám az újabb részt.
a 60. rész 44 tetszik, és 24 komment után jön.
Anna xX.

34 megjegyzés:

  1. ez a resz is nagyon nagyon jo lett!! :) olyan aranyos volt harry es anne.:) nagyon varom a kovetkezo reszt!:) remelem jo volt a nyaralasod!:) es remelem kaptam ihletet;D:) igy utolso mondatnak: imadom a blogod!:D

    VálaszTörlés
  2. Mivelazt mondtad hogy írjunk szavakat, én írom az elsőt: szügy! xDD na ezt írd bele!:))
    Vixíí

    VálaszTörlés
  3. nagyon jo lett<3
    A szo pedig:kigyo

    VálaszTörlés
  4. nagyon jó lett! Ha nem baj akkor én inkább kettő szót írok: Hozzám jössz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahaha. Cseles ;) De szemét leszek, és külön veszem a két szót, tehát hozzám, és jössz :))

      Törlés
  5. Nagyon jó lett, én pedig azt a szót írnám hogy : meglepetés.:)

    VálaszTörlés
  6. Jó rész lett nagyon :D már alig vároma folytatást :D kérlek siess *-*bubi*-* köszi:D

    VálaszTörlés
  7. szuper lett, már nagyon vártam!:) a következőt is:) imádom a blogod! a szó: hírnév :D ez jött.

    VálaszTörlés
  8. Nagyon jó lett! nagyon jó a történeted! egyszerűen imádom! várom a következő részt! egyébként most pont Vonyarcvashegyen vagyok és várom a csodát! ha nem baj én most nem írnék szót, a többieké így is elég lesz egy fergeteges részhez! így tovább: Lena<3

    VálaszTörlés
  9. jaahhjj *_* ez a blog olyaaaaaaan uncsikaaaaa -.-" szánalmas vagy kisjáányom! ._. a barinőim, sokkal jobbat tudnak írni! Ez a blog úgy néz ki mint ha lehányta volna egy csillámfaszláma... szerintem tanuljál meg értelmesebbeket irkálni és ne ilyen sablonos, lehányt szarocskáát!!!!
    nahh mentem, puszhiikaaa *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, akkor kezdjük ott, hogy nem érdekel egy 12 éves kis picsa véleménye. Lehet, hogy a barátnőid jobbat írnak, de majd ha nekik is 64 rendszeres olvasójuk lesz, akkor pofázz. Amíg több mint 50 embernek nem uncsi a sztori, szarok a negatív véleményedre ;)
      pussz!

      Törlés
    2. hallod drágám, te várod el,hogy XY komment és olvasó után jön az új rész -.-'' csicska vagy, nem érsz többet.. csak szólok, hogy jobb ha tudod ;)

      Törlés
    3. hello névtelen...-.-
      hol is kezdjem....
      1.szánalmas vagy hogy 1 kommenhez nem mered válalni a neved főleg hogy ez egy negatív komment.
      2.hogy mersz te ilyenek írni ha nem tetszik akk olvasgasd a "barinőid"blogját.és ne is kommentelj légyszives mert mindenki pont leszarja véleményedet.
      3.mi ez a ribancos tájszólás?? xdddd komolyan mondom szánamas vagy...hülye kurva.
      4.igaza van Annának akkor pofázzál ha ilyen eredménnyel írod a te saját blogod.
      5.Anna,ez a rész is kurvajó lett csak így tovább :)xxxFanny

      Törlés
    4. Kedves névtelen kommentelő, Fanninak teljes mértékben igaza van, a neved vállalnád fel legalább. akkor olvasd a barátnőid tökéletes blogját. És az téged miért zavar, hogy kérek pár kommentet az új részek előtt? Ez szerintem nem szánalmas. Csak visszajelzést kérek, mert nem magamnak, hanem az olvasóimnak írok. Mindenesetre örülök, hogy a sokadik nem tetszik után írni is mertél. Ha van bátorságod írj a blog twitter vagy facebook oldalán üzenetet, nem akarlak lejáratni a többiek előtt ;) xD

      Ja, és Fanni, köszönöm, hogy kiálltál mellettem :)) ♥

      Törlés
    5. Természetes.:)♥ az ilyen kis Puzsér ribancok nagyon feltudnak idegesíteni xdddd

      Törlés
    6. Névtelenke, légyszíves linkelj már be nekem egyet a báránykáid tökéletes blogjából... már megbocsáss de ha ezt tényleg egy igazi kommentnek szántad(és nem fogadásból vagy viccből írtad) akkor ne legyél már olyan gyáva hogy fel sem mered magad vállalni..pff egyet értek Fanny és Anna kommentjeivel..szánalmas vagy...

      Törlés
    7. Helloszia nevtelen! ;D

      1. Minek tatod itt a szad ha nem tetszik?!
      2. olvasd akkor a barátnőid blogjat
      3. huzz innet a picsaba!

      Am szuper lett ez a resz is! *-* Kovit!!! L.

      Törlés
  10. nagyon nagyon jó lett!! ,mint mindig!,csak igy tovább!;D(L)
    és ne foglalkozz olyan szánalmas és irigy ember véleményével mint az a névtelen!
    *Vani

    VálaszTörlés
  11. Hehe!! :))) Ez a névtelen olvasó megnevetettet :DD. Hogy ki a szánalmas arról lehetne sokat irkálni. De szerintem az, aki ilyen trágár és így letámad valakit, csak mert neki nem tetszik a blog az gázabb. És még a nevedet sem vállalod. Ha uncsi írj jobbat! ;) Aztán linkeld be. Nem tetszésedet kulturáltan is le lehet írni, de ez csak az agyi kapacitásodról ad tanúbizonyságot. :P Szerintem egy részt sem olvastál el, akkor meg ne pattogj itt, mert szerintem nem igazán érdekel senkit, amíg ilyeneket írsz. Ha szépen leírod, hogy miért tartod unalmasnak, akkor talán meg is lehet fogadni a tanácsot, de így...
    Szerintem jó a történet ;) Irigykedni meg mindig fognak,de ezek szerint valamit jól csinálsz ;) Nekem tetszik. Várom a következő részt! :)

    VálaszTörlés
  12. nem tudom hogy csinálod de eszméletlenek a részek.csak igy tovább ,ja és arra a kis hülyére ne is hallgass bizos kipukkad irigységében ;)

    VálaszTörlés
  13. Szia! Nagyon jól sikerült ez a rész is! Alig várom a következőt! :))

    VálaszTörlés
  14. nagyon jó rész lett szokás szerint! :) és ne foglalkozz azzal a névtelennel, mert csak irigy! nagyon várom a következő részt! :D
    Szandi.x

    VálaszTörlés
  15. Amúgy meg tényleg nagyon könnyű lemásolni mások ötleteit -.- szerintem is....
    Kira voltam.... csak hogy örülj

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kira! Keress egy olyan blogot, ami semmiben nem hasonlít másik blogokra ;)

      Törlés
    2. Hagyd már abba.... Olyan idegesítő vagy!! Szerintem ez a blog nagyon jó és minden benne van aminek kell! :)

      Törlés
    3. csak szólok hogy nem én Kyra voltam mert én imádom a blogod *-* ez a másik kis csicska meg szégyent hoz a nevemre

      Törlés
  16. Ma kezdtem el olvasni a blogod. Nagyon tetszik...Eszméletlen jól írsz :D izgatottan várom a következőt :) Fanni.xx

    VálaszTörlés
  17. tokeletes lett ez a resz is mint a tobbi, varom a kovetkezot, a szo pedig legyen rozsaszirom:) Emi

    VálaszTörlés
  18. Mikor teszed fel a következő részt? :)

    VálaszTörlés
  19. Úristen ez a blog nagyon jóóóóóóóóó :) Úgy kell elrángatni a gép elől nem bírom abbahagyni az olvasást :) nagyon jó író vagy :)

    Van más blogod is? szívesen olvasnám :)

    VálaszTörlés