Amiket nagybetűvel írok, azokat a szavakat ti írtatok, hogy legyenek bent a 60. részben :)
-Jó reggelt, édes. -mosolygott rám Harry.
-Jó reggelt Hazza. -nevettem rá, teljesen kipihenten.
-Utálom, ha így hívnak, de rád nem tudok haragudni. -ölelt magához szorosan.
-Még jó. -csókoltam meg. -Mit reggelizzünk? -keltem ki mellőle.
-Pirítós? -kérdezett vissza kicsit később.
Bólintottam, hogy rendben, és lementem a konyhába, hogy elkészítsem. Már éppen vajjal kentem meg a kenyeret, amikor Harry szólt le. A hangján már hallottam, hogy valami nincs rendben.
-Mi történt? -kiabáltam neki vissza.
-Gyere fel. -mondta, én pedig gyorsan kivettem a kenyereket a sütőből. -JÖSSZ már? -kérdezte idegesen.
-Megyek persze. -siettem fel a lépcsőn. -Mi az?
-Nézd meg. Kiderült, hogy Magyarországon vagyunk. Meg az is, hogy itt, Vonyarcvashegyen. -mondta idegesen, és a laptopja képernyőjére mutatott.
-Biztos az a KÍGYÓ volt. -szorítottam össze a kezem dühösen.
-Hahó. Ha Laurára gondoltál, vele kibékültetek. -állított le.
-Jó igaz, de ki tudja mennyire volt őszinte. De bárki volt az, elrontotta a közös két napunkat is. -mondtam, és még mindig nagyon dühös voltam.
-Nyugi. Megoldjuk. A HÍRNÉV átka. -karolta át a derekamat Harry. -Délelőtt fél 11-től fél 12-ig leszek elérhető a rajongóknak. Dedikálok, képet csinálok, és utána csak veled leszek. Így jó?
-Nekem tökéletes. De én nem szeretném, hogy miattam a rajongóid megutáljanak.
-Nem fognak, nyugi. -nézett rám fél szemmel, miközben elvett egy szelet pirítóst.
Gyorsan megreggeliztem, majd bepakoltam a strandcuccainkat a táskámba. Amíg én a mai ruha összeállításomat válogattam, addig Harry kiírta twitterre, hogy csak fél 11-től fél 12-ig lesz elérhető a rajongói számára, és szépen megkérte őket, hogy a nap folyamán többet ne zavarjanak minket.
-Na hamupipőke elkészültél? -kopogott be a fürdőbe Harry.
-Igen, már csak összekötöm a hajam, és jöhetsz is. -mondtam, és gyorsan felhúztam az egyberuhám cipzárját. Hajamat copfba fogtam, és kijöttem a fürdőből. Harry már útra készen állt. Kék térdnadrág, fehér izomtrikóval és strandpapuccsal. Azt hittem hanyatt vágódok. -Hol a sarum? -kérdeztem idegesen.
-Talán a cipőknél a táskában? -nézett rám értetlenül a barátom.
-Jó, bocsi, csak kicsit ideges vagyok. -mondtam, és kihalásztam a sarum a táskából, már csak a napszemüvegem hiányzott, és már indulhattunk is.
-Szia. -köszöntöttem egy puszival. -Meglepetés nyaralás, vagy valami ilyesmi. -mosolyodtam el, és megöleltem Harryt.
-Beszélgessetek csak, én haza viszem a cuccokat, és kirakom száradni, este 10-kor indul a gép vissza Londonba. -mondta, majd nyomott egy gyors puszit a homlokomra.
Még én 10 percig beszélgettem a fagyizóban, aztán elindultam a házhoz. A bejárati ajtón egy post-it-et találtam, és rajta egy egyenes nyíl volt. Bementem, és gondoltam a nyíl a haladási irányt jelzi, úgyhogy mentem egyenesen a lépcsőig. Mivel ott sem találtam semmi jelzést, felmentem. Közben 3-szor kiabáltam el magam, hogy Harry, de nem jött válasz, úgyhogy tovább kellett keresnem.Már a lépcsőnél egy-egy RÓZSASZIROM hevert a földön, majd egyre többel találkoztam a padlón. A szirmok mellett az öntapadós cetlik is segítetek eligazodni. Az utolsó post-it a fürdőszobára mutatott. Óvatosan benyitottam, és tátva maradt a szám. A kádban a habos víz, tele volt rózsaszirmokkal, körülötte pedig gyertyák világítottak.

Megszorítottam Harry kezét, és lesétáltunk a strandra. Nem kellett belépőt fizetünk, mivel Harry miatt, sokkal több ember vett belépőt, mint általában.
Lepakoltuk a cuccokat, és már jöttek is a rajongók. Fél 11 előtt 3 perccel. Hihetetlenek.
Egy darabig Harry mellett ültem a pléden, de húsz perc csendben ücsörgés után meguntam. Jó, csináltak pár közös képet rólunk, de főként Harry volt a középpontban. Egy lány ült le velem beszélgetni, de csak pár szót váltottunk, mert mennie kellett.
-Egy ismerősömnek itt van büféje. Kérsz valamit. -csókoltam meg gyengéden, és gyorsan Harryt.
-Egy hamburgert, ha lehet. De csak fél 12-re. -mosolygott, és aláírta egy lány pólóját.
Anyu unokatesójával jót beszélgettünk. Én ittam egy jegeskávét, és fél 12-re kértem kettőnknek két hamburgert.
-Örülök, hogy láttalak, aztán sok boldogságot göndörkével. -búcsúzott el anyu unokatesója. -És a család többi tagját is puszilom. Ők nem akarnak egyszer majd eljönni?
-Átadom nekik. Nem tudom, ez nekem is csak egy MEGLEPETÉS volt, tehát Harry indulás előtti este szólt, hogy pakoljak össze 2-3 napra elegendő nyári ruhát, és strandcuccot. És látod, itt kötöttünk ki. Na de mennem kell, mert már vár a barátom, köszi. Szia! -köszöntem el végül, és 2 kólával, és 2 hamburgerrel visszamentem Harryhez.
Még 2 lány állt ott, de mikor ők is megkapták az aláírást, bocsánatot kértek, és el is mentek.
Hihetetlenül rendesek voltak a directionerek. Többet oda sem jöttek hozzánk a nap folyamán.
A vízben el hülyéskedtünk, és egy kicsit sikerült lebarnulnom is. Mielőtt még visszamentünk volna a bérelt házhoz bementünk a stranddal szembe lévő fagyizóba. Szerintem nagyon finom a fagyijuk, ezért Harryt elrángattam magammal.
-Anne Hát te? -köszönt csodálkozva egyik rokonom.
-Beszélgessetek csak, én haza viszem a cuccokat, és kirakom száradni, este 10-kor indul a gép vissza Londonba. -mondta, majd nyomott egy gyors puszit a homlokomra.
Még én 10 percig beszélgettem a fagyizóban, aztán elindultam a házhoz. A bejárati ajtón egy post-it-et találtam, és rajta egy egyenes nyíl volt. Bementem, és gondoltam a nyíl a haladási irányt jelzi, úgyhogy mentem egyenesen a lépcsőig. Mivel ott sem találtam semmi jelzést, felmentem. Közben 3-szor kiabáltam el magam, hogy Harry, de nem jött válasz, úgyhogy tovább kellett keresnem.Már a lépcsőnél egy-egy RÓZSASZIROM hevert a földön, majd egyre többel találkoztam a padlón. A szirmok mellett az öntapadós cetlik is segítetek eligazodni. Az utolsó post-it a fürdőszobára mutatott. Óvatosan benyitottam, és tátva maradt a szám. A kádban a habos víz, tele volt rózsaszirmokkal, körülötte pedig gyertyák világítottak.
Harry laptopjából halkan szólt a zene, a kád mellett egy kis asztalon pedig egy üveg pezsgő állt.
(ajánlott zene)
Még rajtam volt a fürdőruhám, így abban beültem fele szembe a kádba, ő pedig felém nyújtott egy pohár pezsgőt.
-Na, milyen volt? -kérdezte csillogó szemekkel.
-Ennél szebb ajándékot még soha nem kaptam. -mondtam, majd kezeimet nyaka köré kulcsoltam, és szorosan megöleltem.
-Akkor, egészségünkre. -mondta boldogan, és koccintottunk.
Miután leraktuk a poharakat, én pedig átültem az ő oldalára. Az ölébe ültem, fejemet pedig mellkasára fektettem. Míg ő a hajamat csavargatta, én az arcát, és a kockás hasát simogattam.
-Eddig is nagyon szerettem a Balatont, de most, hogy még gyönyörűbb élmények fűznek hozzá, még jobban megszerettem. -mondtam, és megcsókoltam.
-Eddig nem nagyon szerettem a Balatont, de most már nagyon is megkedveltem. -nevetet pimaszan, én pedig büszke voltam rá. Csak azért, hogy nekem örömet okozzon, eljött oda, ahova nem is szeretett volna. Hihetetlen. Nála jobb pasit keresve sem találnék.
Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben, amikor megcsörrent Harry telefonja.
-Hagyd. -mondta, mikor én éppen fel akartam venni a földről. Nem ellenkeztem, és ismét odabújtam hozzá, amikor ismét megszólalt a telefon.
-Harry, vedd fel! -mutattam a földön csengő készülékre.
-Szia Gemm. Mizu? -szólt bele lazán a telefonba, közben pedig kihangosította.
-Be tudtok jönni HOZZÁM? vagyis Anne. De te is jöhetsz. -mondta aggódva Harry nővére.
-Mégis mi történt? Hova kell bemenni? Mi éppen a Balatonon vagyunk. -mondta értetlenül Harry.
-Akkor mindegy. Nem is zavarok. Bocsi. -mondta csalódottan Gemma.
-De, mond már el mi van. Éjjel megyünk haza. -szólt bele idegesen a telefonba Harry -Hol vagy?
-A kórházban. -jött egyszerre a válasz, amit egy nagy sóhaj kísért...
Na sziasztok. Ismét kicsit csalókák voltak a kommentek, mivel valaki, elég durván fejezte ki a nem tetszését, ezért én egyszerre reagáltam rá, úgyhogy ott egy kisebb vita alakult ki, több kommenttel. Ezért legközelebb azt is figyeljétek, hogy kik kommentelnek, és ne ezt nézzétek, hogy van 30 megjegyzés, hanem, hogy mennyi ember írt megjegyzést. Meg amúgy is. Nem baj ha több kommentet kapok. úgy gondolom, hogy ennyit ti is foglalkozhattok velem, ha én 2-3 órát arra fordítok, hogy összehozzak nektek egy rész. Szóval tessék kommentelni. Akinek pedig valami nem tetszik értelmes ember módjára fejezze ki! ;)
Túl a 60 részen, 65 rendszeres olvasóval. Köszönöm nektek! Remélem így, a ti szavaitokkal is tetszett a rész.
Véleményeket várok. Néha kicsit többet is írhattok annál, hogy tetszett, meg hogy következőt :)
50 tetszik, és 24 komment után jön a folytatás. ( a kommentekre a 61. rész feltétele után válaszolok!)
Anna xX.
nagyon tetszett ez a resz is!:) ez a kedvenc blogom! hihetetlenul jol irsz:D alig tudom kivarni a kovetkezo reszeket.:$ nagyon kiváncsi vagyok mi van Gemmával.:O
VálaszTörlésAzokkal pedig ne törődj akik leszólják a blogod! Csak féltékenyek!;)
Szandi
Nagyon jó lett és nagyon jól megoldottad a részt a kapott szavakkal. :) Ügyes vagy, így tovább. :) Remélem Gemmával nem történt semmi rossz. :/ Siess a következővel. Dorka. x
VálaszTörlésNagyon jó lett, ez a blog az egyik kedvencem *.* Kíváncsian várom a következőt ;))
VálaszTörlésSziaaa :D ez is nagyon jó rész lett:D kíváncsi vagyok h mi történt Gemmával :D már nagyon várom a kövit :D kérlek siess vele :D *-*bubi*-*
VálaszTörléskoszi h beleraktad<3
VálaszTörlésKirály lett!Imádom az írásod mindig nagyon izgalmas,eredeti.Kívánsían várom a következő rész fejleményeit! :)
VálaszTörlésnagyon jó lett mint mindig.:)) kíváncsi vagyok a fojtatásra.:)
VálaszTörlésNagyon tetszik mint mindegyik másik :)) kérleksiess a következövel :DD
VálaszTörlésszia! Nagyon jó lett :) gondolom mi fog történni :) neház elmagyarézni mi tetszik bene mert leginkább az egész! :P Ja és a durva kommentelőkkel meg nem kell foglalkozni bár szerintem ezt te is így látod. Csak irigyek! :) Így tovább!
VálaszTörlésMár régebb óta olvasom az írásaidat és a múltkori kis affér után gondoltam írok. Igazából szürreálisan romantikus itt minden, néha kicsit túl egyszerűnek érzem a cselekményt. DE mégis mindig várom a következő részt! Általában nem olvasnék ilyesmit de valamiért mégis tetszik. Szóval csak így tovább, én érzek fejlődést az írásodban ennyi rész után,megéri folytatnod. :))
VálaszTörlésEz a véleményem volt, mivel kérted hogy jelezzük mit gondolunk.
SzuperSzuperSzuper !! Kedvenc részem lett:) Nem találtam benne hibát..:)Várom a következőt, remélem azért semmi nagy baj nem lesz Gemmával...
VálaszTörlésEszméletlen jó lett!!! ,Nagyon várom a következö részt!!:DDDL
VálaszTörlés*Vani
jujj nagyon jó rész lett :D kíváncsian várom a következő részt! :D
VálaszTörlésSzandi.x
Kövi részt*-*
VálaszTörlésSacóó
Ez annyira jó!! 2 napja kezdtem el olvasni és máris itt tartok... Amúgy el tudnám képzelni ezt pl. egy újság cikként vagy talán még egy könyvnek is. Végül nagyon jókat írsz és így tovább!!!!!!!
VálaszTörlésOLVASNI FOGOM A FOLYTATÁST IS ˘-˘
Judit
Nagyon jó lett!Tökély!!♥♥
VálaszTörlésMost hogy ilyen kíváncsivá tettél Gemmával kapcsolatban Gyorsan hozd a folytatást!!^^
Az a névtelen meg egy utolsó ribi, le kell sz*rni:DD
Nagyon tetszett!! :) Kicsit rossz előérzetem van Gemmával kapcsolatban de remélem azért nem lesz semmi nagyon komoly baj.. :) gyorsan köviit!! :)
VálaszTörlésszokás szerint remekül összehoztad:)) siess a következővel ;)
VálaszTörlésNagyon jó lett, jöhet a kövi :))
VálaszTörlésRemélem nem lesz semmi baj Gemmával :) de ez így nem ér!! nem ér így befejezni egy részt!! :D Légyszi nagyon siess a következővel :)
VálaszTörlésSzia! :) Kaptál tőlem egy díjat! :) Nézd meg! És még mindig nagyon jó a blog! :)
VálaszTörlésNagyon jó blog !!
VálaszTörlésKöviiit!!!! Jó lett ez a rész is és már nagyon várom a folytatást, úgyhogy remélem sietsz vele. :) De tényleg nem ér így befejezni! ;D Tudod hol kell abbahagyni, hogy mi tűkön ülve várjuk, hogy mi lesz. Ügyi vagy.♥
VálaszTörlésAzért remélem nincs komoly baj Gemmával. :S
Amy Xx
Jöhet a kövi!! :DD
VálaszTörlésSzia, vár egy díj a blogomon stolemyheart-onedirection.blogspot.hu/ :)
VálaszTörlés