-Vigyázz magadra. -nyomtam egy puszit Zayn arcára, és elrohantam.
-Jó napot, szia. -mentem oda a pult-hoz, és kicsit sokkot kaptam. -Laura, te meg mit keresel itt. -szinte már támadtam, de Harry visszahúzott.
-Csak itt nyaralunk, és úgy éreztem muszáj beszélnünk. -kezdte, alg hallhatóan.
-Nincs miről beszéltünk, tűnj el az életemből, örökre. -mondtam, és egyik kezem a lány arcához közeledett, de Harry leállított. Ismét.
-Szívem, legalább hallgasd meg. -simította meg a hátamat Harry.
-Na szóval, én nagyon megbántam amit tettem. Tényleg mindent. A suliban való keveréstől elkezdve, a szülinapod elrontásán át a Harryvel való csókolózásig. Mindent. Hülye voltam, és ezzel nem oldottam meg semmit. Akkor is népszerűbb voltál mint én, és a szépségeden sem változttott semmit. Sőt meg Harryvel sem szakítottál. Rájöttem, minden hülyeség hiába volt. Kérlek ne haragudj. -ölelt át a lány, nekem pedig egy kis könnycsepp szökött ki a szememből.
-Semmi gond, iszol valamit? Meghívlak. -ajánlottam fel boldogan.
-Köszi nem kérek semmit, esetleg majd máskor benézek, de most meg kell keresnem anyuékat. További szép napot. -köszönt el már ő is mosolyogva, és elment.

-Mi jöhet még? Zayn jól van, Laura bocsánatot kért. Tök szuper minden. -mondtam, és megcsókoltam Harryt.
-Engem még valami zavar. Az, hogy nem rabolhatlak el csak úgy. -kacsintott, és egy perverz vigyorral rámnézett.
-Hahaha. -mondtam unottan, és kiszolgáltam az egyik vevőt.
Harry 7-ig bent volt nálam a kávézóban, de utána Felix-el hazamentek, vagyis csak hazaindultak, aztán 5 perccel később Harry futott vissza.
-Valamit elfelejtettem. -mosolygott, majd megcsókolt. -Najó. Nem ezt. Bizonyára te vagy Roxi, mivel Kitty volt délelőtt.
-Zsenikém, mond már el, mit akarsz. -nevettem Harryre.
-Na szóval. Itt vannak az aláírások. Liam-e, Niall-é, és végül az enyém. -nyújtotta oda Roxinak a papírokat Harry.
-Jajj. Köszönöm, nagyon boldog vagyok. -ugrált Roxi, Harry pedig tényleg haza ment, vagyis a harmadik otthonába, hozzánk.
Az este nem volt annyira zsúfolt. Vagyis többen inkább csak elvitelre kérték az italokat, és csak 2-3 asztalnál beszélgettek. Elvileg szombaton 11-kor zárunk, de még fél 12-kor is a pult mögött ásítoztunk Roxival. De akkor már elegem lett a dologból, így kedvesen szóltam az ott romantikázó párnak, hogy zárni szeretnénk, úgyhogy 5 perccel később már ők sem voltak ott. Lezártam a kasszát, közben pedig Roxi elmosogatott. Viszonylag hamar, háromnegyed 12-kor leáramtalanítottam, és bezártam. Éjfél előtt 3 perccel pedig már otthon voltam.
Arra számítottam, hogy már mindenki aludni fog, de Harry még a laptopomat nyomkodta. Mikor hallotta, hogy megjöttem hirtelen kilépett mindenből, és lehajtotta a gépet.
-Remélem nem valami 18 karikás oldalon mászkáltál. -nevettem felé, és megcsókoltam.
-De, már 3 videót fel is töltöttem, remélem nem zavar. -nevetett pimaszul, majd lerántott magam mellé.
-Harold Edward Styles, ma nagyon vicces kedvedben vagy. -csikiztem meg. -viszont én hulla fáradt vagyok, úgyhogy menjünk aludni.
-Hát jó. -mondta szomorúan és bekullogott a szobámba.
-Majd bepótoljuk a dolgokat,- nevettem rá, ő pedig szorosan magához ölelt az ágyban.
-Na. Jó éjt. -mondtam, és lekapcsoltam az éjjeli lámpát.
Reggel csak én keltem fel korán, Harry még aludt, úgyhogy egyedül, és persze csendben készülődtem.
Mivel vasárnap volt, kicsit ünnepélyesebben öltöztem fel. Fehér felsőt vettem, fekete shorttal (amit a kötényem úgyis eltakart) és egy barnás magassarkúval. A hajam eléggé össze-vissza ált, viszont már nem volt időm a vasalásra, ezért egy napszemüveggel tartottam meg. Szememet szemceruzával kihúztam, és szempillaspirált használtam. Nem vittem túlzásba a sminkelést. Minek?

A nap egész pörgős volt. Mármint a reggeli, és a délutáni része. 11-től 3-ig nyugalom volt. Nem akartam egyedül hagyni a lányokat, ezért csak felhívtam Zaynt, aki megnyugtatott, hogy minden oké, jól van, és Melivel is beszélt, ami még inkább megnyugtatta, szóval minden oké.
Harry egész nap Felix-el volt, úgyhogy nem is jöttek be, 1-kor írt egy sms-t hogy finom volt az ebéd (nem tudom mit főztek) és most valami filmet néznek.
Anyuék a vártnál korábban, este 7-kor megérkeztek. Vasárnap általában korán be tudnak zárni, ezért bevállalták, és hazaküldtek.
-Hát te? -nézett rám kicsit ijedten a barátom.
-Anyuék megjöttek, és azt mondták, hogy jöjjek haza, én meg nem ellenkeztem. ja, és azt mondták, várjuk meg őket, mert mondani akarnak valamit. -öleltem át Harryt.
-Háát jó. Mit szólnál, ha addig videojátékoznánk hárman? -húzott le a tv elé.
-Felix-el? -néztem körül.
-Igen, épp a zuhany alatt énekel, de mindjárt jön. -nevetett. -Azért te jobb vagy nála, nyugi. -kacsintott rám.
-Hahaha. Nem tört még ki egy ablak sem a fürdőben?
-Nem, és igen, én is örülök, hogy itt vagy. -jött ki Felix a fürdőből.
-Jó, na haragudj. Videójáték fél 10-ig? -ajánlottam fel, főként azért, hogy másra tereljem a témát.
Hamar elment az idő, 3/4 10-kor hirtelen felugrottam, és eszembe jutott, hogy az öcsémnek ilyenkor már a szobájában a helye.
-Hát jó. Megyek. Jó éjt. -pacsizott le Harryvel, nekem meg adott egy puszi féleséget.
Mi is kikapcsoltuk a játékot, és beleültem Harryvel, és amíg meg nem jöttek anyuék csak csókolgattuk egymást.
-Sziasztok. Kincsem fáradt vagyok, viszont valamit el kell mondanom. -kezdte anyu, és kicsit megijedtem.
-Az a helyzet, hogy ugye tudod, el kell végezned a 12. osztályt, és le kell érettségizned, ezért beírattunk London legjobb gimnáziumába.
-Ja, jó tudni. álltam fel idegesen, de Harry visszahúzott.
-Édes. gazuk van, ha valamire vinni akarod, akkor muszáj leérettségizned. Okos vagy, simán megcsinálod. -simogatta meg a hátam.
-Az oké. De mi az, hogy úgy íratnak be valahova, hogy nem is tudok róla? -háborodtam fel.
-Mert jót akarunk, és neked is így lesz a legjobb. Az igazgató a jegyeid alapján simán felvett, így utolsó évre is, de azért kért, hogy menj be hozzá, egy elbeszélgetésre, holnap. -jelentette ki komolyan anyu.
-Hát jó. Még jó, hogy nem terveztem semmit. -húztam el a számat.
-Akkor is elmentél volna. -mondta szigorúan apa.
-Na jó. Viszont nekem mára ennyi elég volt, úgyhogy megyünk aludni. Jó éjt. -rohantam be a szobámba, és szegény Harry előtt becsaptam az ajtót.
-Héé. Nyugi. -jött be utánam.
-Hogy nyugodjak meg. Mi az, hogy ki se kérik a véleményem? -kérdeztem még mindig felháborodva, bár titkon örültem is, hogy London legjobb középsulijába járhatok.
-Mert ismernek, és tudták, hogy neked ott jó lesz, és jó is lesz. Büszke vagyok, hogy a barátnőm ilyen okos. -puszilta meg Harry a homlokom. -Aztán majd a sikeres érettségiket meg megünnepeljük.
-Mindenképp. De lehet egy kérdésem?
-Akár kettő is. -mosolygott.
-Mit néztél annyira a neten? Ugye nem csalsz, vagy ilyesmi.
-Kicsikém. Magyarország időjárását néztem. -mosolygott még mindig.
-De mégis miért? -néztem rá kérdő tekintettel.
-Majd megtudod. Jó éjt. -kacsintott, és lekapcsolta a lámpát.
Na sziasztok, bocsánat, hogy kicsit később hoztam a részt, de nem vvoltam gépközelben az elmúlt 2 napban. És most pedig csakis rajtatok múlik, hogy hozok-e részt holnap, vagy hétfőn, mivel kedden már ismét nyaralni megyek, tehát megint elvonulok egy kis időre.
Ha összejön a 23 komment, és 43 tetszik hétfőig, még rakok fel a nyaralás előtt új részt, ha nem, akkor csak jövő hétfőn (30.-án) jön a folytatás :)
Addig is, tessék ajánlani a blogot, mert már régóta 60 rendszeres olvasóm van. Persze ennek nagyon is örülök, de volt olyan, hogy szinte naponta kaptam új olvasókat, most már ez annyira nem így van, de remélem mire hazaérek a nyaralásból többen leszünk.
Kommentelésre, és tetszikelésre fel!
Anna xX.
nagyon jó lett :D gyorsan kövit :D
VálaszTörlésniki
nagyon tetszik :) kövit *-*
VálaszTörlésnagyon jó lett ismét, siess a kövivel:)))
VálaszTörlésköviiit *__*
VálaszTörlésBerníí
nagyon jóóóó *.*
VálaszTörlésSzupi.kovit:)
VálaszTörlésimádom! nagyon jo! alig várom a kövit!*-*
VálaszTörlésimádom! nagyon jo! alig várom a kövit!*-*
VálaszTörlésNagyon jóó lett :) Kár h itt lett vége..:D Várom már a kövit :D <3
VálaszTörlésBizony már megint jò lett! De szerintem néha Anne-nek is ki kéne találnia meglepiket Harry-nek, ne mindig neki kelljen.
VálaszTörlésDe nagyon jó, mint mindig! Én valahogy nem hidzek Laurának, túl simlis! Tuti fog még valamit csinàlni....
Csak ìgy tovàbb!!! Judy
Már régóta tervezem, hogy Anne is készül majd valamivel, de még nem sikerült elsütnöm, de majd hamarosan. és, lehet, hogy Laura majd visszatér. MAJD :) x.
Törlésmegint nagyon jó lett :) kíváncsi vagyok h Laura mire készül...
VálaszTörlésnagyon várom már a kövit :D Szandi.x
nagyon szuper rész lett,mint mindig :DD ,nagyon várom már a következőt,kedvenc blog(L):))
VálaszTörlés*Vani
nagyon jó rész lett :D már nagyon várom a folytatást :) Dorina
VálaszTörlésEz a rész is nagyon jó.:). mit mindig..;) úgy látom hogy a tetszikek azok meglesznek,, és a kommenteken fog múlni.. Szóval hajrá.. ahogy mondtad is KOMMENTEKRE FEL :)
VálaszTörlésUjjat<3
VálaszTörlés<3
VálaszTörlésTényleg szuper :)
VálaszTörlésNagyonjo :D imadom,tehetseges iro vagy:)
VálaszTörlésP.xX
Nagyon jó lett!Remélem még ma jön az új rész!:)
VálaszTörlésKövetkezőt! :))
VálaszTörlésNagyon jó lett! Az új részt ma tedd közzé!
VálaszTörléskövetkezőt légyszi:DDDDDDDDDDDDDDD
VálaszTörlés*florcsiii
miaz, h ,,kihízta'' a szemét?! -.-'' XD
VálaszTörlésJó lett!!!!!! következőt gyorsan!!! :)
VálaszTörlésMilyen aranyos Harry! Ügyi vagy,mint mindig és ez a rész is nagyon jó lett! Várom a kövit! Am én is megyek holnap nyaralni :) szóval jó nyaralást!
VálaszTörlésu.i.: Happy Birthday One Direction !!! :D
Amy Xx