2012. július 17., kedd

56. Váratlan vendég

Reggel, vagyis hajnalban a telefonom ébresztett.


-Te jó ég, hány óra van? -dörzsölte meg a szemeit Harry.


-Negyed 6. Aludj csak vissza nyugodtan, ha gondolod. -mondtam miközben kinéztem az ablakon. borult volt az ég, és az ablakba kitett hőmérő is csak 17 fokot mutatott, ezért kicsit melegebb cuccokat választottam. Egy szürke farmert, egy fehér, feliratos felsőt, és egy Supermen-es pulcsit. Mivel tudtam, egész nap rohangálni fogok, ezért a piros, kicsit kopott Converse cipőmre esett a választásom. A szettet pedig egy piros szemüveggel dobtam fel.


Hajamat copfba kötöttem, szememet szemceruzával kihíztam, és egy kis szempillaspirált használtam.


-Hmm. Micsoda illatok. -mentem be mosolyogva a konyhába.


-Rántotta. Remélem megfelel. -ölelt meg boldogan Harry.


-Tökéletes, és a tea is finom. -mondtam, miközben gyorsan megreggeliztem, így hajnalba.


-Mi lesz a mai programod? -nézett felém, miközben belekortyolt a teájába.


-Hát valószínüleg végigdolgozom a napod, de azért majd hazanézek, ha gondolod főzhettek is,de rendelhettek kaját is. Az utóbbi azt hiszem Felixnek jobban tetszene. -mondtam mosolyogva.


-Ki tudja. Majd ráveszem a főzésre. Amúgy Ő szinte olyan mintha az öcsém lenne. Tök jól megértjük egymást.


-Ennek örül, viszont nekem mennem kell, mert nem lesznek kész a péksütik 6-ra. álltam fel sietősen. Felkaptam a táskámat, és ki is rohantam. -A kulcs. -futottam vissza gyorsan a szálloda elől.


-Szia Kitty, ne haragudj, hogy késtem, de még kicsit új nekem ez a hajnali kelés.Te hogy bírod? -mondatomat egy nagy ásítás kísérte.


-Meg lehet szokni. -mosolygott rám a lány, aki egész fittnek tűnt, így reggel fél hat után 10perccel.


Beraktam sülni a péksüteményeket, és beindítottam a kávéfőzőket. Az első vendégek pedig már hat óra után pár perccel megérkeztek. A reggeli csúcs. Ez kb. 6-tól max 8-ig tart. Utána már kicsit nyugisabb a dolog, ami csak azt jelenti, hogy nincs hosszú sor, hanem 10 percenként jönnek vendégek, de persze ez is nagyon jó.


-Szép jó reggelt a hölgyeknek. -jött be vidáman Harry és Felix.


-Sziasztok. -adtam egy csókot a pulton keresztül Harrynek. -Mit kértek?


-Felix? -nézett az öcsémre Harry.


-Kakaóscsiga kakaóval. -adtam a választ öcsém helyett.


-Nem, azt kérek amit Harry. -javított ki Felix.


-De aranyos, akkor egy csokis fánk de nem tejeskávéval, hanem kakaóval. 


-Ismersz. -nevetett Harry. -De én a kakaó helyett tejeskávét kérek. kevés volt ez a 7 óra alvás.


Kicsit otthagytam a fiúkat, és megcsináltam Harrynek a tejeskávéját, a tesómnak pedig a kakaóját, majd adtam nekik 2 fánkot.


-Üljetek csak le, nekem most itt kell maradnom, de ha lesz pár szabad percem odamegyek.


-Jólvan. -mosolygott Harry, és a leghátsó asztal felé indultak.


-Anne, bocsi hogy nem szóltam, csak nem akartam zavarni, de kerestek. -jött oda kicsit zavartan Kitty.


-Ki volt az? -kérdeztem aggódva.


-Valami Zayn. -mondta egyszerűen a lány.


-Te jó ég. Zayn. Bocsi, hátra kell mennem a barátomhoz, mindjárt jövök. -mondtam, és felkaptam a telefonomat.


-Harry, Zayn most hívott, most hívom vissza, mondtam, és már hívtam is Zaynt.


-Szia Anne. Be tudnál jönni, 3 körül műtenek, és nagyon izgulok, szükségem van valakire, aki megnyugtatna. -mondta aggódva a srác.


-Persze, mikor menjek? Ha negyed 3 fele ott vagyok az jó? -kérdeztem miközben fel-alá járkáltam.


-Tökéletes, köszönöm. Majd meghálálom. -mondta, és letette.


-Zayn 3 körül műtik, bemegyek hozzá negyed 3 körül, jössz velem?


-Hát, az a helyzet, hogy én inkább most néznék be hozzá, az öcséd úgyis 11-kor találkozik a haverjaival, és akkor ha megjöttem 2 körül itt maradok a kávézóban, hogy szólni tudjak ha valami van. -mosolygott aranyosan Harry.


-Ezt nagyon köszönöm. A srácokhoz is mész? -érdeklődtem tovább.


-Igen. Kéne pár cucc holnapra. Miért?


-Hát tudod van az egyik segítő lány, és ő rajongó, főleg Liamtől szeretne aláírást, de a többiektől is kérhetsz ha otthon vannak. Csak ennyi. Roxinak hívják.


-Rendben, viszont akkor én megyek is. -mondta majd felállt, karjait átfonta derekamon, és megcsókolt. Én a pult felé, ő pedig az ajtó irányéba indult.


Amig Harry meg nem jött, addig nagyon izgultam, és stresszes voltam. Legszívesebben megbeszéltem volna valakivel, de Kitty nem ismeri a srácokat, Do-ékat meg nem akartam a hülyeségeimmel fárasztani. 


-Na szia. Anne, mehetsz, én itt maradok. -váltott le gyorsan Harry.


-Minden ok még? -néztem felé a ggódva.


-Nagyon izgult. Azért egy kicsit sikerült megnyugtatnom, de azt hiszem neked jobban menne, szóval siess. -sürgetett Harry.


-Ha bármi van, hívj. -mondtam, és már rohantam is ki a kávézóból.


A kórház recepcióján kedvesen útba igazítottak, én pedig mint egy őrül úgy rohantan be Zaynhez.


-Minden rendben? -öleltem meg.


-Nem. Semmi nincs rendben. Nagyon félek. Mi van, ha nem sikerül a műtét? És itt maradok? 


-Ne, ilyenre ne is gondolj, minden rendben lesz. -szorítottam meg a kezét.


-De ha mégsem, akkor minden ami az enyém volt az a családomé lesz majd, és Melinek is mond meg majd hogy szeretem és... -folytatni akarta de megszakítottam.


-Zayn. Te 2 óra múlva már megint meg fogsz ölelni, épen és egészségesen. -molyogtam rá, és éppen bejött egy nővér.


-Zayn, altatnak, és megyünk. -mondta szigorúan.


-Rendben, Anne, megvársz. Kérlek. -mondta, és egy könnycsepp gördült le az arcán.


-Igen, persze. És ne feledd, légy erős, és optimista! -adtam neki egy puszit, őt pedig eltolták a műtőbe, egy darabig én is mehettem, de aztán el kellett válnunk. Én leültem, őt pedig elvitték.


20-30 percig csak idegesen ültem, vagy járkáltam fel-alá, amikor nagy meglepetésemre Louis jelent meg.


-Szia. Miújság? -ült le mellém.


-Szia. már fél órája bent vannak, semmi hír. De te hogyhogy itt vagy? -néztem rá kérdő tekintettel.


-Eleanornak 2 utcával arrébb van fotózása, gondoltam ez most fontos, úgyhogy eljöttem. De te nagyon feszült vagy.


-Ne is mondd. Zayn olyan naív. Szegény nagyon fél. -mondtam és Louis szép kék szemeibe néztem.


-De nagyon aranyos vagy, hogy itt vagy vele. 


-Ő a legjobb fiú barátom, ez alap dolog. -mondtam büszkén, és Lou próbált oldani a feszültségen. Vicceket és vicces sztorikat mesélt. Volt amin sikerült nevetnem is. Akkor jóval gyorsabban ment az idő. Már több mint egy óra telt el, amikor kijött egy nővér.


-Minden endben. Összevarjuk a sebet, és már kész is. -mondta egy kis mosollyal az arcán.


-Ez szuper. -ölelt meg hirtelen Louis, és végigsimította kezét a hátamon.


-Látszik, hogy megnyugodtál. Az arcod nem fehér, és őszintén mosolyogsz. -nézett bele a szemembe.


-Igen, nagyon örülök. -mondtam, Zayn pedig kitolták a műtőből.


-Hamarosan felébred, ne nagyon terheljétek meg. -mondta a fiatal nővér, és elment.


-Anne, nekem mennem kell, mert Eleanor végzett, mondd meg Zaynnek, hogy hívjon fel valakit. Harryn kívül mindenki otthon van. Szia. -köszönt el mosolyogva, és elment.


Én kb 20 percig még csnedben vártam Zayn mellett, majd felébredt.


-Látod, sikerült, és minden rendben van. -mosolyogtam rá.


-Igen, és igazad volt, és örülök, hogy itt vagy. -ölelt meg.


-Ez természetes. szorítottam magamhoz, és nagyon örültem, hogy minden rendben. 


Még kicsit beszélgettem Zaynnel, de megszólalt a telefonom.


-Anne, gyere ide a kávézóba, téged keresnek. Fontos. -mondta idegesen Harry.






Na sziasztok. Nagyon lassan lettek meg a kommentek és a tetszikek. Vagyis most kivételesen inkább csak a tetszikek. Ettől nagyon szomorú lettem, mi nem jó? Mi nem tetszik? 
Örülök a kommenteknek, és már attól is boldog vagyok, ha valaki annyit ír, hogy jó lett, hamar következőt vagy hasonlóakat, de örülnék ha néha kicsit többet is írnátok, ha nem tetszik, azt is írjátok meg, nyugodtan.
Mostantól pedig azokra a kommentekre amik választ kívánnak azokra válaszolni fogok, úgyhogy mostantól ne azt nézzétek, hogy mennyi komment van (vagyis ne a számot), hanem hogy mennyi ember kommentelt (tehát engem ne számoljatok bele)
Most is 43 tetszik, és 23 komment után jön a folytatás. Várom a kommenteket, és köszönöm az eddigieket is :) 
És még valami, kérlek nézzetek be ide is, barátnőmmel közösen kezdtünk egy blogot, mai cél a minimum 10 rendszeres olvasó, ha több van, az sem probléma, szóval olvassátok, iratkozzatok fel, és kommenteljetek. http://annedorothyand1d.blogspot.hu/
Anna xx.

33 megjegyzés:

  1. Szuper lett! *-* Kövit!! Luca

    VálaszTörlés
  2. már nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra.*-* és nagyon jó lett ez a rész is.!:))

    VálaszTörlés
  3. én nagyon szeretem a blogodat, és már nagyon kiváncsi vagyok! :D remélem hamar jön a kövi :D

    VálaszTörlés
  4. Te jó isten :D nagyon jó rész lett ez is :D olyan kíváncsi vagyok úúúristen nem tudom miért de én úgy szeretném ha adódna még egy kis bonyodalom h azért még Zayn kicsit bekavarna a képbe :D nah jó befejeztem nem engedem el a fantáziám XD. Szóval fantasztikusan írsz, csak így tovább :D már nagyon várom a következőt kérlek siess :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát bonyodalomból lesz még pár, de azét ilyenkor már nehezebb új dolgokat kitalálni, de igyekszem :) xx.

      Törlés
  5. Ez nagyon jóó lett :D Köviit gyors :D

    VálaszTörlés
  6. Tök jó rész lett!! Gyorsan újat!! :)

    VálaszTörlés
  7. Vártam már ezt a résztis. És nemlehet negatívumot mondani.
    Csak így tovább. Remek. Imádom .♥♥

    VálaszTörlés
  8. Nagyon ügyes vagy, irtó jó lett :) Örülök hogy minden rendben Zayn-el :P Már ha nem lesz egy "csavarintos" fordulat negatív értelemben :/ Remélem nem :) Siess a következővel,ha tudsz!

    *Mionny

    U.I.: Új rész került az én blogomra is ("véégre" :P) úgyhogy ha van kedved és időd nyugodtan nézz be :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Láttam, és mindjárt el is olvasom, ha máskor nem holnap véleményezem. xX. :)

      Törlés
  9. szia:) ez az eddigi kedvenc részem.. mindig tudod hogy hol kell abba hagyni.. :)
    És megkérhetlek hogy nézz bele ebbe a blogba is ? vikiandonedirection.blogspot.hu nekem sokat számítana a te véleményed:) köszönöm szépen:)) Kövi!:'DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes, hogy pont ez, de örülök neki :) Ígérem holnap benézek. Hihetetlen, hogy az én véleményem számít valakinek. :) Holnap véleményezem xX. ~Anna

      Törlés
    2. Azért ez mert örülök hogy Zayn műtétje sikerült és Harry már nem féltékenykedik Zayn És Anne barátságára:) Igen mert nagyon jól írsz, ezért fontos a véleményed :) köszönöm :)

      Törlés
  10. Imádom a blogod!*-* Ez a rész is nagyon jó lett*-* kiváncsi vagyok mi az a fontos dolog ami miatt keresik annet:) és nagyon örülök h sikerült Zayn műtétje!:)) Alig várom a kövi részt!*-*

    Szandi.

    VálaszTörlés
  11. te lány , komolyan :DD mondom ma találtam rá erre blogra elkezdtem olvasni délután 5 órakkor na és megmondjam most hány óra van ?! REGGEL FÉL HAT.! :DD az egésze estét végigolvastam... te lány istenem ez lett a 2. kedvencem,, nagyon szeretem de ne haradudj nekem a második helyen van de ne izgulj az is ezüst ;)) :D várom nagyon a kövit remélem hamar jön és ja most asszem átalszom a nappalt eset megint följövök remélem itt lesz a kövi :DDD puszii :**

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. te jó Isten :D Te nem vagy normális :D De örülök ha ennyire tetszik :) xX.

      Törlés
  12. áhh*-* NAGYON JÓ LETT ISMÉTELTEN:))várom a követzkezőőt:))
    nagyon kíváncsivá tett hogy ki, miért keresi annet:))) niki.

    VálaszTörlés
  13. Nagyon jó lett! :) várom a kövi részt kiváncsi vagyok ki az a vendég :D

    VálaszTörlés
  14. nagyoooooooon jó.:DD..már váááárom a kövit*-* :$$

    VálaszTörlés
  15. Nagyon szupi! :D

    C.H

    VálaszTörlés
  16. nagyon jó gyorsan hozd a kövi részt! Emi

    VálaszTörlés
  17. nagyon jó rész lett :) kíváncsi vagyok h ki ment Annehez :D siess a kövivel! :) Szandi.x

    VálaszTörlés
  18. Szia! Nagyon jó, várom a többi részt !!! :)) Kathy

    VálaszTörlés
  19. Nagyon jó egész nap itt ültem a gépnél és blogokat kerestem és tessék megtaláltam az egyik legjobbat!! Már Mindegyik részt elolvastam ... várom a kövit! Roxi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj. Az hihetetlen, hogy az embereket ennyire leköti, örül, hogy tetszik, és reélem továbbra is olvasni fogsz :) x.

      Törlés
    2. Igen .. nagy rajongód lettem !! :)))

      Törlés
  20. Istenem ez a rész is szuper!!! Mint mind,de a kedvencem a piknikes <3 Jaj és Zayn jól van, jeeee! Izgulok ki keresi Annet... Nagyon ügyi vagy, folytasd!!! :D Amy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, és bevallom, én nem szoktam visszaolvasni a részeket (de ha lesz időm mindenképp megteszem) de a piknikeset én is többször visszaolvastam, és nekem is az a kedvencem :$ :) .

      Törlés
  21. Nagyon jó lett!Gyorsan kövit!!:)

    VálaszTörlés
  22. Nagyon jó imádom és nekem ez az 1.számú kedvenc blogom nagyon imádom remélem nem hagyod abba :D <3 <3 Julcsi xx

    VálaszTörlés
  23. Ne hagyd abba soha:D Nagyon jók a részek.mikor lesz kövi? :D<3

    VálaszTörlés