2012. május 20., vasárnap

27. Egy nap csak vele

-Jó napot. Sziasztok. Dr. Alex Othen vagyok. Szülész, nőgyógyász. -mutatkozott be a 30 év körüli férfi. Nekem szimpatikus volt. Minden elmondott, hogy mikor mi fog történni, és bár diszkréten, de kérdezett az együttlétről is.
Először lefektetett egy ágyra, és kérte, hogy húzzam fel a pólómat. Bekente a hasamat zselével, és vizsgálni kezdett, én közben pedig Harry kezét fogtam. Engem sikerült megnyugtatnia az orvosnak, de Harry szeméből néha még kiszökött néhány könnycsepp.

-Amúgy szeretnétek gyereket? -kérdezte az orvos, miközben vizsgált.

-Igen. Majd szeretnénk. -mondtam határozottan.

-De ha most Anne terhes, akkor persze ezt a kisbabát is felneveljük. -mondta hősiesen Harry.

-Ez egy jó döntés. Bár én nem látok semmit. -mondta az orvos, de még azért még egyszer megnézte a hasam.

-Készen is vagyunk, gyertek, üljünk le. -hívott oda minket az asztalához.

Lehúztam a pólómat, megfogtam Harry kezét, és elindultunk az asztalhoz.

-Na szóval. Anne boldogan jelentem, hogy nem vagy terhes. A terhességi teszt valószínűleg tévedett. Azért még 2 hét múlva vegyél egy tesztet, és ha pozitív kérlek gyere vissza, de negatív lesz, hidd el. -mosolygott felénk.
Én sírtam örömömben, és megöleltem Harryt.

-Köszönjük doktor úr. Akkor mehetünk? -készülődött Harry.

-Igen, persze. Akkor ha meglesz a teszt eredménye hívj fel! Sziasztok. -kísért ki minket az orvos, akitől a végén teljes diszkréciót kértünk.

Anyu már a vizsgálat elején ki ment, hogy csak Harry lehessen bent velem. Mikor kimentünk a nyakába ugrottam.

-Nem vagyok terhes. -mondtam boldogan.

-NA. Ennek örülök. De remélem tanultok a hibáitokból.-mosolygott felénk.

-Természetesen Mrs. Gand. -mosolygott anyura Harry, miközben kezével átkarolta a derekamat.

Út közben alig beszéltünk egymással. Én Donak dobtam egy sms-t, hogy minden rendben, Harry pedig Louist hívta fel. A hírt mindenki nagy örömmel fogadta, és megígérték: ha hazaérnek erre iszunk. Még a fiúk pár percet beszéltek arról, hogy hogy érzik magukat, ki mit csinál, majd Harry letette a telefont. Egyik kezével átkarolta a nyakamat, a másikkal a combomat simogatta, és apró puszikat adtunk egymásnak.

-Hahó megérkeztünk. -szólta hátra anyu, mikor már egy perce ott állt az autó a szálloda előtt.

Mi feltápászkodtunk, kiszálltunk a kocsiból és felmentünk a szobámba.

-Mit csináljunk ma? -tette fel a kérdést Harry.

-nem tudom. Olyan meleg van. -panaszkodtam.

-Ohh. A házunknál, mármint abban, ahol a fiúkkal lakunk, van egy hatalmas medence a kertben. Úgyis strandolós idő van. Csak mi ketten, egy kicsit nyugisabb helyszínen? Megfelel? -vonta fel a szemöldökét.

-Tökéletes. Akkor összepakolok. Az estét is ott töltjük?

-Persze. De nem kell sok ruha. Egy alvó cucc, meg fürdőruha. Ennyi. -mosolygott felém türelmetlenül.

-Jó. Meg átöltözök, mert melegem van. -mondtam miközben a fürdőruhámat kerestem elő. Már régen használtam, vagyis Londonban még nem is, úgyhogy a szekrény legalján volt.
Pizsinek egy fekete rövidnadrágot raktam be, és egy melltartót, ugyanis meleg volt, meg úgyis csak mi leszünk a házban.
Gyorsan befutottam a fürdőbe, felvettem egy fekete farmer shorot és egy kék inget, hajamat pedig kiengedve hagytam.
Egy fekete táskába beleszórtam a cuccaimat holnapra, a pizsimet, és a fürdőruhámat, és már indultunk is.
A londoni utcák csak úgy nyüzsögtek, még a meleg elenére is. Mi gyorsan végigszáguldottunk, a bámészkodó emberek között.
Harry előkereste a kulcsát, és be is mentünk a lakásba. Hideg volt, de kinyitottuk az ablakokat, hogy jöjjön be levegő, meg délután úgyis süti fogja a házat a nap.

-Na, én is gyorsan átöltözök. -mondta, és a fürdő felé vette az irányt.
Én bementem egy lenti szobába, behúztam a sötétítőt, és ott vettem fel a bikinimet: 

Mire kijöttem Harry még sehol sem volt, úgyhogy gyorsan csináltam limonádét. Benéztem a fagyasztóba, remélve, hogy lesz benne jégkocka, de nem volt, úgyhogy előkerestem a szekrényben a szívecskés jégkockaformát. Már bele is öntöttem a vizet, és beleraktam a fagyasztóba. A poharakba akartam öntani amikor Harry hátulról átkarol, majd hirtelen felemelt.

-Hééj  tegyél le! -nevettem felé.

-Dehogy teszlek. -mondta, és futott tovább velem a karajaiban. Reméltem, hogy az ajtónál letesz, de csak egyik kezével elengedett, kinyitotta az ajtót, és már vitt is tovább. Mezítláb, és velem a karjaiban rohant végig a füves kerten, a medencéig. Ott megállt, és beleugrott a vízbe, velem együtt.
Mielőtt beestem volna mély levegőt vettem, majd utána röhögve emelkedtem ki a víz alól.

-Hahaha. De vicces valaki .-nevettem, és közben megöleltem.

-Csak azt ne mond, hogy nem tetszett. -mondta, miközben a hátamat simogatta.

-De, csak kicsit hideg a víz. -panaszoltam. Mire ő szorosan magához szorított, és már nem is fáztam. Vagy az ölelés miatt, vagy csak szimplán azért, mert ott volt mellettem.
Egy kicsit úszkáltunk a vízben, márha azt amit mi csináltunk annak nevezzük. 
Kicsit kimentünk a vízből. Amíg megvártam, hogy megszáradjak, kiültem a napra. 10 perc múlva, mikor már nem csöpögött rólam a víz, bementem és kihoztam a limonádét, a szívecske alakú jégkockával.

-Ohh. Köszönöm. De aranyos. -csókolt meg Harry, majd belekortyolt a limonádéba.

Én is letettem magam mellé a limonádét, és lefeküdtem egy nyugágyba.  Becsuktam a szememet, és lazítottam, meg persze kicsit le is akartam barnulni.

-Tudod Anne, én annyira megkönnyebbültem. -mondta halkan Harry.

-Hidd el én is. Azért fura lett volna 17 évesen gyereket szülni. 

-Még csak 16 vagy. -világosított fel Harry.

-Nem mondod? De arra már 17 leszek. -mondtam nevetve.

-Ja tényleg. De akkor is. Nehéz dolgunk lett volna a csöppséggel.

-Igen. De lett volna. Legalábbis most. -mosolyogtam felé.

-Majd lesz is. De ahhoz még kell 3-4 év. 

-Minimum. De váltsunk témát!

-Egész nap itt fogunk ülni a medence mellett, és napozunk?

-Mert? mit csináljunk. A fiúk nélkül kicsit unalmas az élet. -azért ha itt lennének nem lenne ennyi szabad percünk. Elütnénk az időt.

-Cöhh. -mondta sértődötten.

-Naa. Azt ne mondd, hogy ezen kiakadtál. veled is minden szép és jó. Nekem az a nyugalom is tetszik. -letérdeltem a nyugágyához, és fölé hajoltam, mire ő egy hirtelen mozdulattal megfogta az arcomat, és az övéhez húzta. Ajkát enyémre tapasztotta, és nyelvünk egymáshoz ért. Nem tudom hogyan de egy pillanat múlva már egymással szemben álltunk, és úgy folytattuk tovább a csókolózást. Kezét a nyakamtól kezdve egészen a fenekemig csúsztatta le, és egyik keze ott, a másik a derekamon pihent. Én közbe hajába túrtam, és másik kezemmel a hasa körül tapogatóztam.

-Huhh. Már nem kaptam levegőt. -lélegzett fel Harry.

-Már én sem bírta volna sokáig drágám. -mosolyogtam felé.

-Nem rendelünk pizzát?  Éhes vagyok. -mondta szomorúan.

-De. Milyet kérsz?

-Hawaii-t és te? Amúgy majd én megrendelem. 50% kedvezményt kapunk a Pizza World-ben.

-Ja jó. Amúgy én sonkás kukoricásat kérek. Annyira nem szeretem az extra pizzákat.

-Okérendben. Akkor ezt én elintézem. -mondta, és már hívta is a pizzázót.

Hamar leadta a rendelést, és ha jól hallottam, akkor egy 40 perc múlva már itt is lesz. Addig is még vacsora előtt kicsit bementünk a vízben, de csak úsztunk 2 hosszt, és ki is szálltunk, épp a törülközőnkért nyúltunk, amikor csengettek.

-Nyitom. -ordibálta Harry miközben gyorsan megtörölte magát.

5 perccel később 2 nagy pizzával a kezében jelent meg. Leültünk a kert közepén álló üveg asztalhoz, és enne kezdtünk.

-Huhh, ez finom volt. -jelentette ki a barátom 10 perc után. Én meg még csak a felét ettem meg.

Odahívott magához, és az ölébe ültetett. Egyet beleharapott a pizzámba, a következő falatot pedig felém nyújtotta, és a pizza felével szinte ő etetett meg. Ezzel persze nem volt semmi problémám.

Este fél 8 körül csörgött a mobilom. Meli hívott, hogy hát Zayn már nagyon szeretné, hogy megtörténjen köztünk a dolog, de ő még nem, úgyhogy tanácsot kért, hogy hogy mondja meg neki.

-Háát egyszerűen közöld vele, hogy te még úgy érzed nem kéne elsietni a dolgot. Mond meg őszintén. Nem fog haragudni. Zayn nem olyan. -biztattam Melit, Harry pedig mérgesen nézett, amikor Zayn nevét mondtam, de őt egy majd megbeszéljük tekintettel lerendeztem.

-Jó igen igazad van. De én nem tudom mit akarok. Félek, de szeretem Zayn. Mellesleg te is lefeküdtél Harryvel.

-De mi már azért több ideje együtt voltunk, mint te és Zayn. Na siesd el a dolgot. 

-Jó igazad van. És ne haragudj hogy ijennel zavartalak, de nem volt itthon senki akivel beszélni tudtam volna. Louisék a városban sétálnak, Niall, Do , Liam, és Danielle pedig strandon vannak. Szóval ezer bocsi, és köszönöm. Szia. 

-Na szóval, mi van Zaynel? -nézett rám csípőre tett kézzel Harry.

-Háát, hancúrozni akar Melivel, de lány még nem akar vele, de ezt fél elmondani Zaynnek. Ennyi.

-Jó értem. -mosolygott felém most már sokkal nyugodtabban.

Még egy órára bementünk a vízbe, el hülyéskedtünk, és egyszer csak azt vettük észre, hogy besötétedett. Gyorsan kimásztunk a hatalmas medencéből, és megtörülköztünk. 

-Fázom. -panaszoltam Harrynek, aki szorosan magához ölelt. Erre volt szükségem, de persze tényleg hideg volt, tehát gyorsan be is mentünk a házba, ahol kb 25 fok lehetett. Felmentünk az emeletre, gyorsan lezuhanyoztunk, én hajat is mostam. Miközben a hajam száradt a Jóbarátokat néztük. Egész jó sorozat. 
Aztán mikor vége lett, kicsit hajszárítóval is megszárítottam, és befeküdtem Harry mellé az ágyba. 

-Anne, én már egy hete alig alszok. Nagyon féltettelek. De most már jó tudni, hogy minden rendben. -mosolygott, magához húzott, és megcsókolt.

-Ez a lényeg. Akkor aludj. Jó éjt. -pusziltam meg az arcát, odabújtam hozzá, magamra húztam a takarómat, Harryt átöleltem, és hamarosan én is elaludtam.
Korán reggel viszont nagy csörömpölésre ébredtünk.

-Mi ez a hang? -kérdeztem a szememet dörzsölgetve.

-Nem tudom, lentről jön. -mondta Harry aggódva. -Hiszen a fiúk még csak holnap este jönnek meg. 


Na sziasztok. Köszönöm a türelmet, a tetszikeket, és a kommenteket. Nagyon jól estek. Imádlak titeket. 16 tetszik, és 6 komment után hozom a következőt, de ha több van, mint már mondtam, soha sem probléma. Addig is kérlek titeket, hogy reklámozzátok az oldalt. 
Anna xX.

8 megjegyzés:

  1. ez nagyon jó..:)*.* juppíka anne nem terhes..:)*.* alig várom a következő részt!
    sacy:)

    VálaszTörlés
  2. JUJJ már nagyon várom! *-* és köszi a Zaynes részekért :)) A kövi részben a blogomban kirakom a tiedet! Azaz holnap :)

    VálaszTörlés
  3. Egyszerűen imádom remélem hamar meg lesz a 16 tetszik és a 6 komi!

    VálaszTörlés
  4. Betörtek hozzájuk?:OO Csak Harry-nek ne legyen semmi baja...! Gyorsan írd a kövi részt! :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon tetszik gyorsan következőt :):) K.B.

    VálaszTörlés
  6. Nagyon ügye vagy :) Nagyon tetszik a blogod nap mint nap olvasom az új részeket és kíváncsian várom hogy mi lesz a folytatás :)

    VálaszTörlés
  7. Gyorsan légyszi újat!! Már nagyon vááárom a folytatást.. :)

    VálaszTörlés
  8. ez is nagyon jó volt :D örülök hogy nem terhes<3<3<3

    VálaszTörlés