2012. május 30., szerda

35.Budapest, és egy sokkoló látvány

A gép leszállt. A reptéren Harry kapucniba burkolózva baktatott mellettem, egészen a kocsiig.

-Sziasztok fiatalok. -köszönt mosolyogva apu.

-Csókolom. -mosolygott Harry, és beszálltunk a kocsi hátsó ülésére.

Eddig még nem hallottam a szállodáról, ahol voltunk, de nagyon szép volt. 4 csillagos. Mi Harryvel külön szobát kaptunk. Hatalmas háló. Francia ággyal. Krém színű bútorokkal.

-Budapest már most gyönyörű. -áradozott Harry.

-Örülök, hogy tetszik. Délutánra szervezhetek programot? -mosolyogtam, miközben beestem mellé az ágyba.

-Persze. Te tudod. Én a hősök terét mindenképp meg akarom nézni. -mondta érdeklődve.

Nagyon szeretem Budapestet, de nehéz volt 2 napban mindent megmutatni.  Úgy döntöttem, hogy ma felmegyünk a Halász-bástyához, és a Budai vártól gyönyörű a kilátás Pestre. Kicsit estébe nyúló programot terveztem, hogy romantikus legyen, bár vele minden perc romantikus, és minden percben egy kicsivel jobban szeretem.

-Na. azt hiszem megvan a program. -kiáltottam fel.

-Na, és mi az? -simogatta az arcomat, majd egy puszit nyomott az arcomra.

-Titok. -öltözz. -nevettem és őrült módjára indultam ki az ajtón.

-Mehetünk. -jött ki a szobából 5 perc után.

-Anyu, elmentünk körbenézni. -mondtam, és becsuktam magam mögött az ajtót.

Először busszal felmentünk a Halász bástyához. már sötétedett. Ott csak amit meg tudtunk nézni gyorsan megnéztük, és tovább mentünk a várhoz, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a szépen kivilágított városra.
Egy ideg csendben álltunk egymás mellett, majd pedig Harry hátulról átkarolt, és egy puszit adott az arcomra.

-Ez gyönyörű. -mosolyogtam és magamhoz szorítottam Harryt.

-Budapest gyönyörű, de ez a pillanat, és az, hogy mi együtt vagyunk, az még gyönyörűbb.

-Senki nem választhat el tőled. -mondtam határozottan, és hajába túrtam. Közben egészen besötétedett. Nem akartunk sötétben lebotorkálni, úgyhogy elindultunk le a belvárosba.

-Ohh. Meki. Nem megyünk be? Meghívlak! -rángatott a gyorsétterem felé Harry.

-De rendben. menjünk. -mondtam, és már bent is voltunk. Kiültünk az erkélyre. Vagyis Harry kiült, én pedig  beáltam a hosszú sorba. Közben megcsörrent a telefonom. Meli hívott.

-Szia. -vettem fel a telefont, miután nagy nehezen megtaláltam a táskámban.

-Szia Anne. Baj van. Nem tudom mit csináljak. -fakadt ki, és hangján hallani lehetett, hogy sírt.

-Mi történt? -kérdeztem egyszerre, de ekkor az dolgozó is felém nézett.

-Bocsánat. Mi adhatok. -mondta. mondatát pedig egy köhintés előzte meg.

-Öhmm elnézést. 2 sajtburgert, egy Big Mac-et. 2 Fantával. -mondtam, és újból a telefonba szóltam bele. -Meli. 2 perc, és visszahívlak. -mondtam, és kinyomtam, majd elindultam a két tálcával az erkélyre. Reméltem, hogy nem lesz nagy nyüzsgés, de sajnos nem így volt. Körülöttünk szinte minden asztalnál ültek. Szuper.

-Harry drágám. Egy pillanat. SOS beszélnem kell Melivel.

-Jó. menj csak. -mondta, és elengedte a kezem.

Kiálltam az erkély korlátjához, és felhívtam Melit, aki sírva közölte, hogy Zayn állapota rosszabb lett. Vagyis nem gyógyul a seb. Ami rossz jel, de persze megvárják a biztos eredményt, de nagyon fél. 10 percbe telt míg megvigasztaltam, hogy nem lesz semmi baj, de először nem nagyon akarta elhinne, de a végére belátta, hogy ez még nem a világ vége. Szerencsére. Most már mehettem vissza Harryhez. Mikor felálltam Harry nem ült az asztalnál. Körbe néztem, és egyszer csak olyat láttam amitől görcsbe rándult a gyomrom. hányingerem lett, és zokogni kezdtem.
Sírva rohantam ki a Mekiből, és csak futottam, de nem tudtam hova. Egy kocsi dudálásra eszméltem fel, de akkor már késő volt....


Na sziasztok. Ez rövid lett, és tömör, de remélem tetszik. Hogy miért is lett ilyen, azt hamarosan megtudjátok. Mivel én is érzem, hogy nem lett olyan jó ez a rész holnap hozom a meglepetésemet. És csak az után az új részt. Bár nem ez alapján fogom hozni az új részt, kérlek írjatok véleményt, és tetszikeljetek, ha azrt tetszett. köszönöm xX.

8 megjegyzés:

  1. Szerintem jó lett nagyon izgulok mi lesz :):)

    VálaszTörlés
  2. fhúúúúúúú... nagyon jó lett*-*imáádom, gyorsan kövit, tök izgiii

    VálaszTörlés
  3. hozd a kövi részt izgulok:)*.*<3
    sacyka csiky

    VálaszTörlés
  4. naa.*-* újabb jó alkotás.; ) újat, újat and újat.: )). Várrom már az új rééééészt !. V a n d i e.~

    VálaszTörlés
  5. Gyorsan újat!!!!!!! Izgii lett!!!! :)

    VálaszTörlés
  6. Basszus itt mindenki elütteti magát? :O
    (Imádom. még mindig. nagyon-nagyon jó lett! :D )

    VálaszTörlés
  7. Áá!!! Mindig a legizgalmasab résznél fejezed be!xD
    Imádom!!!!! Gyorsan a kövit! *-*

    VálaszTörlés