-Jó reggel kicsim. -simogatta meg az arcomat Harry.
-Jó reggelt. -mosolyogtam felé álmosan.
-Anne, az a helyzet, hogy nekünk hivatalos megbeszélésre kell mennünk 11 órára. -kezdte szomorúan.
-Nee. -húztam oda magamhoz.
-Ígérem sietünk. Délután egyre már itthon leszünk. Megígérem. -ölelt meg.
-Ajánlom. -mosolyogtam felé, és elindultunk a konyhába. Niall és Do kivételével már mindenki az asztalnál ült.
-Niall. Kaja! -ordibált fel Doéknak Zayn, erre persze az ír srác csak úgy rohant le a lépcsőn.
.Hol? -érdeklődött, mire Do mérgesen nézett rá, és leállította.
-Niall, nyugi. Tudom, hogy a kaja néha fontosabb mint én, de nyugodj le. -mosolygott felé.
-Na. Ne túloz. Azért te a fontossági sorrendemben eggyel a kaja előtt vagy. -mosolygott Dora, és egy puszit nyomott az arcára.
-Na szóval. Gyorsan együnk, mert fél óra múlva a fiúknak már a megbeszélésen kell lenniük. -hozta ki a pirítósokat Eleanor.
-Igenis kapitány! -csókolta meg nevetve barátnőjét Louis.
Mindenki hamar megreggelizett, és aki még nem volt felöltözve, az gyorsan még a reggeli után megtette. Mi közben eldöntöttük, hogy csajos napot tartunk. Ami jónak ígérkezett.
-Na csajok. Aztán semmi rosszalkodás. -nevetett Liam. Minden fiú egy csókkal köszönt el a barátnőjétől. Egyedül Zayn tartotta kicsit több ideig a karjai között Melit.
-Zayn. Menni kéne. -húzta az ajtó felé a srácot Niall.
-Menj csak. -mosolygott felé Melinda.
Miután a fiúk felmentek, mi őrült módjára rohantunk fel a srácok szobájába, és előszedtük az összes smink cuccunkat, körömlakkokat, hajvasalót, meg egyéb lányos kellékeket.
Eleanor, Danielle és Meli fel is öltöztek, viszont Do és én még pizsiben álltunk a lányok előtt.
-Nem kéne felöltözni? -nevetett Meli.
-Jaah, öhm de. -mondta zavartan Do, és a szobánk felé ettük az irányt, hogy átöltözzünk. Egy laza nyári cuccot vettem fel. Rövid nadrágot vettem fel fehér pólóval és zöld laza kardigánnal:
-Na, ki lesz az első? -kérdezte Danielle.
-Én, én én. -jelentkezett Meli.
-Akkor gyere.- mutatott a székre Danielle.
-Mi addig megnézzük, hogy mit lehetne csinálni ebédre. -indult a konyha felé Do.
-Mi ketten? -nevettem felé.
-Vagyis te csinálod, én meg segítek, vagy csak nézlek. -nevetett a barna hajú lány.
-Ha te főznél, akkor másnapra már nem biztos, hogy létezne a One Direction. -nevettem felé, mire ő oldalba bökött, de persze ő is csak poénnak vette.
Bementünk a konyhába, és nagy meglepetésünkre szinte tele volt a hűtő. Rengeteg zöldség is volt bent, úgyhogy arra a döntésre jutottunk, hogy zöldséglevest készítünk zöldséges csirkével. Do megpucolta őket, míg én előkészítettem a leves hozzávalót, és felvagdostam a zöldségeket a csirkéhez. Közben Doval mindegyikünk első kis éjjszakai kalandjáról beszélgettünk. Do szerint Niall romantikus, de egyben vad is, ami neki nagyon be jön. hasonlóképp áradozott, amikor Eleanor ordított be a konyhába.
-Anne, téged keresnek!!
-Jövök. -mondtam és leraktam a kést a konyhapultra.
Mikor kimentem meglepődtem, és kicsit kellemetlenül éreztem magam. Fred állt az ajtóban.
-Anne. Miért nem hívtál? már azt hittem történt valami.
-Ohh. Tényleg. Ne haragudj. El is felejtettem. Amúgy Adam nagyon kibukott? Gyere beljebb. -hívtam be .
-Nem volt vészes. viszont azt mondta, hogy ezzel még nincs vége.
-De mit mondtál neki, milyen csoda folytán tűntem el? -faggattam tovább.
-Háát, hátra hívtam mikor megjött, és utána be akart menni hozzád. Az ajtó nyitva volt, viszont a belső oldalához tettem egy hullámcsatot, úgyhogy valószínüleg úgy tűnt, hogy te magadtól szöktél meg.
-Jó kis csel. És még egyszer köszönöm. -mosolyogtam felé.
-Igazán nincs mit. De azért vigyázz magadra. Szia. -ölelt meg.
-Köszönöm. Szia. -köszöntem el tőle, ő pedig elsietett.
-Na ki az Anne. Valami hódoló? -érdeklődött piszkálásként Eleanor, miközben Meli haját vasalta ki.
-Nem. Ő mentett meg. Az ő telefonjáról küldtem az üzeneteket is. -meséltem nekik.
-Ja jó. akkor bocsi. -mosolygott zavartan.
-Melinda készen vagy. Do? -hívta magához Danielle a barátnőmet. Melinek tök jól megcsinálták a sminkjét, és a haját is. Nem túl kihívó, de mégis látványos. tetszik.
Miközben Dorothyt pingálták én Eleanor haját csináltam meg. Szerintem jól sikerült. Egy kis kontyot csináltam hátra a hajából, a többi részét pedig hajsütővel begöndörítettem.
Bementem a konyhába, és felraktam a csirkét, és lezártam a levest. Mire a fiúk haza jönnek azt csak fel kell melegíteni, a csirke pedig pont arra lesz kész. Szuper.
-Anne. Már csak te hiányzol. jössz? -hívott oda magához Danielle.
-Persze. -mondtam, leültem a székre, szememet lehunytam, és tovább beszélgettünk a lányokkal.
Miközben Danielle a szememet festette Eleanor kivasalta a hajamat.
-Ezt. Csajok. Nagyon ügyesek vagytok. -csodálkoztam, miközben belenéztem a tükörbe.
-Első napirendi pont kipipálva, amíg nem jönnek a fiúk nem ülünk ki a medence szélére, lábat lógatni? -vette fel az ötletet Melinda.
-Jó ötlet. -mondtuk szinte egyszerre és kimentünk a kertben.
Éppen a különböző márkájú körömlakkokról beszéltünk, amikor Louis rohant be a lakásba.
-Hahó. Lányok. hol vagytok. -hangja ijedt volt.
-Kint vagyunk a kertben, a medencénél. Mi történt kincsem? -ordított Eleanor. Lou kisprintelt hozzánk. Szeme könnyes volt.
-Meli. gyere velem. Csajok, te is gyertek, de főként Melindára van szükségem. -mondta, és melivel elrohantak, mi meg utánunk. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mi ilyen sürgős...
Na sziasztok. Köszönöm a visszajelzéseket. Bár úgy láttam az előző rész nem volt annyira jó. Remélem ez jobban sikerült. Akik twitteren a saját profilomat követték, azoknak mondom, hogy azt felfüggesztették, tehát itt értesülhettek a hírekről:https://twitter.com/#!/Anneand1D
Kövessetek minél többen. 21 tetszik és 11 kommet után jön a folytatást :)
Anna xX.

Jujj te jóég!!!!!! *-* még mindig nagyon tetszenek a sztoriaid! Mindig izgis!!!!!!! :D
VálaszTörlésRemélem nincs komoly baj/bár lou könnyes szem :'(/
Nagyon várom a kövit! <3
Óóó!!!!!!!!! :DD
VálaszTörlésKÖVI RÉÉÉSZT! :)
NAGYON TETSZIK!!!!
Nagyon izgulok mi lesz :):) kövi részt gyorsan K.B.
VálaszTörlésKöviiiitt úhh nagyon izgulok!!! *-* :DDD
VálaszTörlésKövi részt!!!!! <3.<3 imádom ezt a blogot! A kedvencem! Hajrá! :))
VálaszTörlésnagyonjóóóóó:D következőt:D igenteccik:D
VálaszTörlésnekem is van egy blogom, lessétek meg:D
http://1dfanstories.blogspot.com/
Nagyon izgíí!!!! :D kövi részt gyorsaan <3 :D
VálaszTörlésúúú nagyon izgii ^^
VálaszTörléssiess a kövivel *-*
Imádomm kövit kívácsí vagyok mi történhetett :)
VálaszTörlésoO mi történt? :D nagyon várom a következőt!! :)
VálaszTörlésezt a kommentet csak azért írtam, hogy meg legyen a 11. :D am nagyon jó lett *-*
VálaszTörlésJöhet a kövi rész :D
VálaszTörlésNagyon jó rész!!! :)
VálaszTörlés