Na sziasztok. Hihetetlenül boldog vagyok a kommentjeitektől, és hogy 6 rendszeres olvasóm van. Köszönöm. Köszönetként, ti is beleszólhattok kicsit a blog alakulásába. A kérdés a mai történet végén lesz. 4 komment után jön a következő. A válaszaitokat pedig várom ;)
Puszi. *Anne
Rémálmom volt, tehát hamar felébredtem. Fél 9 lehetett, óvatosan próbáltam kimenni, nehogy felébresszem az édesen alvó hercegemet. Ki akartam kelni az ágyból. Már az egyik lábam kint is volt az ágyból, amikor Harry hátulról átkarolt, és visszahúzott az ágyban. Egy lágy reggeli csókkal köszöntött.
-Jó reggelt kincsem. -köszöntött kómásan.
-Jó reggel, édesem. -mondtam vidáman, majd egy puszit nyomtam az orrára. -És hogy aludtál?
-Nagyon jól. Főleg azért, mert te itt voltál mellettem. -mondta, majd szorosan magához szorított.
-Öhmm Harry.. Tegnap hívott Zayn amíg fürödtél, felvettem. Remélem nem baj. -néztem rá ártatlanul.
-És mit akart? Valami fontosat? -aggodalmaskodott.
-Csak nem tudták hol vagy. Végül pedig a lelkünkre kötötték, hogy ne rosszalkodjunk. -kacsintottam rá.
-Hmm. -röhögött. -Akkor nem okoztunk Zaynnek se csalódást.
-Na de Harry. -nevettem rá.
-Kérsz valamit reggelire?
-Igen, azt, hogy még kicsit maradj itt. -mondta aranyosan, és bociszemekkel nézett, amiknek nem tudtam ellenállni..
-Nincs ellene kifogásom.-mondtam, majd odabújtam hozzá.
Az ezt követő fél óra csókolózással, ölelkezéssel és beszélgetéssel telt, majd elindultunk a konyha felé.
Az öcsém szomorúan ült az asztalnál.
-Szia. Te vagy Anne öccse? -guggolt le hozzá Harry.
-Igen. -mondta félénken.
-Ja igen, Harry, ő az öcsém, Felix.
-Szia. Nyújtotta felé a kezét Harry.
-Szia. Te Anne hapsija vagy? -nevetett.
-Igen, az vagyok. -jelentette ki, és magához húzott.
-Akkor sok boldogságot. -mosolygott ránk öcsém.
Feltűnően kedves volt. Én a konyha felé indultam. Visszanéztem feléjük, hogy ki mit kér. Öcsém nutellás kenyeret kért, én meg Harry közösen tojás rántottát.
Felixnek gyorsan megcsináltam a kenyerét.
Leütöttem 3 tojást, és gyorsan megsütöttem.
-Harry külön tálba kéred? -ordibáltam ki a konyhából.
-Nemnem. Én veled akarok egy tálból enni.
,,Két szerelmes pár, mindig együtt jár, egy tányérból esznek, mindig össze vesznek. " gúnyolódott Felix.
Már valahogy vártam. De szerencsére Harryvel jól el voltak. Valami videójátékról beszélgettek, meg Harry megmutatta a Fruit Ninja-t a telefonján, ami az öcsémnek nagyon tetszett.
Már úgy viselkedtek egymással mintha Harrynek Felix az öccse lenne. Olyan kis aranyosak voltak együtt.
Kivittem a reggeliket. Harry ölében ültem, és közben a hátamat simogatta, meg Felixnek adott jó tanácsokat, hogy érhet el jobb eredményeket a Fruit Ninjaban.
A délelőtt folyamán, én kicsit facebookon meg twittwren voltam, meg körbenéztem neten, nem-e kapott el minket valaki tegnap, mert hát Harry nem nagyon álcázta magát. De szerencsére nem láttam sehol semmit.
De azért ezt majd tisztázni kéne Harryyvel, hiszen örökké úgysem bujkálhatunk.
A srácok belemerültek a videojátékozásba.
-Harry, beszélhetnénk? -zavartam meg a játékot.
-Háhh, nyertem. -ugrott fel Felix, Harry pedig szomorúan baktatott oda hozzám.
-Na tehát drágám. Nagyon aranyosak vagytok így Felixel. Örülök, hogy jól el vagytok, remélem nem nagy teher neked, hogy vele kell lenned.
-Jajj nem. Öcséd nagyon aranyos, pont mint te. -karolt át. -és nem teher, hogy vele lehetek. Amúgy is szívesen vagyok gyerekekkel. De gondolom nem ezért hívtál ide.
-Nem, nem ezért. Nem tudom te hogy vagy vele, de én nem szeretném, ha a lesifotósoktól tudják meg a rajongók, és mindenki más, hogy mi együtt vagyunk.. -mondtam aggódva.
-Látod, ez nekem eszembe se jutott. jövő héten lesz sajtótájékoztató, eljössz velem?
Te jó ég. El sem hiszem. Nagyon boldog voltam. Természetesen igent mondtam.
-És Anne, esetleg nem jöhetnének át a fiúk? Csak mert nekik is el kellene mondani, de a háznál szinte mindig van egy-egy fotós.
-De, jöjjenek csak, felhívod őket?
-Persze. -mosolygott, majd hosszas csókolózásba kezdtünk.
-Fúúúj. -szólt öcsém, és hülye képet vágott.
-Na Felix higgadj le. -már nyúltam felé, de Harry visszahúzott.
-Hidd el, 10 év múlva, ha nem kevesebb, nem lesz olyan undorító, sőt élvezni fogod. -kacsintott rá Hazza, nekem pedig puszit nyomott a homlokomra. Majd folytatták tovább a játékot.
Nem sokkal később megjöttek a srácok, és a 2 lány, Eleanor és Danielle.
Mindenkit megöleltem. Leültünk a nappaliba. Niall és Liam beültek a srácokhoz videojátékozni.
Mi pedig Lou hülyeségeit hallgattuk. Az asztalon egy Vogue hevert, a lányokkal azt nézegettük, és az alapján elterveztük, hogy elmegyünk együtt vásárolni, mert meghívtak minket egy buliba, mármint a fiúkat, és, hogy legyen mit olvasni másnap a címlapokon a fiúk barátnőit is, tehát engem is.
Csajok, itt vagytok még? -röhögött Zayn.
-Jaa. igen. -néztünk fel egyszerre Eleanorral.
-Már azt hittem elvesztettünk titeket. -röhögött Louis.
-Hahaha. -mondta unottan Danielle.
Közben megcsörrent Lou telefonja. A managerük hívta őket, hogy egy fotózásra kéne menni. 1 óra múlva.
-Na srácok gyerünk. -szólt Zayn.
Harry rám nézett, hogy mi legyen, majd megbeszélték a srácokkal, hogy jöjjenek nyugodtan a csajok is. Tehát Niall, Zayn, Liam és Danielle, Louis és Eleanor és Harry és én elindultunk le a szállodából.
A fiúk még otthon átöltöztek. A stylistjuk már várta őket. Mindenkinek már ki volt készítve, hogy mit vegyenek fel.
Zayn egy barna csőnadrágot és egy Mickey egeres pólót vett fel.
Liamnek farmert és egy fehér pólót kellett felvennie egy szürke sállal.
Niall kockás inget vett farmerral.
Lou pedig szokás szerint kék-fehér csíkos pólót kapott,
Harry pedig egy kopott kék pólót kapott, egy világos csőnadrággal.
Mind az öten converse cipőt vettek fel.
Mivel Bob, a stylist tudta, hogy mi is jövünk a lányoknak tudott ruhát választani, viszont nekem nem, mivel még nem ismert.
Danielle egy világoskék szoknyát kapott, farmer inggel és barna sarut.
Eleanor egy kék egybe ruhát kapott hozzá illő kék magassarkúval.
Én pedig egy virágos szoknyát kaptam fekete felsőval, és fekete magassarkúval.
Választottunk kiegészítőket is, és indultunk.
Beszálltunk a kocsiba, és indultunk a fotózásra. Nagyon izgultam, és rossz előérzeteim voltak, amik reméltem, hogy nem lesz semmi baj...
És a kérdés: Hova menjünk legközelebb randizni Harryvel?
a, Temze part
b, London eye
c, Big Ben
d, Hyde Park
A válaszokat kommentben írjátok. Remélem ez is jó kis ajándék :))

Nagyon ügyes vagy!Nagyon szeretem a bejegyzéseid*-*Csak így tovább;]Szerintem legyen a London Eye:DD
VálaszTörlésNagyon jó lett ez a rész is mint a többi :D Szerintem a randi legyen a Hyde Parkba :D
VálaszTörlésSzerintem a Tower of Londonnál történjen az incidens ;) :D
VálaszTörlésLondon Eye!!!*.*
VálaszTörlésLondon Eye!!!*.*
VálaszTörlésBarbi elég egyszer le írni akkor is megértjük ;) ne hogy azt hidd ez két szavazatként lesz számolva ;)
TörlésLehet, hogy véletlen volt. :)
Törlésvéletlenek nincsenek !! ;) ez direkt csinálta hidd csak el ;)
TörlésJó, mindegy, nem kell veszekedni. béke van ;))
Törlés*norcus* véletlenek igenis vannak;) ezt pont anne története mutatja be a legjobban!:)
TörlésHáát, még ha valóság lenne.. :( :)
TörlésHát amugy Anne nekem a többi bejegyzésed jobban tetszett azok nagyon jók voltak tényleg de ez .. :/ nem tudom kicsit csalódtam benned jobbra vártam, ezt nem piszkálás miatt mondom csak hogy tud:) kicsit gagyinak találom :( :/ de mondom am a többi jo :)
VálaszTörlésKöszönöm a véleményt. Háát mindegyik úgysem lehet tökéletes, meg hát mindeninek lehetnek rossz napja. Legközelebb igyekszem ((:
TörlésD amúgy mi nem tetszett?? :)
TörlésHát ez így konkrétan nem is tudom megmondani de nem volt annyira összhangban az egész :) de gyakorlat teszi a mestert ;) sokk sikert a következő biztosan jó lesz *.* :)
Törlésszintén a Hyde parkra szavazom :)
VálaszTörlésLondon Eye :)
VálaszTörlésNagyon jónak ígérkezik az egész sztori. <3 Nekem nagyon tetszik.:] És én is a London eye mellett voksolok:] :D <3 puszi.xx
VálaszTörlésÉn London eye-ra szavazok!:)
VálaszTörlés