-Hogy mi? -kérdeztük egyszerre.
-Hogy pontosan mi is történt, azt csak holnap tudom meg. Bob hozott be ma délelőtt, mert hánytam, és alig bírtam megállni a lábamon. Teljesen legyengültem. -kezdte Gemma, és a hangján is lehetett hallani, hogy valami nincs rendben.
-Ezek nem csak a terhesség jelei? -kérdezte értetlenül Harry.
-Az orvosom szerint nem. Ők valami fertőzésre tippelnek.
-És a kis Oliverrel minden rendben? -kérdezte idegesen a barátom.
-Nem tudom. Majd holnap kiderül. De remélem, hogy vele minden rendben. -kaptuk a választ az aggódó kismamától.
-Gemm. Hány óra is van most? -szált ki hirtelen a kádból Harry.
-Várj, itt negyed 7, akkor ott negyed 8. De most miattam nem kell kapkodni meg semmi. -mentegetőzött egyszerre Hazza nővére.
-Anne, nem a 11-es, hanem a fél 10-es géppel megyünk. Pakolj össze gyorsan, addig én hívok taxit. Gemm, éjfél körül ott vagyunk. Vigyázz magadra, és a leendő keresztfiamra. -köszönt el gyorsan a barátom, és máris hívott egy taxit.
10 perc alatt össze is pakoltunk, és fél 8-ra a taxi és megjött értünk. 9-kor már a reptéren is voltunk, és még volt egy kis időnk az indulás előtt, úgyhogy bementünk egy pékségbe vacsorát venni.
Harry egy hosszúkávéval, és egy kakaóscsigával, én pedig egy tejeskávéval, és egy brióssal léptem ki a pékségből.
Még mielőtt felszálltunk volna elfogyott minden.
Én már a Vonyarctól Budapestig tartó úton elképzeltem az éjszakámat, és tudtam, nem fogok sokat aludni.
A gépen mindketten zenét hallgattunk, én pedig Harry vállán aludtam. Az ébresztőm keltett fel minket, a gép leszállása előtt negyed órával. Még egy kicsit láttuk Londont kivilágítva.
Miután leszálltunk, végigrohantunk a reptéren, egészen a parkolóig. Harry megbeszélte Lou-val, hogy kihozza a kocsját, úgyhogy az már ott várt ránk, Louis-al együtt.
-Mi történt? -kérdezte ő is ijedten.
-Hosszú, de most sietnünk kell, köszi, hogy elhoztad. Elvigyünk a kórházig? -kapta ki a kulcsot a srác kezéből Harry.
-Nem kell köszi. Ell is itt van. -kezdte, majd körülnézett. -Valahol. Szerintem körömlakkot vesz, vagyis egész nap azt hajtogatta, hogy kell neki egy tengerkék körömlakk. -nézett ránk unottan.
-Nők. -legyintett Harry, erre én erősen oldalba böktem. -Auu. Na, de nekünk mennünk kell. Szia Boo Bear. -kuncogott a barátom.
-Lett körömlakk. -jelent meg Eleanor is mosolyogva.
-Jó a színe, de nekünk most mennünk kell. Sziasztok. -köszöntem el én is.
Harry a szokottnál is gyorsabban vezetett, és 10 perc alatt már a kórház parkolójához értünk.
Mikor beértünk a recepciós kissé érdekesen nézett ránk, mivel a látogatási idő már 4 órája letelt.
-Van gyereke? Vagy esetleg unokája? -mosolygott cukin Harry, bár kicsit bunkó is volt, mert nem volt olyan öreg a nővér.
-Igen, van 2 lányom, egy 26, és egy 17 éves. -kezdte a nő, de Harry félbeszakította.
-És nem szeretik a One Direction-t? -érdeklődött tovább a barátom.
-De Liza oda van értük, miért?
-Én a banda egyik tagja vagyok, Harry Styles, a nővérem van bent, Gemma Anne Styles. Adok egy aláírást, ha beenged hozzá. -
-Jó, legyen. 18-as szoba, egyenesen, majd jobbra. -mondta a recepciós, majd elővett egy ürüs lapot, amit gyorsan alá is írt a pasim.
-Gemm. -öleltük meg egyszerre a lány, akinek arca sápadt volt.
-Most komolyan képesek voltatok az éjszaka közepén bejönni hozzám? -kérdezte könnyes szemmel.
-igen, sőt bent is maradunk. -simítottam meg a kezét. -És nyugi, minden rendben lesz. -mosolyogtam rá.
-Igen, nyugodj meg, minden oké lesz. Veled is, és a kicsivel is, erősnek kell lenned. -mosolygott Harry is.
Már az elején látszott, hogy Gemma erős, de még egy kicsit még nyugtatgattuk, pedig már mindhármunknak lecsukódtak a szemei.
-Várjatok, még mielőtt elalszok. Anyunak ezt ne mondjátok. Így is eleget izgul, pedig még meg sem szültem. -mosolyodott el.
-Rendben, mi itt leszünk reggelig veled, és megvárjuk az eredményt, jóéjt. -nyomott egy puszit a nővére arcára, majd leült a mellette lévő ágyra, én pedig az ölébe feküdtem.
Én már majdnem elaludtam, amikor észrevettem, hogy valami a fejemre csöppent. Felnéztem, és a gyenge fényben láttam, hogy Harry sír.
-Nyugi, minden oké lesz. -csókoltam meg gyengéden.
-Remélem, féltem őket. -mondta, miközben egy zsepivel megtörölte a szemeit.
-Reggel minden kiderül, de aludjál, hosszú volt a nap, és már fél 3 van. jóéjt. Feküdtem vissza az ölébe.
a 4 óra alvás azért valamennyit segített, de reggel amikor bejött a főorvos, közölni az eredményt, álmosan ültünk fel.
-Szóval, A kicsivel minden rendben van, csak a kisasszony szedett össze egy kisebb fertőzést. Felírtam egy gyógyszert, amitől jobban lesz, a kicsinek pedig nem lesz semmi baja.Ma délután már haza is mehet, csak vigyázzon magára. Most már ezt a 4hetet bírja ki. -mosolygott kedvesen az orvos.
-Hála az égnek. -simogatta meg könnyes szemmel a hasát Gemma, mi pedig egyszerre megöleltük.
-Mondtam én, hogy minden oké lesz. Viszont, azt hiszem most Bobnak kell itt lennie helyettünk, szóval, most ha nem gond, hazamegyünk. -állt fel Harry.
-Rendben, vagyis, várjatok. Ez egy jegy, az olimpia utolsó napjára, a kézcsarnokba. én nem szeretnék elmenni, menjetek nyugodtan. -adott át 2 jegyet.
-Ha a próba nem jön közbe, akkor szívesen elmegyünk, köszönjük. -ölelt meg Harry Gemmát. -Viszont, a Malajzia nyaralást lemondjuk, és itt leszünk melletted. -jelentette ki Harry, és nem is nagyon sajnáltam a dologt, most Gemma fontosabb.
-Magyar-Horvát bronzmeccs. De jó lenne élőben látni. Jobbulást, és köszönjük. -adtam gyorsan 2 puszit a lányak, és elmentünk.
-Harry, ez az egész holnap lesz? -nézte a kezemben tartott jegyre.
-Igen, miért? -mosolygott ravaszan.
-Nem is készültetek a záróünnepséges fellépésetekre. -folytattam aggódva.
-Te csak azt hiszed. Arról sem tudtál, hogy elviszlek Vonyarcra. -kacsintott.
-Szeretlek, és már alig várom holnapot. -mondtam boldogan, és még mielőtt kiszálltunk volna a kocsiból megcsókoltam.
Na sziasztok. Ez lenne a 61. rész. Bocsánat a hibákért, de nem túl jó a billentyűzetem. köszönöm a sok kommentet, a 70 rendszeres olvasót és a 70 tetsziket. Ezek hatására úgy döntöttem jelentkezek egy blogversenyre. kérlek lájkoljátok elöször az oldalt, utána pedig a képet https://www.facebook.com/photo.php?fbid=334696913291758&set=a.333906543370795.77531.227639353997515&type=1&theater
Benne vagyok legjobb 10-be, de még jó lenne előrébb lenni. Gyűjtsetek nekem pár lájkot légyszi. Nektek 2 kattintás, de nekem sokat jelent.
A 62. rész 24 komment, és 50 tetszik után jön. Ha hétfőig nicns meg, akkor viszont csak rá egy hétre hozok részt. Szóval hajrá.
Anna xX.
jó rész volt :D már várom a kövit :D kérlek siess *-*
VálaszTörlésNagyon jó rész lett mint mindig. Kíváncsi vagyok a folytatásra :D
VálaszTörléscsak a változatosság kedvéért, hogy ne olyanokat írjak mint mindenki, mint pl.: "jajj iszoonyat jól írsz! gyorsan kövit! *-*"... csak szerintem egy kissé nyálasan írsz... mármint, szerintem a szereplőknek nem kéne mindenen elsírniuk magukat.. mert ez egy kicsit durva volt hogy gemma rosszul lett kórházba szállították, és Harry sírt... azért egy felnőtt férfi jobban is összeszedhetné magát! ;) egyébként imádom a blogod, csak így tovább, csak gondoltam írok egy kis építő kritikát!:))
VálaszTörlésVixíí
Nagyon tetszett! Szerintem, még Harry nem teljesen felnőtt. És úgy gondolom, hogy bárki képes sírni, még egy macsó is, hogyha olyan helyzetek vannak! Szerintem ez a rész is nagyon jó lett! Siess a kövivel! :)
VálaszTörlésNem értek egyet Vixíível... Szerintem nem nyálas, úgy értem, Harryt láttuk már sírni rossz kritika miatt is, és 18 évesen papíron talán felnőtt, de belül még nem és ha aggódik Gemmáért, akkor szerintem nem nyálas ha elsírja magát... Ez az én véleményem:)
VálaszTörlésnagyon tetszett a rész, várom a következőt:)
Julia:)
sztem nagyon jó volt csakúgy mint a többi eddig.. remélem még sokáig folytatod.. :) de minnl előbb írj új részt!!!!!
VálaszTörlésnagyon jó! jöhet a kövi! alig várom:D
VálaszTörlésNagyon jó lett!Nagyon várom a kövit!:]♥
VálaszTörlésNagyon jó lett. Kövit:)
VálaszTörlésNagyon tetszik!Olyan ügyes vagy!<3 Szerintem könyvbe is ki lehtne adni.Ez a kedvencem.Pedig eleinte nem szerettem az 1D-t.De véletlen idetévedtem,beleolvastam,utánuk néztem,és ők a kedvenceim.Fantasztikus vagy!Az irásod,meg ....nincsenek rá szavak!Annyira jóóóó!*-* :)
VálaszTörlésEz számomra hihetetlen, hogy ez alapján szeretted meg őket :))
TörlésHidd el én sem ellenezném, ha kiadnák könyvben. Mármint ha valaki felkeresne, és azt mondaná, hogy szeretné kiadni könyvben, nem tiltakoznék :D
Pedig igen.:D Tudom nem szabadott volna eleinte utálnom őket,mert azt se tudtam hogy kik.Aztán teljesen véletlen idetévedtem,és aztután részletesen utánanáztem.:)És még a csengőhangom is az one thing.:DD
Törlésszokásosan szuper !:) bárcsak könyvbe lenne...:) tuti siker lenne !:D
VálaszTörlésHa valaki felkeresne, hogy szeretné kiadni, nem ellenezném, de eddig nem kaptam ilyen visszajelzést :)
Törlésmint mindig, most is nagyon jó lett!:) kíváncsian várom a folytatást!(:
VálaszTörlésGyorsan a kövit!! :DD
VálaszTörlésNagyon jó a blog! Hamar legyen kövi! :))
VálaszTörlésKlassz lett a rész!!! *-*
VálaszTörlésJudit