Harry csak mosolygott,és egy kövér könnycsepp hagyta el az arcát.
-Kedves mindenki. Íme,a menyasszonyom. -állt fel mellém boldogan,majd megcsókolt.
-Íme,számomra a világ legtökéletesebb vőlegénye. -mutattam Harryre,majd átkaroltam.
A fiúk végigénekelték az Over Again-t,és a koncert véget ért.
-Köszönjük mindenkinek. Szeretünk Titeket.-vonultak le a fiúk a színpadról. Én már lent vártam Harryt. Még talán mindig nem bírtam feldolgozni,hogy megkérte a kezem.
-Édesem. Remélem nem haragszol. -mosolygott elragadóan édes mosolyával.
-Nem,most már nem. Minden tiszta. -öleltem meg,és ő nem engedett el. 2 percen keresztül csak szorosan magához szorított,. nem szóltunk semmit,csak élveztük a pillanatot. Éppen az eljegyzési gyűrűmre néztem le,amikor ismerős hangot hallottam. Felixét.
-Gratulálok. -csatlakozott az öleléshez a mamlasz öcsém is.
-Ti is itt voltatok. -néztem anyuékra.
-Igen. Harry elhívott minket,és modnta,hogy szeretne valamit bejelenteni. De azt, hogy mit az nekünk is meglepetés volt.-kezdte apu,de látszott rajta,hogy boldog.
-Remélem azért örültök. -öleltem meg őket boldogan.
-Természetesen. Az esküvő megszervezésében szívesen segítünk,a nászútba is beszállunk. Mindenben számíthattok ránk,cserében csak az a kérésünk,hogy majd valamikor az unokáinkat tarthassuk a kezünkbe. -mosolyott anyu.
-Erről mindenképp gondoskodunk. -kacsintott Harry a szüleimre. Igen,bennem is megfordult a gyermekvállalás ötlete,de mindenképp csak az esküvő után.
-na,Harry,Anne,jöttök már. -szólt oda Louis. -Jajj elnézést. -tette oda hirtelen a szája elé a kezét,mikor meglátta,hogy a családom is ott van.
-Gyertek koccintani. -hívott be minket Harry az öltözőjükhöz. -Na,szóval,köszönöm,hogy eljöttetek és segítettetek mindenben. Főleg abban,hoyg Anne előtt mindezt titokban tartottátok. -nevetett rám. -Az esküvőnk augusztus 17.-én lesz. Ahova mindenkit szeretettél várunk. -Én ekkor csodálkozva ránéztem.
-Mikor? -kérdeztem csodálkozva.
-Nyugi drága menyasszonyom . -mosolygott. -Már mindent elintéztem. a Nászútunk is szinte teljesen megvan,az esküvő helyszíne is,ruhát pedig majd nézel magadnak. Minden rendben lesz,ne aggódj. És remélem nem gond ez az időpont.
-Részemről rendben., AZ esküvőmnél nincs fontosabb. A nagyiékat is elhívjuk arra. -meséltem boldogan,miközben mindenki poharába öntöttem egy kis pezsgőt.
A koccintás után eltűntem pár percre. Visszamentem a színpad mögé,megkeresni Bella-t. már 5 perce senkibe nem botlottam,mikor megláttam a színpadon.
-Bella. -mentem fel hozzá. -Szeretnék megköszönni mindent. Neked köszönhető,hogy széppé tetted számunkra ezt a napot. Nagyon hálás vagyok a magam nevében is. Köszönöm. -öleltem meg a fiatal nőt.
-Igazán nincs mit. Hisz ez a munkám. És az esküvőtökön úgyis találkozunk még.
-azt is te szervezed? Akkor biztos nagyon jó lesz.
-Igen,én szervezem. igyekszem. -mosolygott. -Sok dolgod most sem lesz. A ruhádat kéne minél leőbb beszerezni,és azt kéne eldönteni,kiket szeretnél koszorúslányoknak, meg ilyenek.
-Rendben. Köszönöm. Tényleg. Amúgy gyere be te is az öltözőbe egyet koccintani. -hívtam oda a többiekhez.
-Bella. Végre itt vagy. -karolta át Harry. -Íme,Aki még nem ismerné. Ő itt Bella,akinek mindent köszönhetek. Ő felelt azért,hogy minden ilyen jól menjen. Köszönet neki is. -töltötte meg a poharát pezsgővel.
Este fél 11 körül,amikor már mindenki elment,Harryvel mi is hazasétáltunk.
-csakhoyg tudd. Ez életem legszebb napja. -modntam neki,mikor már egy ideje csendben sétáltunk az utcán.
-Az esküvőnkig. -mosolygott.-Amúgy én is nagyon boldog vagyok,és örülök,hogy a menyasszonyom vagy. Állt meg egy pillanatra velme szembe,és hosszasan megcsókolt.
Mikor hazaértünk,mindketten fáradtan estünk bele az ágyunkba. Harry egyszerre elaludt,én még egy órán keresztül forgattam a kezemen a gyönyörű ezüstgyűrűt amibe bele volt írva,hogy Harry. Talán most esett le,hoyg én már valakinek tényleg a menyasszonya vagyok . Már ovis korom óta erről álmodom,bár akkor nem Harryvel képzeltem el az életemet,hanem ovis szerelmemmel,Danival. De ez a verzió sokkal jobban tetszik. Tiniként is álmodoztam az esküvőmre,és Gemmáék esküvője óta szinte havonta eszembe jut Harry ígérete, miszerint : ,,Ilyen lesz a mi esküvőnk is." Régóta várom ezt a pillanatot,és kevesebb,mintegy hónap múlva Mrs. Styles leszek. hihetetlen.

♦~♦~♦
A napok nagyon gyorsan teltek. Mindig egy lépéssel közelebb kerültünk az esküvőhöz.A ruhámat már az eljegyzés utáni héten beszereztük,de természetesen ezt a vőlegényem nem láthatja egészen 17.-ig. A házasságkötés előtt egy héttel Harry legénybúcsút,én pedig leánybúcsút tartottam. igazából egyikünk se tudott semmit,mert Harry-ét a bandatagok,az enyémet pedig Do és Danielle szervezte. Engem fél 11-re hívtak a kávézónkba,úgyhogy negyed körül indulásra készen álltam. Egy piros koktélruhában,és fekete magassarkúban. De mivel nem tudtam,mit terveznek a lányok a téskémba beledobtam egy farmer shortot,gy másik melltartót,meg a converse-emet.
-Csak okosan. Nehogy valami hülyeséget csinál. -köszönt el tőlem Harry.
-Mégis mi a francot csinálhatnák? -kérdeztem kissé idegesen. A készülődés mindkettőnket megviselte. Ő fáradékonyabb,én meg ingerlékenyebb vagyok.
-Nemtudom. Csak a biztonság kedvéért.-védekezett.
-Harry. Legalább a leánybúcsúmkor ne agyalj ilyeneket. Had érezzem már egyszer jól magam. Azthittem bízol bennem. a Kapcsoltunk során nem tudom ki csalta meg többször a másiakt. -keltem ki magamból,majd idegesen becsaptam magam mögött az ajtót,és elhatároztam,ma még egyszer igenis jól fogom érezni magam. Ne mintha teher lenne Harry,sőőt. De a leánybúcsú,az leánybúcsú,élvezni fogom.
Mikor beértem, a kávézóban,szinte fel sem ismertem. Nagyon jól átalakították a helységet,modnjuk a díszlet azért vad volt.Kötélre sorban felcsipeszelt szeretkezési pozíciók,és félmeztelen pasi képek. Tipikus. Ez volt az elképzelésem. A csajok mind rózsaszín leánybúcsú folyamatban feliratú pólóban voltak. Nem voltunk sokan. Do,Danielle,Eleanor,Gemma,Rebecca,anyu,Anne,Lou húgai,pár munkatársam,és az elején még Bella is ott volt.
-Na,hát akkor hello mindenki! -állt oda a mikrofonhoz Danielle. -Kedves Anne. Elérkezett a nap,amikor még utoljára lelkiismeret furdalás nélkül bulizhatsz. Összeállítottunk pár vicces faladatot,reméljük tetszeni fog. Először is örülök,hogy ilyen csinosan kiöltöztél,de rmeéljük hoztál váltóruhát is,ugyanis neked is van egy pólód. -Vette el Dorothytól a fehér topot,amin a Szingli többi nem leszek felirat állt. Gyorsan elvetem,és 2 perc alatt átöltöztem. -Kezdésnek irány a szomszédos disco. A feladatod a következő. ezt a zacskó cukrot el kell osztogatnod fél óra alatt az itt bulizó fiúknak,egy pusziért cserébe. Ha nem mar cukor,folytatódik a buli. Ha maradna,akkor megszámoljuk,hogy mennyi,és annyi általunk meghatározott szóval kell sms-t írnod Harrynek. Mielőtt elindulnánk. Egészségetekre!- vette fel a malibu-val teli tálcát Do,és kocintttunk.
-leánybúcsúra fel. -rontottunk át a melelttünk lévő discoba,ahol már javában tartott a buli. Elsőként Rebecca jött velem cukrot osztogatni. Ő csak nézte,hogy szabályosan végzem-e a feladatot. az első tíz percben sikerült elosztogatnom a zacskó 1/3 részét. a fiúk nagy része vállalta a feladatot,sőt,volt olyan is,aki többet akart mint egy puszi. Becca után Lou húga, Lottie jött velem kísérőnek,és már nem fogyott annyira a zacskó tartalma. Az utolsó tíz percre 15 szem cukrom maradt, Gemma társaságában indultam el. Az idő leteltével 3 darab cukor maradt,így 3 szót adtak meg a lányok,amit bele kellett írnom az sms-be (vibrátor,konyha, éjszaka). végül ezt hoztam össze: Nyugi édes, jövő szombattól kezdve a konyha és a vibrátor helyett veled játszom végig az éjszakát"
-Szép volt Anne. -hozta az újabb feleseket Do. Közben persze a disco-ban is ittunk,szóval már éreztem,kezd alakulni a hangulat. -Máris jön a következő. Kísérj át 2 pasit a zebrán. Semmi extra. Csak ennyi. van 5 perced. El megy veled. -adták ki a feladatotén pedig kiálltam a zebrához. Ez meg sem kottyant. 3 perc múlva visszaértem. Ilyenkor sok pasi van a szórakozóhely előtti zebrán.
-Jól van Anne. Nehogy azt hidd, hogy ezzel vége. -nevetett gonoszan Dorothy,és egy ollót nyomott a kezembe. -Szerezz 3 férfi alsónadrágról cetlit,tudod,amin rajta van a méret,vagy,hogy valami tájékoztatást. A módszer mindegy. Fél óra múlva itt találkozunk! Ha nincs meg a feladat, lesmárolod az első pasit,aki szembejön veled. Indulhatsz. -küldtek vissza a lányok,én pedig elindultam. A módszerem a következő volt: Odamentem a sráchoz,és teljesen hozzá simulva táncoltam,majd egy laza mozdulattal kihúztam a cetlit,és levágtam. Fél óra alatt csak kétszer sikerült végrehajtanom a műveletet.
-Hát ez nem jött össze. Szóval nézd az ajtót,már jön is a megcsókolandó személy. -mutatott oda röhögve Lottie. Egy 30 körüli,elég ronda pasi volt,de szó nélkül lesmároltam. Talán a pia segített ebben.
-Durva vagy Anne.Akkor irány vissza a kávézóba. A finálé ott lesz. -mentünk ki az utcára. mikor Dani kinyitotta az ajtót,megszólalt a zene,s a füstben megjelentek a chippandale-es srácok. Engem beültettk közéjük,és élveztem a műsort, túlságosan is. De még mdinig ideges voltam Harryre,és még mindig az egyszer élünk el alapján gondolkoztam,és szinte rámásztam az egyik srácra.
A 20 perces műsor után ők távoztak,mi meg folytattuk a bulit. Hajnali fél 5-kor étem haza,vagyis anyuékhoz, teljesen részegen,és már fél 9-kor Harry sms-ére ébredtem.
-Gyere haza. Miez? -csak ennyi állt a szövegben,én pedig gyorsan felöltöztem,és már indultam is.
-Mi mi? -kérdeztem csodálkozva.
-Ez a cikk? Ez azért sok. Nem gondolod Anne Gand? látom jó volt a leánybúcsú,de erről nem egy újság címlapjáról akartam értesülni. És mi ez a gép? Ott smárolsz egy harmincas pasival,utána meg egy chippandale srácon csüngsz. A szöveg fölötte pedig a következő: ,,Mielőtt hozzámegyek,kiélvezem az élet örömeit" Ezek szerint erről a cikkről bezsélt az újságíró is,amikor felhívtam fél 3-kor,de én már félrészegen nem nyilatkoztam. Csakhogy tudd,csalódtam benned... -csapta e az újságot a vőlegényem az asztalra...
Hellló mindenki! Annak ellenére,hogy nem lettek meg kommentek,és a tetszikek sem hoztam új részt,viszont,ha nem kapok elég visszajelzést (18 komment egy hét,max 10 nap alatt) akkor kb 7-8 rész múlva befejezem a blogot. De ha látom,hoyg van rá igény,akkor végigviszem a 100.részig. Szóval hajrá. Volta,mikor a több mint 20 komemnt sem okozott gondot. :| Mi a probléma? Ha nem szeretnétek kommentben írni,írjatok üzenetet facebookon vagy twitteren.
Anna xX.
juhuuu juhuu! :) nekem nagyon tetszik! csak így továááább!!! és legyen 100.rész és béküljenek ki és legyen minden nááágyon nááágyon hepi :D
VálaszTörlésSzerintem ne hagyd abba, mert nagyon jó!
VálaszTörlésjujj nagyon jó lett!!!remélem nem hagyod abba egyhamar!! :) és nagyon remélem h kibékülnek és szép esküvőjük lesz!! :)
VálaszTörlésimádom ehhez szó sem fér !
VálaszTörléskérlek ne fejezd be !! nagyon szeretném ha végig vinnéd ! már nagyon kiváncsi vagyok a végére!
VálaszTörlésNE fejezd be létsziii :3 annyira jóó :) temélem hamar hozod a következőt :))
VálaszTörlésLegyszi folytasd!!!!! Annyira szeretem olvasni, nagyon jo!!! Emi
VálaszTörlésMár szinte naponta néztem hogy mikor jön már meg a következő... :) De légyszi ne menjenek szét a Harry-ék annyira aranyosak együtt... :) Legyen inkább minden nagyon-nagyon happy!!! :D <3
VálaszTörlésSziaaa . Annyira jókat írsz :D legyen happység
VálaszTörlésTetszik :) remélem nem hagyod abba soha!!
VálaszTörlésuuuu nagyon nagyon izgi eszméletlen jól írsz!!!! várom a kövit!!:) ne hagyd abba
VálaszTörlésNagyon izgi lett :333 Remélem nem hagyod abba!:)
VálaszTörléshajajjj ez nagyon jóó lett!! :D nagyon kiváncsi vagyok a folytatásra!! remélem hamarosan hozod az új részt!! :D
VálaszTörlés14. komment:
VálaszTörlésBár már rég írtam Neked (ezért bocsi, de mostanában nagyon elfoglalt vagyok), de mindig olvasom a blogodat. Ez a rész is iszonyat jó sikerült, nagyon izgalmas. Kérlek, ne hagyd abba, mert akkor nem lesz mit olvasnom!!! :D
Még mindig nagyon szeretem, ahogyan írsz! Ezért is nagyon várom a következő részt, hogyan folytatódik majd tovább (megint kitaláltam a folytatást magamban, de tuti megint meglepsz, így izgatottan várom, tényleg!) :)
Judy
Szia:) úgy körülbelül 1 hete kezdtem el olvasni a blogodat.és nem bírok leállni vele annyira jó :) remélem hamar lesz új rész uhh már várom :D csak így tovább:)
VálaszTörlésPuszi, Dóri
Ajjj ne veszzenek össze :D nagyon jókat írsz hamar hozd az újat izgulok :DDDD :*
VálaszTörlésJó lett..Remélem ebből nem lesz nagyobb baj..várom a következőt..:D
VálaszTörléskövetkezőőt:DNe hogy abba hagyd <3
VálaszTörlésNagyo jó lett!!!!!! Nagyon várom a kövit :D Ahogy írtam twitteren is ne hagyd abba!!!!! :D :D
VálaszTörlésNagyon jó!!! Remélem hamar jön az új rész és folytatod a blogot!!! :)
VálaszTörlés